Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1868-12-20 / 51. szám

tagja függ, ezen objektív jelentőséggel csak a benne működő szellem miatt bir. Az mint közszellem a bivők öntudalmát képző szent szellem. Ha a vallásós igazság nem ezen szellem hatalma által volna a vallásos közösségben; melynek elve, történetileg adottá, objektíve valódivá letté, ugy az a subjektumra nézve is csak subjektiv valami lenne s mint objectiv igazság nem érvényesülhetne. De hát mí ez a szellem, mely mint az összélet kÖzszelleme, oly hatalmasan ható elv, mi hajtja azt, hogy, azon közösségből, melyben tárgyilagositotta magát és a melyben működésének tulajdonképi sphérája van, mindig újra az egyesnek subjektiv tudalmába mélyedjen ? A felelet legközelebb csak az lehet; az Krisztus mint a megváltó szelleme, de tüstént tovább kell kérdeznünk: mint viszonylik a Schleiermacherféle Krisztus ezen a történetben tárgyilagosult szellemhez, és itt az a pont, melyen legvilágosabban kitűnik, hogy mint áll a Schleiermacherféle hittanban az alanyiság álláspontja a tárgyilagosságéhoz, mint törekszik Schleiermacher az ugyan eredetileg alanyi álláspontjából az alanyt határozó tárgyilagosságra, de mégsem jutva azon pontig, melyen ezen tárgyilagosság csak az absolut, magát határozó elv lehet. Itt még mindig marad oly korlát fen, mely Schleiermachert megállítja. Álláspontját egy részről az alanyi tudalomban foglalja ugyan el, s abból mindig csak oly messzire akar kimenni, a mennyire szükséges a végre, hogy a belső élet tapasztalásait, mint valamely a tudalom felett lévő ok hatásait fogja föl. De mégis másrészről a közösség tekintetik azon objektumnak, mely a subjektumban csak alanyul, azon közösség, melyből azon ok egyedül levezethető. Hanem ezen két oldal, ezen tárgyilagos és amaz alanyi, még egész közvetitetlenül áll egymás mellett, még hiányzik azon egység, melyben egymást kölcsönösen áthatják és összecsatlakoznak. Ezen egység még azáltal nincs adva, hogy a közszellem mint Krisztus szelleme fogatik föl. Mert ha Schleiermacher Krisztust és a szent szellemet ugy különbözteti meg, hogy a mint Krisztus az istenléte valamely emberi egyénben, ugy a szent szellem az isteni lényegnek az emberi természettel egyesülése a hivők összéletét meglelkesitő közszellem formájában, ugy, minél találóbban jelöli ezen forma a szent szellemet, mint az emberiségbe oltott és abban mindig szélesebb körben működő absolut elvet, csak annál feltűnőbb, hogy Krisztus mily alárendelt viszonyba tétetik a szent szellemhez. Ha Krisztus személyiségének jelentősége az uj életelvnek az emberiségbe lépésében van, mely a szent szellem, ugy Krisztus személye csak azon rögtön elötérbelépö fényes pont, melyen mindaz, a mi a megváltás lényegéhez tartozik, mint uj közösséget alapitó elv lépett be az emberiség tudalmába, a közvetítő kiinduló pont az embernek istennel kibékülésének tudalmára nézve, mely maga a szellem közlése és jelenléte. De mivel Schleiermacher, ugy a fiúnak mint a szellemnek valamely immanens trinitas viszonyra váló minden tárgyilagos vonatkozását elvágja, a rendszerében lévő hézag itt egész világosan szembe tűnik. Azon tárgyilagosság, melyre az alanyi tudalomból jut, csak a történet tárgyilagossága, a történetileg adott vallásos közösségben tárgyilagosuló szellem. De hogy mint és honnan jött be a szellem az embesiség történelmébe, mi határozta, hogy a történetben ily módon tárgyilagosukon, ezen álláspont nézkörén teljesen kivül esik. A szellemnek mint a vallásos közösség közszellemének ugyan a szellem emberrélevése Krisztusban vagy isten léte benne a föltétele, de réezint ezen istenléte Krisztusban, a mint azt Schleiermacher meghatározza, mivel isten lényegének minden tárgyilagos fogalma hiányzik, pusztán elvont, tartalomüres képzet, részint itt mind az tekintetbe jő, a mi isten létét Krisztusban, vagy az ősképi és történelmi Krisztus egységét teljesen tarthatlan képzetté teszi. Ha a szent szellem a valóban szellemi tudalma az emberiségnek, ugy Krisztus ha vagy nem puszta egyénné vagy a tudalom absolut énjévé akarjuk tenni, csak az emberiségben emberré levő, és abban mint az ő konkrét alakjában megvalósuló örök szellem. Ezen nem pusztán eszményi, hanem valódi, nem pusztán valamely egyes egyénben létező, hanem magában az emberiségben lényegileg jelenlévő Krisztushoz korábban emelkedett Schleiermacher, midőn „Weihnachtfeier"-jében azt állítja, hogy az ember a megváltást csak magában találja föl, az az bensejében kell az örök lét és levés egységének lenni. Itt van rövid vázlata azon korszakalkotó hittannak, melyre a dogmatikussok mindig hivatkozni szoktak; itt van felmutatva — a menyire egy hetilap szük tere engedte azon álláspont, melyet a legjelesebb dogmatikus elfoglalt. Nem valami kedvező bírálat ugyan ez azok előtt, kik Schleiermacher feltétlen tisztelői s talán sokan is voltak és vannak, kik ebben megbotránkoztak; de aki tudja azt, hogy minden iró müve azon kor jellemét hordja magán, melyben létre jött s aki ismeri az e század elején folyt harcot a rationalismus és supranaturalismus között: az legkevésbé sem fog azon csudálkozní, hogy a legjelesebb theoíogus ily — ugy szólván — kétszínű müvet irt s nem fogja megróni a bírálókat, kik az igazságot fedő külboritékot leíejtve, felmutatták azt, mit Schleiermacher is mondani akart. Közli; Kálosi Lipót. Országgyűlési tárgyalás. Nov. 30-án. I. A vegyes házassági váló perek iránti törvényjavaslat tárgyalásánál szót emel. Nyári P á 1 s indítványozza, hogy e törvényjavaslat 2-ik §-ának utolsó Öt sora törültessék ki (zaj); Eötvös József b. vallás- és közoktatási miniszter : Az 1848-diki törvények kimondván az egyenlőséget és viszonosságot, ránk nézve azon kötelesség támad, hogy ezen elvet a lehetőleg legkövetkezetesebben életbeléptessük. Mihelyt az egyházi székek a catholicusok egyházi