Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1868-11-15 / 46. szám

gyakran megtörténik, hogy az iskola az egymást váltó kormányok politikai hitvallásának szinét kénytelen hordozni. Teljességgel nem szükség, hogy az állam legyen minden mindenben ; nem kívánatos, hogy rakásra halmozott kormányrendeletek, bürokratikus elméleti s a szabadabb fejlődést elölő eljárási szabályok, egyenlő tanítási módszer, s ugyanazon tankönyv mintegy egy kaptára üssék a tanügyet, szóval, hogy az iskola a kormány kezében administrationalis ügygyé váljék, mint az adóbehajtási, erdő és dohánykezelési ügyek. Anglia és Amerika épen az ellenkező eljárást kö -veti, szabadon hagyván a tért, hogy mindenki, magánosok, társulatok, vagy vallásfelekezetek tarthassanak iskolákat az állam egyenes beavatkozása nélkül. Az ily iskolák a szerint emelkednek vagy sülyednek, virágzanak vagy pusztulnak, a mint kedvező vagy kedvezőtlen irányukban a közvélemény. A miniszteri törvényjavaslat a közép útat követi, megengedvén magánosoknak mint vallásfelekezeteknek hogy iskolát tarthassanak, de az állam felügyelete alatt, kimutatván a szinvonalat s meghatározván a mértéket, melyen alul nem maradhatnak. Ez út nemcsak lehetőleg szabadelvű, de körülményeink közt legajánlatosabb is. Igen bő tere marad az államnak még igy is, hogy saját kezére s költségén állítson iskolákat, a hol t. i. vagy épen nincsenek, vagy oly gyenge iskolák vannak, melyek a népnevelés céljának meg nem felelnek. Nem kell félni, hogy a kormány a felekezetek iskoláit azonnal kezére keriti, ha akarná sem teheti, minthogy az állampénztárral szabadon nem rendelkezik, s kénytelen megelégedni azzal, a mit nyomasztó körülményeink közt elég szűkmarkúan a törvényhozás megszavazand. Kezdetben s azonnal alig tehet okszerűbbet, mint a tanitóképezdéket felállítja s berendezi, s felügyelői által — ha már más uton alig lehető — a szükséges statistikai adatokat beszerzi, gondosan elhárítván az aka dályokat, melyek a községi iskolák felállításának útjában állanak. Ezekután jő első sorban iskolanyitás oly községekben, melyekben épen nincs iskola ; mert ha bár hajlandó vagyok is kétségbe hozni Schwarz Gyula statisticai adatait az ötezer iskolát nem biró községeket illetőleg, de beismerem, hogy nagyon sok helyen fenáll iskolaállitás szüksége. En hazánk felvidékét, és igy legszegényebb s legapróbb községekből álló részét meglehetősen ismerem, s tudom hogy igen sok községben egyik vagy másik felekezetnek nincs iskolája, de azért a gyermekek nagy része itt sem marad oktatás nélkül, mert a szomszéd, néha alig egynegyed órányi távolságban fekvő iskolába járnak, melynek fentartására a szülék befolynak; vagy többször a rokon felekezetek, mint a két hitvallású evangélikusok, a kath. és orosz valláson levők kölcsönösen egyik a másiknak iskoláját használják; mondhatni-e jogosan, hogy az ilyen községeknek nincsenek iskolái ? Olyan községeink, a hol nem igy áll a dolog, nincsenek oly igen nagy számmal, legfeljebb hegyek közé szorult apró községek, tanya vagy puszta név alatt ismeretes telepek tesznek kivételt, de ezek nagyrészében alig van 10—15 iskolaköteles gyermek, ily helyeken jelen- * ben még alig lehet jól szervezett iskolát állítani. Jóval több azon községek száma, a hol van ugyan, vagy vannak felekezeti iskolák, de ezek szegénységök miatt oly gyengék hogy a népnevelés feladatának meg nem felelhetnek. Itt áll elő második sorban a községi iskola felállításának szüksége. Es melyik felekezet embere tehet ez ellen kifogást, ha a népnevelés ügye valóban szivén fekszik ? Nézheti e az állam közönynyel, ha a nép szellemi árvaságban sinylik, s értelmetlensége miatt a ráruházott jogok élvezetére alkalmatlan, a pártérdek hajhászók vagy lelkiismeretlen izgatók bujtogatásai folytán az alkotmányos élet s békés haladás ügyét veszélyezteti ? Ne vigyük túlságig az autonomiai féltékenységet, a hol magunk nem bírjuk vagy nem akarjuk a népnevelést kellőleg előmozdítani, engedjük az államot szent hivatásának megfelelni. Olvastam, hogy ez által a protestánsok vannak leginkább fenyegetve, kik szegénységök miatt legjobb akarat mellett is iskolájuk nagyrészét a kellő szinvonalra fel nem emelhetik, holott a katholikusok mindent el fognak követni, bő segédforrásaik levén, hogy iskoláikat kezök közt megtartsák. Legyen ugy. Kérdem : Mit vesztenek vele a protestánsok, ha gyermekeik a vallástudományban lelkészeik által oktattatván, alaposabb ismeretet s tisztább meggyőződést nyerendenek, mint jelenleg a többnyire ügyetlen s hittudornányban járatlan iskolatanitóktól ? Nem még inkább fog-e ragaszkodni a községi iskolákban kellő nevelést nyert értelmes nép felekezete tisztább hittanaihoz ? — Sőt nem megfordítva áll-e a dolog ? Ugyanis bármely bő forrásokkal rendelkezik a katholikus egyház, mégis iskoláinak nagyrésze oly parlag állapotban sinylik, hogy egy kevés olvasáson s szertartási gyakorlatokon kivül egyebet alig tanítanak. Ezeket a kellő szinvonalra emelni már csak ezért sem képesek, mert minél kevesebb képzett tanítókkal rendelkeznek. Egyébiránt hogy nálunk a népiskolai ügy kellő emelkedést nyerjen, nem hetek és hónapok de számos évek íeladata, s a törvényhozás és kormány folytonos éber figyelmét s türelmes munkásságát kívánja; ugy vagyok meggyőződve, hogy jó darab idő le fog folyni, mig az állam csak a mondottam határig is mehet. Miért bolygatná a felekezetek jobb karban levő iskoláit jelenleg, a melyek ha bár nem felelnek is meg teljesen a kívánatnak ; de mégis a jelen körülmények között szolgálják a nevelés ügyét, a verseny, s még inkább felekezeti érdek s dicsvágyból mintegy kényszerítve leendenek magasabb fokra emelkedni. Azért a kivitelben bizzuk az ügyet a kormány bölcsességére, mely felfogja találni a törvény határai közt a helyes egymásutánt. Eljövend bizonyosan az idö, midőn hazánk többet áldozhat s többet tehet a népnevelés s általában az iskola szent ügyében. Addig is tegyük meg a mit tehe-