Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1868-11-08 / 45. szám

1445 144& által nem méltatott nőneveléshez az első alapkövet tette le. A megpendített eszme ugy látszik kellő visszhangra nem talált, mert 1846-ban, midőn a szent ügy iránti elolthatatlan lelkesedéssel nevelőnőket képző intézet tervvázlatát közli egy szakavatott s nemzeti viszonyainkhoz mért cikkében, fájdalommal emeli ki, „hogy az 1843-dik évi országgyűlési népnevelés tárgyában munkált választmány méltatta is figyelmére és javaslatára a nőnevelést, de a körülmények nyomásai miatt csak kis részbe bocsátkozhatott az alsó tábla a népnevelés tárgyába, a felsőház pedig teljesen mellőzé azt." Legújabb időben a közművelődés terén munkáló szakférfiak inkább kimutatói a nőnevelés elhanyagoltságának, mintsem az ügy felkarolói, inkább jelzői a kórállapotnak, mint orvosai, csupán néhány könnyen megszámitható tudósunk tartozván a kivételek közé. Ha a nőnevelés elhanyagoltságának vég okait keressük, megtaláljuk azokat azon fogalomban, melylyel a világ a nőről birt s jelenleg is bir. A nőt háza falai közé zárta a közvélemény, a családi élet körvonalán belül határzódott a nő világa, melyen tul nőiségének elvesztése nélkül nem léphetett. Ezért a római nép a nőnagyság eszmeképét Corneliában örökiti, mig Amerika némely tartományiban mint nap szüzek őrzik a nők a házi oltár szentségét, s az éjszaki népeknél a menyasszony megszentelt guzsajt kapott hivatása jelvényeül. E nézetet osztja a jelenkor is, szigorú határvonalt huz a férfi s nő szellemi miveltsége közt, s mig a férfiú kiképeztetése előtt utat nyit, tért jelel, tényezőket nyújt, addig a nő közmívelődése előtt sorompót zár azon feltevéssel, hogy a nő, nőisége zománcát vetkőzte le, ha több akar lenni mint házias. Tudósok mondják (Madách) „a nő bár könnyen felfog és tanul, de teremtő genius hiával, az emberiség irányadó szellemei közé nem emelkedhetik. A nő mindig csak a szenvedő, abeható elemet soha nem képviseli s igy mig a dilettantismus legkedvesebb contingensét szolgáltatja, soha a tudományt és művészetet lényegesen előre nem vitte." S mert vannak a történetben kiemelkedő nőalakok, kik a tudomány, művészet s honszerelem terén, a férfiakkal egyenlő színvonalán állnak a dicsőségnek az orleansi, hősnő, egy Daschkoff Katalin az orosz akadémia elnöki székében, egy dr. B o i v i n francia orvosnő, ki német egyetemektől „d o ct i s s i m u s" cimet nyert, s a jelen idők jeles női kiemelkedő szellemi nagyságukkal, — a családi életen kivül feltűnő nőkről azt hiszi a világ, drágán vásárolták meg a helyet, mit a nyilvános életben elfoglalnak, mert legtöbb esetben a hirkoszoruért a boldogságr ó 1 kell a nőnek lemondani, s ezért inkább megütközéssel mint szeretettel tekint reájuk a világ, mint eredeti útjától eltérő üstökösre. Nem mérem meg ez állitások súlyát az ész igazságos mérlegén, nem merem ez okokra az ész elfogulatlau ítéletének választó vizét önteni, kiállják e ez állitások mint salaktalan arany a próbát, — elfogadom, aláírom e nézeteket egyéni meggyőződésből inkább, mint absolutnak tartott igazságból. Ez egyéni meggyőződés ellen erősen felszólal lelkemben egy leküzdhetetlen sejtelem szava, hogy csak idő kérdése, midőn a modern eszmék diadalra jutásával, a közfelvilágosodás, mi aláássa ax előítéletek partjait, a míveltség geniusa által meg tud hozni egy olyan határvonalat, melyen belül a nő, nőisége feláldozása nélkül nyilvános cselekvési kört lát maga előtt felnyílni, s azt betöltheti anélkül, hogy magában a nőt megtagadná. De fogadjuk el amaz általános elvet, megdönthetetlen érvül: hogy a nő társadalmi működése se nem kívánatos se nem kivihető, kérdem a nőről nyert legszűkebb mérvű fogalom mellett is, megfelelnek e a nőnevelésnek azon intézmények, melyek ez idő szerint s> eddig a nő mívelődésének tényezői voltak. Hazánkban szorosb értelemben vett nőnevelés nincsen, sem az állam sem az egyház nem vette kezébe a nőnevelés ügyét, s hol egyes városok egyházai magokhoz csatoltak egyes felekezeti növeldéket, a szerep inkább a pártolói mint az irányadói — vezetői volt. A nőnevelés reformja elutasithatatlan kötelesség fenn ugy mint lenn a nép legalsóbb rétegeiben. Lenn a falusi iskolákban mindenekelőtt. Arcunkba fut a vér a szégyen miatt ha a köznép nőinek míveltségét jelző statistikai kimutatásokat olvassuk, mely szerint a köz nőknek felénél több semmi oktatásban sem részesült s nevét leirni képtelen, akkor midőn a szabad S v e i z b a n évekkel ez előtt egy uj olvasási módszer hasznosságát felnőttön megkísérlem akarták, az egész cantonban nem találkozott egyetlen ember, ki olvasni nem tudott volna. A falusi iskolák növelési reformjától eltekintek, más alkalomra tartva fenn arról szólani; jelenleg a középosztály növelésének elhagyatottságát akarom jelezni. Hiányos volt iskolai rendszerünk tanintézeteinkben általában mindenütt, — most az elvont elméleti tudományok helyett realisb irányban kezd indulni nevelési működésünk. -Nőinknek is, ha nem tudományos, de a gyakorlati életre vezető realisabb irányú nevelést kell adni. Nem vádolom oly mérvben, mint sokan, az eddigi nöneveldéket, hogy egyedül azok vezetői voltak okai az eddigi külsőségekre fektetett hiányos, ferde nőnevelésnek; ezen intézetek csak alkalmazkodtak a korszak nézeteihez, mely csak látszatot keresett, s igy a közszellemnek fejlesztői voltak, azon feltevésből indulva ki, hogy realisb irányt követve, intézetük jövőjét ásnák alá. Sok nevelőnő hitte jónak is ez alapot, mert nem ismert jobbat. A nőneveldék vezetői idegen országokban szerezték meg maguknak a szükséges készültséget, velők hozták onnan & szellemet, mely itthon annyival könnyebb elterjedést nyert, mert határozott elvünk a nőnevelés terén nem volt. Nőneveldéinkben realisabb irányt kell felvennünk, az eddigi, külsőségekre fektetett elvnek elejtésével, magas lépcsőkig vezetve nőinket fel gyakorlati ugy mint elméleti tudományokban. Nagyon primitív azon álláspont, mely a «