Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1868-10-25 / 43. szám

intézett rövid nyilatkozatban már felelt. Hanem effélében a heves támadások egyszerűen csak visszautasiitattak, az egylet lényegét, tér hiányában, minél felfoghatóbban előterjeszteni nem lehetett, és igy jelentőségét alaposan és áthatólag megítélni lehetetlen. Az előttünk fekvő irat nak, melynek tartalmáért a szerző egyedül vállal felelősségét, az a célja, hogy a német protestáns egylet jelentőséget minőén oldalról felfogván, előterjessze. Az által, hogy ez minden tekintetben forráshü tanulmányon nyugszik és az egylet minden fontosabb okmányait köztudomásra hozza, minden olvasóra nézve lehetségesiti, hogy az egylet, annak története, működése és célja fölött önálló Ítéletet hozzon. „Ha ugy tetszik, ez azonkívül egy kényelmes kézi- és segédkönyvül szolgálhat magának az egylet tagjainak. Vajha sikerült volna nékem, kibeszélni, hogy mi kényszerit egyletünk ismerajzára, jelenben, és vajha ennek számára, minél több uj valódi barátokat és közreműködőket sikerülne megnyernem!" E szavakkal vezeti be Schenkel ezen legújabb müvét az irodalomba, melyre a „Neue protestantische Blátter" 40. száma a következő megjegyzéseket teszi: E munka őt részben: I ben a német prot. egylet keletkezését, Il-ban az egyleti szabályokat, III-ban az egylet működését, 1 V-ben az egylet elleneseit, V-ben az egylet feladatát világos, átlátszó és nemesen népszerű nyelven, melyet Schenkel kitűnő művészei ügyességgel kezel, állitjaaz olvasó szeme eleibe, és egy, ugy nevezhető hatodik részben az egylet fontosabb okleveleit gondos választékkal közli. A könyv épen jókor jön! Nem ugyan a jámbor berlini urak és más efélék számára, hanem a prot. egyház kül- és belr.ietébén nyilvánuló igazság barátjainak és mindazoknak részére, kik a felett világosodtak, hogy észtani eszeveszettség egy és ugyanazon időben a reformatio alaptételeit lábbal tapodni, és az evangyéliomi egyház állapotát visszakövetelni, a hagyományos butitási rendszert, az orcátlan képmutatást és a szineskedő papszenvelgést régtől fogva megunt német nép számára! Schenkel urnák uj müveért, melyet előttünk felmutatott, a leghálásb köszönetet mondjuk, — könyve olvasóinak pedig mi kezeskedünk a prot. egylet lényege és célja feletti legvilágosabb tájékozásokat illetőleg, melyeket abból könnyűséggel nyerni fognak, ajánljuk minden becsületes és józan gondolkozású keresztyénnek, szivet és lelket képző, gyönyörködtető olvasmányul; ellenben kérünk minden képmutatót és papocskákat, hogy ha életök s egészségök kedves előttök, okosabban cselekszik, ha egyáltalában nem olvassák azt! Debrecen, oct. 5. 1868. Rácz Károly, ref. s. lelkész. r- -T A R G A: Egy ritkább ünnep. — Vadosfási. Ocoober 6-án 1868 ülte nt. Takátsi Horváth János vadasfai evang. lelkész ur lelkipásztorságának 50-ik esztendejét. Ez ünnep minden egyszerűsége mellett is fenséges képet mutatott. Részt vettek benne 5 szerető gyermeke s ezek uri családján kivül — mivel felejthetlen nejét a 10 évvel előbb jött halál hideg keze, a 6-ik jó fiút pedig betegsége visszatartotta — 16 volt káplánja közül a leghívebb tanítvány, a szeretetre méltó János, ns. Dömölki lelkész, nt. Tóth János esperes, a helybeli tanitó s e sorok írója. — Nem azért ily keves szám, — mintha a tisz tes Ároni kép ősz mása ily kevésre leolvadt tísztelgőket számlálhatna barátjai, ismerői tömöttebb soraiban; hanem kevesen voltunk, mert az ünnepelt aggastyán dísztelennek tartotta s szerénységével megegyeztetni épen nem tudta — s ezért tiltakozott ellene — hogy jubilaeum-éve napjának közeledtét szélkakaskint bárki is előre hirdesse. Igy lett a nagy ünnepből boldog családi örömnap, mely kezdetét vette reggel s benyúlt a késő est éjjelébe. Szép volt látni, — midőn a reggeli könyörgés elmultával a férfiúvá lett s örvendve jelen volt gyermekek (nt. Horváth S. győri lelkész; tekint. Horváth Elek pesti ügyvéd; tek. Horváth Pál tót-kereszturi földbirtokos; tek. H o r v á t h Gryula telekkönyvi jegyző Sopronyban ; Horváth Mária, tisztelendő Szabó Sándor szendi lelkész neje) családostul ősz apjokat félkörben környezve sorra üdvözölték. Legelsőben is örömkönyet síró szemmel a jó testvérek korosbika nt. Horváth Sándor győri evang. lelkész ur szólitá meg az érdemes apát, ki gyermekei előtt ott állt szent örömtől megilletődve — s adta át neki a gyermeki sziv olvadékony hangján a hála és köszönet igaz gyöngyeit. Ot követték a többiek le egész a kis unokáig, ki sima, gyermekded szavakban a nagyatyára oly estét kivánt, melynek alkonyata hosszan tart s nyári kellemes. A szívből jött köszöntéseket aztán befejezte a fentebb említett leghüebb tanítvány, a szeretetre méltó János. Mely remek tisztelgő beszéd ott érte el iénypontját, hol az egykor volt segéd festegetni kezdte azon örömöket és boldogságot, melynek szeretve tisztelt főnöke isten nagy kegyelméből egész éltén át kiválasztott edénye volt. Nagyon természetes, hogy a megörvendeztetett apa, az utóbbihoz jó barát, mind e szép felköszöntésekre adós nem maradt. -- De igen azokat a kezeket, melyeket imára sokszor összekulcsolt már, — ez alkalommal is felemelte áldást kérőleg Istenhez, s sirva imádkozott gyermekei s barátjaiért. A boldog nap, e szép családi örömünnep többi eseményeit elhallgatom —- kedvesen folyt a társalgás az ünnep végeztéig, — csak még azt említem meg, hogy a társaságnak megtisztelt ősz fejét nem kisebb öröm lepte meg az emiitetteknél, midőn egyik gyermeke borítékba zárt levél alatt főt. Karsay Sándor superintendens ur sajátkezüleg irt tisztelgő sorait apjának e szavakkal nyújtotta át: „édes atyám, egyházkerületünk főpapjától ime itt üdvöt!" — A levelet remegve — remegve a nem várt megtiszteltetés valóságának terhe alatt — nyitotta szét az öreg ur, s a nemesen tartott gondolatokon szive még egyszer megifjodott. — Befejezésül szólhatnék még ez 50 év tevékenységéről, felemlíthetném azon sajátlagos viszonyokat, melyekben már fiatalabb kora találta, és a melyek ama érdemei, gazdag ismereteiért tisztelt öreg urat nagygyá nevelték. De mivel nem célom életrajzot irni csak egy boldog családi képet felmutatni volt szándékom, — legyen szabad végül csak annyit mondanom : ..Hogy kit az ég ennyi éven át kegyelt, mint szerencsés papot és