Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1868-09-06 / 36. szám

A népoktatási törvényjavaslatról. „Teljes meggyőződésem szerint a 48-iki törvények, valóban biztosítva, valóban végrehajtva csak azon napon lesznek, melyen a t. ház a népnevelésről gondoskodott." B. Eötvös orsz.gyül. beszéde. I. A népnevelés, közelismerés szerint, legnagyobb horderejű ügye lévén a nemzetnek, szükség, hogy az e tárgyban készült törvényjavaslat felöl, mielőtt az orsz.gyülésen tárgyaltatnék, a t. ház falain kivül is, nyilatkozhassunk. Engedjen a t. szerkesztőség egy kevés tért e végre az én nézeteimnek is. — Minél több nyilatkozat eshetik, annál jobb, mert a gyenge is emlithet olyant, mit a legerősebb elfeledett, és igaz az, hogy „több szem többet lát." Ki a népiskolák ügyeivel rég óta foglalkozom annak életéből vonom le, a miket mondandó vagyok. A 136 cikket tartalmazó javaslat nagyobb része helyben hagyandó lévén, nézetem szerint, csak azon cikkeiről kívánok nyilatkozni, melyeket másképen óhajtanék. A javaslatnak nagy érdeme, hogy a népoktatás alkatrészei közé sorozza a k i s d e d o vó d á t is, mert hogy, a népoktatásnak — melyért sok áldozat tétetett eddig is — olyan kevés eredménye lett, legnagyobb részben annak tulajdonitható, hogy a kisdedovódát nem tartották a közoktatásnak mellőzhetlen, lényeges kellékeül. A félig való munka nem hozhatta az áldást teljes marokkal ! — Régi ugyan nálunk is az eszme, de csak fölötte kevés községben van megvalósítva, s ezekben is csak inkább a gazdagok gyermekei számára, mert az intézet fontartására az óvodai díjakon kivül, más alap kevés helyen lévén, a szegény sorsú gyermekek előtt meg nem nyílik azok ajtaja ! s igy az elemi iskola, — főleg a nevelést illetőleg — előkészítetlen földbe hintvén magvait, silány, üszögös kalászokat hoz. — Mily öröm vala mindjárt az 1. §-ban a kisdedóvódát is a tanintézetek alkotó elemei között olvasni, még pedig nem gyenge elméletül, hanem miniszteri javaslatban! — Hanem ez öröm elpárolgott mint virágból az illat, a 25. §-nál, hol ez az áldás csak oly községeknek adatik, hol az elemi iskola szükségletén felül 300 frt, marad a nevelésre! Ha meggondoljuk: mily kevés község dicsekedhetik ily szerencsével, hogy az adók roppant súlya alatt az ilyenek száma is évrőlévre kevesedik, előre láthatjuk, hogy ezen törvényjavaslat, törvénynyé válván is, nem fogja nevelni az óvodák számát! A váltság üdve e szerint csak a gazdag községeknek fog osztogattatni mintegy kiváltságul. Ti pedig szegények maradjatok örök setétségben, mert lám, szegények vagytok, és a szegényekről csak nem gondoskodhatik ugy a törvény, mint a gazdagokról! — Hallom az ellenvetést: nincs pénz! Iszonyú szó! mily sok jó szándék, mennyi nemes indulat fagy meg miattad, még fogantatásakor i — Nincs nálad hatalmasabb érvelés! — Mit tegyünk tehát? — föladjuk-e a nemes eszmét ? — Nem, nem! - Ha az ember négyes határban nem járhat, egy fogatura is felül, sőt gyalog is elmegy oda, a hová szükség. Ha nem lehet minden községben, külön, pompás óvoda épületet emelni, és óvót tartani; annyit mindenütt meglehet tenni, hogy az állami népiskolaház egy elég tágas és egészséges szobával bővíttessék, s a községből, vagy más honnan egy a gyermekek felügyeletére vállalkozó értelmes nő dajka állittassék. Ennyit a legcsekélyebb községért is megtehet az állam. — Ha nem, akkor ugyan semmi más állami tényre sem képes, és ne tartson igényt az államnévre. A kisdedóvodák fentartása bár mily szerény alakban, fölötte nagy sikerrel fog hatni a község erkölcsi javulására, még azokban is, hol a férfi nép részegességéről, verekedő természetéről hirben forog; — sőt megnépesiti az iskolát, s mindinkább ritkítni fogja az iskolába kényszerítő büntetés szükségét. A törvényjavaslat II. fejezetében engedély adatik a hitfelekezeteknek, más testületeknek, söt magánosoknak is népnevelési tanintézeteket állítni, tartani, de megszabja az engedély föltételeit. Ezen föltételekről alább is szó levén, itt most csak azt hozzuk föl, hogy a javaslat nagy ellentétben a nm. kuitusminiszter ur által tervezett, néhol üdvös lendülettel megkezdett „népnevelési egylet" szabályaival, melyek „nebántsd virágul" hagyják a felekezeti iskolák benső ügyeit, autonómiáját, itt most ugyan könyökig markol azokba, hogy a föltételeknek eleget nem tevő sőt nem tehető, felekezetek iskoláját a kormány, szintúgy hivatásának ismerendi bezáratni (9. §.), mint valamely veszélyes politikai klubbot. — Létező iskolát bezáratni, hogy semmit ne taníthasson, ha nem bir annyit tanitni, mennyit az eszmény kiván! — Boldog Isten ! — mikor épen az kívánatos, hogy minél több iskolánk legyen! — hogyan szülemlett meg ez a rémgondolat ? — Hiszen, ha már nincs pénze Magyarországnak, olyan csekélységre, mint egy kicsiny egyház iskolája, inkább szólna atyailag: nem gyámolithatlak amint kellene, de mégis adok valamit, csakhogy élj. Es ha épen semmitsem adhatna, hagyja tanitni, amennyit taníthat, mert itt is igaz hogy „jobb valami mint semmi.." Ha ez a § törvénynyé válik, vagy a kivitelben hiusul meg, vagy keresztül erőszakoltatván, ezer meg ezerre nő az iskolátlan egyh. községek száma, és lehanyatlik, az egyházak külszervezetével, a benső vallásos élet is, melynek első sorban az állam érezné meg irtózatos következéseit. II. A törvényjavaslat III. fejezetének bevezetése (12— 24. §§.) általánosságban szól a községi népoktatás tanintézeteiről, azok épületeinek, taneszközeinek előállítása fentartásáról. Azzal tartoznak első sorban, a község, másodikban — ha amazoktól nem telik — a vármegye; harmadikban az állampénztár. Fölötte jó törvények elméletileg, és ami legfőbb a szellemi közösség érzékének hathatós nemesitői volnának!!! — — csakhogy azon esetre, ha az állampénztárából sem telik — amint én fé-