Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1868-08-30 / 35. szám
képekben tűnik föl, hogy az egésznek művészi és szoros összefüggése a gyakorlatlan szemeket csaknem elkerüli. Ennek következménye az, hogy némelyek e müvet egyoldalulag Ítélik meg; holott, — hogy többet ne említsünk — a sokak által annyira kedvelt Neanderi „ascetikus" egyháztörténet, ezzel szemben aligha kiállja a dicsőséget, mig a legújabb e téreni müvek, (Holzhausen, Lentz stb.) szót is alig érdemelnek mellette. „Nem az, mit közönségesen egyháznak nevezünk, az ünnep- és vasárnapi cultus egyedül az „Egyház," nem ! sőt mind annak közössége, a mit mint keresztyén fejlettséget, egyik század a másra szállított."*) — „Veszélyes az egyházra nézve,— mondja Hase a vallást politikai célokra használó uj Lutheriek ellen, — ha önmagán kivül más célra kell szolgálnia, hisz akkor a szabad égi szűz a pártszenvedélyek zűrzavarába vonatik, s a pártok trónváltozásai következtében, a liliomokkal együtt a keresztek is széttöretnek." **) Még pár szót Hase theologiai jelleméről. Volt idő, midőn benne csalódott ellenei, főleg a nehe'zfejü rationaiisták által, egyenesen a Schellingiánok közé soroztatott, ***) mivel „Des altén Pfarrers Testament" cimü munkájában a Schellingi bölcsészetet kiváló színekkel rajzolá. De e vád alól diadalmasan kitisztitá magát (1834 /5 ), s ez idő óta csak rationalistának tekinték. Miben áll-e rationalismus ? azt a fennebbiekből láthatni. Hol van nála azon, a „vallásos hitet veszélyeztető" rationalismus, melylyel némely igazhitű (?) urak, kiknél Neander szerint „pectus facit theologum," — vádolni szeretik Hasét ? főleg nálunk némelyek, a kik vagy a rendszeres, a rheinwaldi repertórium által „v u 1 g a r i s"nak nevezett, — vagy a Haseféle elvi rationalismust tisztán nem ösmerik, vagy ép egyikről sem tudnak igen sokat. Tessék elhinni, hogy Hase-szabadelvüsége mellett a t h e o-1 o g i á b a n, — kegyes és buzgó a vallásban, s aligha e részben, elleneivel szemben, alkalmazni nem lehetne rájok a publikánus és farizeusróli példabeszédet! Nála a valódi képzettség és keresztyénség mindig ugyanaz, nála a keresztyénség humánussá vált, anélkül hogy szeretetteljes, erős hitét, valaha hajótöréstől félthetné. A Dogma főbb kérdéseivel, sokszor csínján bánik el, nehogy hitét veszély fenyegesse. Teljesen találólag mondá neki ellenfele, Luthardt: „Az ön köréhez tartozók közül, mindenesetre ön közelíti meg leginkább, a keresztyén hit határvonalát; de.,., ön mégis mindig innen marad az árkon!" Jenai társától nagyon különböző, csaknem ellenkező gondolkozás módú, de ép mint ő, rationalis theoíogus: Rückert Immánuel. Egyszerű és eredeti természet, érintetlenül a theologiai hazugságoktól ép ugy, *) Összeliasonl. D o g m. 184. §. **) Entwickl. d, Protest. 26 1. ***) „A Hase dogmatikája nem egyéb, mint a Scbelling-Schleiermacberi ecclecticismus quintessentiája, sajátságos szólásmédokkal fölcifrázva, melyek az eredetiség bélyegét látszanak rányomni." Streitschriften: A n t i r ö h r : 57. I. mint a hamis képzettség finomkodásaitól; szilárd, merev jellem, önálló a cynismusig, a nyakasságig. A theol. tudalomnak szük körébe, mintegy magános várba, zárkozott, melyhez közel férni senkit sem enged, melynek minden szögletét, a biztos, öntudatos meggyőződésnek, ethikai alapgondolatokra fektetett fegyvereivel, elszán^ tan és makacsul védi. 1859-ben megjelent „R a t i o n alismus" cimü müvében, magát nyíltan a rationalismus bajnokának ösmeri, de „nem a kész systhema, még kevésbé e megvénhedt alak, — hanem csak az elévülhetlen e 1 v tekintetében, mely az ítéletben semmi másra nem, csupán az önálló gondolkozás erejére és szükségességére támaszkodhatik." Ez önálló gondolkozásra való törekvést ép oly jogosnak tekinti a theologiában, mint minden más tudományban. Annak biztos tudatában, hogy a nem hamis előfelvételeken alapuló, de az ember teljes szellemi és erkölcsi lényéből kiinduló, „okos gondolkozás" egyenesen Istenhez vezet: „Theolog i a" cimü munkájában (1851), Kant és Fichtéhez csatlakozva, az eszményi En ről, — mely az állati természettel, a gyökeres roszszal örök harcban áll, — az a bsolut E n-re, az erkölcsi világigazgatás élén álló személyes Istenhez emelkedik. Rückertnél Kantnak lélek-és erkölcstani kategóriái, Pál apostolnak — a szellem és testről, bűnös voltunk és a megváltás szükségességéről, a szellem országát és uralmát alapitó ideális emberről, Krisztusról vp.ló gondolataival jőnek szoros kapcsolatba. E szerint tanrendszerének központját, a megváltó és megváltás képezi, ugy hogy „a megváltás objectiv e Krisztusban tűnik föl, — ki a legfőbb jóért való kész, Önmegadó halálával, az isteni akarattali szoros egységét megbizonyítván, Istennek a vétkes emberi nemhez kegyelmét nyilvánvalóvá tevé, — subjective pedig a hivők életében, mely a Krisztus iránti szeretetteljes odaengedésben, az ö szent életét igyekszik magáévá tenni; ugy hogy, a megváltás, mint isteni munkásság ép annyira vallásos, a minő erkölcsös mint szabad emberi cselek vény." Mi Rückertnek más, dogmatikai nézeteit iheti, a megváltásróli nézetével mindenik szorosan össze függ. A szabad, minden külindoktól független, önmagából és koránt sem valamely rendszerből kiinduló rationalis elv nyilatkozik azokban, az ethikai rationalismus, mely a jónak diadalmas erejéből az Istenséget, saját tapasztalásából a bűnre való hajlamot, a történelemből a szent vacsora megfeszített szerzője tudományának igazságát ismeri föl. „Az Úr vac soráról" irt, terjedelmes müve — melyben nyiltan kimondja, hogy „mivel a p é 1-d á z a t kizárólagosan a tettre, a kenyér megtörésére és a bor kiöntésére, vonatkozik, az egyháznak minden, a substantiák visszonyait illető értelmezése tévelygésnek tűnik föl,*) — szintén ez elv jellegét hordozza magán. Egyházunk másik sacramentumát illetőleg, a gyermek keresztséget, az erkölcs — vallásos el*) „Das Abendmah]:" 42S lap.
