Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1868-08-23 / 34. szám

kiadott, a kor kívánalmait híven és érthetőn tolmácsoló, alapos és határozott színezetű, nem sok, de az elsőkkel egy sorban álló, nagy hatású, közfigyelmet gerjesztő iránycikkeivel s felszólalásaival A k.-somogyi esperesség elébb egyes fontos ügyek­ben megbízásokkal, kiküldetésekkel, azután a gyönki iskola igazgatóság választmányi tagságával, utóbb al­majd főjegyzői, s végre alesperesi hivatalokkal tisztelte meg, a miket soha nemcsak nem kívánt és nem keresett, hanem elfogadni mindenkor határozottan vonakodott, s csak a közakarat nem tágító sürgetése s nyomáfa által kényszerítve vállalt el, de miután elvállalt, becsületltel betöltött; a főtiszt, d,-melléki egyházkerület nagy kö­zönsége pedig fölkereste bizalmával az egyszerű falusi lelkészt, s egyházi tanácsbirái diszes koszorújába emelés­sel tüntette ki. Mind a magán, mind a közéletben valóban tekin­télyes, tiszteletes, s a mellett, megnyerő kedves, nagyra becsült, szeretve tisztelt és tisztelve szeretett egyéniség, a kivel találkozni, érinkezni, és iránta vonzalomra, szere­tetre, tiszletre nem gerjedni szinte lehetetlen volt, ugy hogy Diogenes lámpájával keresve is alig hisszük, hogy lehetne csak néhány embert is találni, a ki tőle, ha vele csak egyszer találkozott is, ez érzelmek nélkül válhatott volna meg, — s mind azok előtt, a kik ismerték, kimért, komoly, mondhatni ünnepélyes és méltóságos, de a mel­lett könnyű, természetes, szelid, nyájas barátságos maga­viselete, nyílt, egyenes határozott következetes jelleme, világos gondolkozása, minden jóért szépért lángolni tudó nemes sziv, kifogyhatatlan jó kedélye, elméssége, egész­séges, talpra esett ötletei, élcei, adomái, részre hajlatlan igazság szeretete, mindenütt, a hol rá szükség és alkalom volt, önzetlen áldozatkészsége, melynek egyik bizony­ságául csak a pesti protestáns árvaházra tett, egy falusi lelkész állásához mérve valóban nagyszerű s ép azért annak idejében országos figyelmet költött, s tetszésben részesült adományát emiitjük fel, emlékezetessé, felejthe­tetlenné teszik őt nemcsak Öveinek, rokoninak, híveinek, barátinak, hivataltársainak ismerőseinek, hanem minden jóknak körében. Nyugodjék békével 1 ft jr Faucsali Joób Vendel, eperjesi collegiumi nagy érdemű felügyelő. Szül. 1807. meghalt aug. 11. 1868. Hatvanegy évre terjedő emberi élet magában is hosszú időszak, de annál emlékezetesb, ha ezen nagy időkeretet munka s oly becsületes és nemes munka tölti be, mely előbb minden oldalú önkiképzésre, azután pe­dig az emberiség, a haza, egyház, iskola, a községi és családi élet java előmozdításának van szentelve, S ilyen volt a boldogult Joób Vendel életpályája. Nemet; szülőktől származván Liptó vármegyében, leginkább a közelebb fekvő késmárki evang. lyceumbau, (bezárólag a jogig), neveltetett és oktattatott oly ta­nárok által, mint Benedicty, Kralovánszky, Mihálik, Schneider. Mint joggyakornak is azután, mint fiatal ügy­véd, eperjesre kerülvén, hol rokonai is voltak, e várost annyira megkedvelé, hogy itt végkép le is telepedéit-.— oslnri Kitűnő tehetségei, alapos képzettsége és serény munkás­sága egy részről, másról pedig folytonos vidám kedélyes­sége, szívélyes és humánus modora, csakhamar népszerű és keresett ügyvéddé, fő-fő családok ügyeinek vivőjévé, te­kintélyes táblabírává, az evang. egyházi és iskolai gyűlé­seken szivesen látott követté tevék öt. Mérki Piller-család­ból nősülvén, ez által számos nemes családdal jött rokon­sági viszonyba és közelebb érintkezésbe. E házasságból két. leánya és egy fia, maradt életben, ki most VIII. oszt. gymnasialis tanuló. Áldott lelkű nejét s legidősb kedves leányát korán kiragadá oldala mellől a halál, mely csa­pás mélyen sebzé szivét, de lelkét s működése buzgósá­gát meg nem töré. Az eperjesi evang. collegiumnál kezdetben mint gyűlési jegyző működött; de csakhamar — Ganczaugh József helybeli felügyelő kimúlta és Pulszky Ferenc uj felügyelőnek vidékivé lett megválasztatása után, Joób Vendel lőn 1844-ben a collegium helybeli felügyelőjévé közakarattal megválasztva és felkérve. E felhívást ő rendkívüli megtiszteltetésnek vevé s elfogadá azon szi­lárd szándékkal, hogy ez uj hivatásának s a benne vetett bizodalumnak teljes erejéből fog igyekezni megfelelni. S amit megfogadott, azt teljesité is. Csekély félbeszakítás­sal, 24 éven át vezeté a collegium ügyeit bölcsen, buz­gón, sikeresen, dacára az oly válságos időknek, milye­nek az 184®/g, az 185 %0 évek valának, hol a collegium hajóját a viharos s majd mostoha események Scyllától, Charybelis felé hányták — vetették. Mikor sokan azok közül, kikre a collegium támaszkodni óhajtott volna, a körülmények súlya alatt visszavonulának, — ő nem ki­méivé sem munkát, sem más áldozatot, velünk maradt, velünk fáradozott, veiünk szenvedett és küzdött. Nem csekély feladat vala akkor, biztosítani a nemzeti s evang. szellemű s e miatt üldözött főtan oda Önállását, vagyonát jogait s további müködhetését: 0 intézkedett eszélyesen ; járt — kelt a hatóságoknál, s fellépett, a hol kellett, a jó ügy mellett férfias bátorsággal, majd ismét, a hol igy le­hetett. sziveket nyerő nyájassággal, eloszlatván a kétsé­geket, s felmutatván nemes nyíltsággal a dolgok valódi állását. így működött ö kifelé, s lefegyverző a fŐtanoda elleneit: de hasonló buzgósággal igyekezett segíteni a bel bajokon is. A collegium végtére is minden gyanusit­gatások, rágalmak és szorongatások dacára, phoenix gyanánt uj életre ébredt az 185°/i erisisböl. Autonom jogai megőrizve csonkitatlanul maradtak; anyagi és szellemi ereje gyarapodott; nyilvánossági joga elismerte­tett s hazafiúi, evangyélmi és humanistikus szelemü mű­ködésében többé nem gátoltatott. S mind ezekben fő-fő érdeme volt Joób Vendel derék felügyelőnek. A colle­gium uj felvirágzása neki nagy örömére volt s valamint fáradozásának legszebb jutalmául, ugy uj ösztönül is szolgált, hogy terhes bár, de diszes hivatalát, melytől rö­vid időre búcsút vett volt, a pártfogóság s az összes ta­nári kar egyező kérelmére újból elfogadná s íankadat­lan buzgósággal haláláig viselné. Ritka eset volt az, hol akár a gyűlésekből, akár a közvizsgák- és más iskolai ünnepélyekből kimaradott volna. Szerette ő az ifjúságot, és inté, buzditá nemes erkölcs és szorgalomra minden alkalomkor: az ifjúság viszont őszinte szeretettel és tisz­telettel viseltetett ily bölcs és atyai indulatu vezére iránt. Becsülte ő a tanárokat, nem mint felügyelői főnök, ha­nem mint jó barát s munkatárs: de a tanárok is siettek minden alkalomkor tanúsítani azt, hogy nemes keblű fel­ügyelőjököt igazán tisztelik. Volt a collegiumnak u. n. vidéki, most egyh. kerületi felügyelője, a helybelinek egyenjogú collegája: ezzel s általában a pártfogók testü-4«t4yeÍ a mi Joóbunk, kiben nem volt hiu ambitió, uralgni

Next

/
Oldalképek
Tartalom