Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1868-08-23 / 34. szám
kiadott, a kor kívánalmait híven és érthetőn tolmácsoló, alapos és határozott színezetű, nem sok, de az elsőkkel egy sorban álló, nagy hatású, közfigyelmet gerjesztő iránycikkeivel s felszólalásaival A k.-somogyi esperesség elébb egyes fontos ügyekben megbízásokkal, kiküldetésekkel, azután a gyönki iskola igazgatóság választmányi tagságával, utóbb almajd főjegyzői, s végre alesperesi hivatalokkal tisztelte meg, a miket soha nemcsak nem kívánt és nem keresett, hanem elfogadni mindenkor határozottan vonakodott, s csak a közakarat nem tágító sürgetése s nyomáfa által kényszerítve vállalt el, de miután elvállalt, becsületltel betöltött; a főtiszt, d,-melléki egyházkerület nagy közönsége pedig fölkereste bizalmával az egyszerű falusi lelkészt, s egyházi tanácsbirái diszes koszorújába emeléssel tüntette ki. Mind a magán, mind a közéletben valóban tekintélyes, tiszteletes, s a mellett, megnyerő kedves, nagyra becsült, szeretve tisztelt és tisztelve szeretett egyéniség, a kivel találkozni, érinkezni, és iránta vonzalomra, szeretetre, tiszletre nem gerjedni szinte lehetetlen volt, ugy hogy Diogenes lámpájával keresve is alig hisszük, hogy lehetne csak néhány embert is találni, a ki tőle, ha vele csak egyszer találkozott is, ez érzelmek nélkül válhatott volna meg, — s mind azok előtt, a kik ismerték, kimért, komoly, mondhatni ünnepélyes és méltóságos, de a mellett könnyű, természetes, szelid, nyájas barátságos magaviselete, nyílt, egyenes határozott következetes jelleme, világos gondolkozása, minden jóért szépért lángolni tudó nemes sziv, kifogyhatatlan jó kedélye, elméssége, egészséges, talpra esett ötletei, élcei, adomái, részre hajlatlan igazság szeretete, mindenütt, a hol rá szükség és alkalom volt, önzetlen áldozatkészsége, melynek egyik bizonyságául csak a pesti protestáns árvaházra tett, egy falusi lelkész állásához mérve valóban nagyszerű s ép azért annak idejében országos figyelmet költött, s tetszésben részesült adományát emiitjük fel, emlékezetessé, felejthetetlenné teszik őt nemcsak Öveinek, rokoninak, híveinek, barátinak, hivataltársainak ismerőseinek, hanem minden jóknak körében. Nyugodjék békével 1 ft jr Faucsali Joób Vendel, eperjesi collegiumi nagy érdemű felügyelő. Szül. 1807. meghalt aug. 11. 1868. Hatvanegy évre terjedő emberi élet magában is hosszú időszak, de annál emlékezetesb, ha ezen nagy időkeretet munka s oly becsületes és nemes munka tölti be, mely előbb minden oldalú önkiképzésre, azután pedig az emberiség, a haza, egyház, iskola, a községi és családi élet java előmozdításának van szentelve, S ilyen volt a boldogult Joób Vendel életpályája. Nemet; szülőktől származván Liptó vármegyében, leginkább a közelebb fekvő késmárki evang. lyceumbau, (bezárólag a jogig), neveltetett és oktattatott oly tanárok által, mint Benedicty, Kralovánszky, Mihálik, Schneider. Mint joggyakornak is azután, mint fiatal ügyvéd, eperjesre kerülvén, hol rokonai is voltak, e várost annyira megkedvelé, hogy itt végkép le is telepedéit-.— oslnri Kitűnő tehetségei, alapos képzettsége és serény munkássága egy részről, másról pedig folytonos vidám kedélyessége, szívélyes és humánus modora, csakhamar népszerű és keresett ügyvéddé, fő-fő családok ügyeinek vivőjévé, tekintélyes táblabírává, az evang. egyházi és iskolai gyűléseken szivesen látott követté tevék öt. Mérki Piller-családból nősülvén, ez által számos nemes családdal jött rokonsági viszonyba és közelebb érintkezésbe. E házasságból két. leánya és egy fia, maradt életben, ki most VIII. oszt. gymnasialis tanuló. Áldott lelkű nejét s legidősb kedves leányát korán kiragadá oldala mellől a halál, mely csapás mélyen sebzé szivét, de lelkét s működése buzgóságát meg nem töré. Az eperjesi evang. collegiumnál kezdetben mint gyűlési jegyző működött; de csakhamar — Ganczaugh József helybeli felügyelő kimúlta és Pulszky Ferenc uj felügyelőnek vidékivé lett megválasztatása után, Joób Vendel lőn 1844-ben a collegium helybeli felügyelőjévé közakarattal megválasztva és felkérve. E felhívást ő rendkívüli megtiszteltetésnek vevé s elfogadá azon szilárd szándékkal, hogy ez uj hivatásának s a benne vetett bizodalumnak teljes erejéből fog igyekezni megfelelni. S amit megfogadott, azt teljesité is. Csekély félbeszakítással, 24 éven át vezeté a collegium ügyeit bölcsen, buzgón, sikeresen, dacára az oly válságos időknek, milyenek az 184®/g, az 185 %0 évek valának, hol a collegium hajóját a viharos s majd mostoha események Scyllától, Charybelis felé hányták — vetették. Mikor sokan azok közül, kikre a collegium támaszkodni óhajtott volna, a körülmények súlya alatt visszavonulának, — ő nem kiméivé sem munkát, sem más áldozatot, velünk maradt, velünk fáradozott, veiünk szenvedett és küzdött. Nem csekély feladat vala akkor, biztosítani a nemzeti s evang. szellemű s e miatt üldözött főtan oda Önállását, vagyonát jogait s további müködhetését: 0 intézkedett eszélyesen ; járt — kelt a hatóságoknál, s fellépett, a hol kellett, a jó ügy mellett férfias bátorsággal, majd ismét, a hol igy lehetett. sziveket nyerő nyájassággal, eloszlatván a kétségeket, s felmutatván nemes nyíltsággal a dolgok valódi állását. így működött ö kifelé, s lefegyverző a fŐtanoda elleneit: de hasonló buzgósággal igyekezett segíteni a bel bajokon is. A collegium végtére is minden gyanusitgatások, rágalmak és szorongatások dacára, phoenix gyanánt uj életre ébredt az 185°/i erisisböl. Autonom jogai megőrizve csonkitatlanul maradtak; anyagi és szellemi ereje gyarapodott; nyilvánossági joga elismertetett s hazafiúi, evangyélmi és humanistikus szelemü működésében többé nem gátoltatott. S mind ezekben fő-fő érdeme volt Joób Vendel derék felügyelőnek. A collegium uj felvirágzása neki nagy örömére volt s valamint fáradozásának legszebb jutalmául, ugy uj ösztönül is szolgált, hogy terhes bár, de diszes hivatalát, melytől rövid időre búcsút vett volt, a pártfogóság s az összes tanári kar egyező kérelmére újból elfogadná s íankadatlan buzgósággal haláláig viselné. Ritka eset volt az, hol akár a gyűlésekből, akár a közvizsgák- és más iskolai ünnepélyekből kimaradott volna. Szerette ő az ifjúságot, és inté, buzditá nemes erkölcs és szorgalomra minden alkalomkor: az ifjúság viszont őszinte szeretettel és tisztelettel viseltetett ily bölcs és atyai indulatu vezére iránt. Becsülte ő a tanárokat, nem mint felügyelői főnök, hanem mint jó barát s munkatárs: de a tanárok is siettek minden alkalomkor tanúsítani azt, hogy nemes keblű felügyelőjököt igazán tisztelik. Volt a collegiumnak u. n. vidéki, most egyh. kerületi felügyelője, a helybelinek egyenjogú collegája: ezzel s általában a pártfogók testü-4«t4yeÍ a mi Joóbunk, kiben nem volt hiu ambitió, uralgni
