Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1868-08-23 / 34. szám

téritett Baranyában s a Dráva és Száva között, *) — Ugy hiszem bátran kimondhatom: több szerb nyelvű gyülekezeteink valának e vidéken, de a melyeket a később közbejött politikai és vallási villongások semmivé tettek, s csak is e helyen, — az akkor még járatlan mocsárok között, — maradt meg e gyülekezet vallásában, — a vele szomszédos néhány magyarajku ref. egyházakkal együtt, — a Vuka vize s annak lápos kiöntései védvén ezeket a dühös üldözők ellen. A tardincai szerb. ref. egyház emberemlékezet óta Kórogyhoz tartozott mint leányegyház, s hogy miért nem •olt saját lelkésze és tanítója oly sok időn keresztül? -ugyhiszem ennek oka nem annyira abban keresendő, mert szerbajku tanult egyéneink nem voltak — hisz erre mint most, ugy akkor is akadt volna ember ; hanem abban, hogy az uralkodó vallás s ennek Zágrábban székelő papi hivatalnokai a legnagyobb tűzzel tiltották a lelkészi s tanitói hivatal felállítását, aminek magam is tanuja voltam idejövetelem első éveiben. — Igen ie> ? e gyülekezet sokkal magasabban áll mind népesség, mind anyagi s erkölcsi tekintetben mint hogy századok óta ne létezhetett volna önállólag mint egyház. — Nem lehet pedig főtiszt, egyházkerületünk alsóbb a felsőbb hivatalnokairól is feltennünk, hogy ez egyház felvirágozásáért mindent el ne követtek volna, hahogy az 1790-ik évi országgyűlési, — vallásunkat illető, — cikkelyek között ott nem állana: csak az eddig fennálló négy prot. gyülekezetnek van joga vallását gyakorolni Slavoniában. — Ez gátolta a tardincai szerbajku egyház fejlődését, e miatt nem voltak ennek saját egyházi hivatalnokai helyben. — Es e gyülekezet, ily nehéz körülmények közt, s mondhatni minden tanitás nélkül oly sok idő alatt is megmaradt hite mellett nagy ragaszkodással, s le tudta rázni nyakáról még a kecsegtető csábításokat is, melyek a rom. kath. részről jöttek s hitök elhagyására célozának. Ugylátszik itt Isten dicsőítette az erőtlenekben az ő erejét, s Pál apostol Rómabeliekhez irt levelének e szavait adá a tardincai ref. gyülekezetnek szájába „sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek; sem hatalmasságok, sem jelenvalók, sem következendők; sem magasság, sem mélység, és semmi egyéb teremtett állat el nem szakaszthat minket az Istennek szerelmétől, mely vagyon a mi Urunk Jézus Krisztusban." — Sőt e község az 1848-ik év után egyháza gyarapítása tekintetéből — önkéntes adakozás utján — két házhelyet s ezekkel együtt sessio földet vett s ugyan e házhelyekre egy csinos imaházat épített is, bár a még akkor kath. vármegye sehogy ebbe beleegyezni nem akart, s e népet templomépitésért tömegesen börtönbe hurcoltatta. — De ekkor ennél töb*) Egy nagytiszteletü s tudományu lelkészünk van egyházmegyénkben, Baranyában , kinél tudomásom szerint meg van Lampe historicus munkája s ki e tekintetben bővebb felvilágosítást adhatna emiitett munkából, mert abban, mint hallottam az alsó vidéki reformatióról bővebb leírás találtatik. Ismerve emiitett lelkész ur tevékenységét, reménylem e tárgyról meg is fog e lapban emlékezni. bet nem tehetett a roppant tiltakozás miatt, s a felépült imaház üresen állt egész 1862-ik évig. — Ekkor néh. t. Györké István, volt korogyi anyaegyházi lelkész meghalálozván, s az egyház tudtára jővén annak, hogy valami császári pátens folytán még az ő földjökön is meg van engedve a prot. vallás szabad gyakorlata : kezdtek utána járni annak, avagy nem nyerhetnének-e ők lelkitanitót, — lelkészt és tanítót egy személyben ? — e.megyénk a tardincaiak erős, kitartó kérésére — bár nem tudta mi sors várakozik a kibocsátandó egyénre — beleegyezett, hogy alólirott lelkésztanitónak Tardincára mehessen. A pesti ev. ref. papnöveldében elvégezvén tanulói pályámat 1862-ik év augusztus havában, — bár fohászkodtam Mózessel „Uram ne küldj engemet oda," — Istenbe vetett hittel, megjelentem Tardincán. — Itt semmiféle egyházi épületet nem találtam az egy imaházon kivül, ideiglenesen hát az imaházból egy közfal által szobát különítettünk számomra. •— Az egyház pénztárában kétszázötvenhat 0. é+ forintot találtam, mely egy parochia előállításához csekélység volt, átlátva ezt a gyülekezet is, önkéntesen annyi áldozatot hordtak össze, melyből egy illendő ház melléképületeivel még az év őszén előállíttatott. — Láttam e szép lelkesedést s nagy örömét e népnek azon, hogy valahára pásztorára talált. — Itt e lelkesedéit megdicsérni, fenntartani, s a népet folytonos kitartásra buzdítani lett volna első teendőm, de meg volt kötve nyelvem, mert én a szerb nyelvet eddig csak híréből ismertem, egyszerre pedig meg nem tanulhattam, mert a szentlélek ma már nem működik oly szembetünőleg, mint az első pünköst-napján. — Nem volt mást tennem, mint egy tolmácsról gondoskodnom, s rá is akadtam egy sorstól sújtott újvidéki ügyvédre, ki a szerb, magyar, német és latinnyelveket tökéletesen beszélte s nekem megfizethetlen segítségemre volt. Ezen ember nélkül nem tudom, mit csináltam volna! — semi iskolai-templomi könyvre nem találtam, a nép és gyermekek pedig az egy Miatyánkon kivül — mit egymástól tanultak el — semmit nem tudának. Hogy is tudtak volna?! — hiszen a korogyi volt anyaegyházi lelkészek sem tudtak szerbül a későbbi időkben, azt az egy pár imát, evangeliumi részt is, mit felszoktak nekik olvasni, a nélkül hogy magok értették volna, morzsolták le a nép előtt, melyből ez tán még kevesebbet értett mint a szerb nyelvet kinos verejtékkel beszélő lelkésze. Hogy hajdan részesült e nép némi tanításban azt vettem észre, mert 70 — 80 éves öregek különféle alkalmi imákat mondtak fel előttem még pedig elég tökéletes nyelven, s beszélik, hogy ők Korogyra jártak át a lelkészhez tanulni, s hogy az akkori lelkészek jól tudtak rácul. A későbbi időkben lelkészeik azonban nem értvén a szerb nyelvet, a legvégsőig elhanyagolták e szegény nép tanítását ugy annyira, hogy a gyermekeket még Confirmatiora sem késziték el. — Es mégis e népet hite mellett tántorithatlanul állva látni valójában nem mindennapi dolog.