Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1868-08-09 / 32. szám

kiválólag a főiskola ügyei képezik. — Igy történt ez jelenleg is. — Az ünnepélyes közvizsgálatot megelőzött egész hetet a lelkészi s érettségi vizsgák vették igénybe, —• amaz az egyházkerületi lelkészvizsgáló választmány, emez pedig az egyházkerületi főiskolai vizsgáló küldöttség előtt. — Bekebelezési lelkészi vizsgát tett 16, —lelkészképességi vizsgát pedig 10, — összesen 26 ifjú, — nagyobb részben kitűnő osztályzattal. A mily jól esett az első vizsgát tevő s főleg a theologiai tanfolyamot utóbb végzett ifjak kitűnő készségét: ép oly megütközést okozó volt a másod, — vagyis bekebelezési vizsgát állók egy némelyiknél, — első vizsgájukkal egybe nem hangzó némi lankadtságot tapasztalni, — s annyival is inkább, — mert e második vizsga, már különben is a papi tudományok gyakorlati részéből adatván, — azok, valami elmefeszitő nagy tanulmányozást, s tetemes időföláldozáet nem igényelnek. — Ajánljuk gyakorló papi ifjainknak, hogy a célhoz közeledés, ne lankassza, sőt fokozza náluk a szorgalmat, s ébressze az előre törő szellemet. — a jó pap nem csak a célérésig, de halálig tanul. A lelkészi, s érettségi vizsgák bevégeztével julius 5-ikén közönséges vasárnapi templomi isteni tisztelet után a főiskola imatermébe gyűlt föl a szokottnál gyérebb számú közönség, — élén az egyházkerület s főiskolai kormányférfiaival s az egyházmegyék képviselőivel. Minden szem az elnöki székekre volt függesztve, keresve azt, ki az ily főiskolai ünnepélyes alkalmaknál, imposant kedves alakjával, oly kellemes jelenség szokott lenni, s mintegy nyugpontjául szolgáit a közfigyelemnek. — Az egyházkerület s főiskola főgondnoka nagymélt. idősb báró Vay Miklós ő excellentiája nem volt jelen; változott egészségi állapota tartá vissza, ez alkalommal, 8 év alatt ez első esetben. Hozza Isten mielőbb körünkbe kivánt friss erőben s egészségben ! Az elcsöndesült gyülekezethez főtiszt. Kun Bertalan szuperintendens ur intézett üdvözlő szavakat, s örömét fejezvén ki az ez alkalommal is egybegyűlt szép számú gyülekezetnek főiskolai ügyeink iránti érdekeltsége fölött, a közvizsgákat megnyitottaknak nyilvánította. Más ily alkalommal az igazgatói évi jelentés felolvasása veszi igénybe a néhány óranegyedet, — most azonban az csak nyomtatott példányokban osztatoít szét a közönség között, — mert az időt a kegyelet gyászos adója lefizetésének kötelessége foglalta el; — a kegyeleté, melylyel tartozott a főiskola s egyházkerületünk néhai Erdélyi János magyar akadémiai rendes tag, s főiskolánkban a magyar irodalom rendes tanára emlékének. — Az örömének helyett gyászének zendült meg a főiskolai éneklőkar ajkain, — mely alatt Emődy Dániel jogtanár, az elhunyt kartársa s kebelbarátja, mély bánatot tükröző arccal lépett a szószékbe, s emlékbeszédet tartott az elhunyt fölött. Szónoknak minden szava a sziv, és lélek megható szavai voltak, melyeket a baráti vesztés fájdalma olykor szakadozva bocsátott a különben ékes szóló ajkakra, — Nem a megszokott mindennapias parentáciok üres frázisai, hanem az őszinte kebel fájdalma által növesztett, sokat érő gyöngyök voltak azok, hűn tolmácsolók a veszteség nagyságát, mely a szellemkincsekben s hazafiúi érdemekben gazdag közhasznú s tevékeny élet kihunytával a hazát, az irodalmat s főiskolánkat, a családi boldogság szent hevétől melegült nemes sziv vég kihűltével pedig az elhunyt családját érte. Fájdalmas figyelemmel függtünk mindvégig a kedves gyász szónokon, mig végre a közmegindulást egy az elhunyt családi életéből, szónok által beszéde zárszavaiban elbeszélt érzékeny végjelenét idézte föl. Az apa — ugy mond szónok — „estve egy szép tündérregét beszélt kis leányának, s bevégezvén azt, elküldé a gyermeket aludni, s az apa is elment aludni..... örökre! A gyermek fölébredvén reggel, kis testvérével sietett az apához — megtudni valamit az estve beszélt regéből, de mondák nekik, hogy atyjuk alszik. Várták fölébredését, — de az apa nem ébredt föl többé, — nem tudták a kicsinyek, hogy — meghalt — Adná Isten, hogy ne tudnák meg soha!" — hozzá tehetjük a szónok szavaihoz: „bár mi se tudtuk volna még meg, — mit vesztettünk Erdélyiben !" Áldás emlékezetére ! Délután, a szavalás, zongora, ének, — és dalmüvészetböl tartatott meg a látványos vizsga a fulladásig tömött s valódi gőzfördövé vált imateremben. — Nem lehetne-é ezt egy kis célszerű előintézkedés folytán élvezhetőbbé tenni, — például a rendező elöljáróságnak oda hatni, — hogy a bírálatra különben is illetéktelen ifjúságnak, főleg alsóbb osztályok beli része, szerényen engedné át a szük helyiséget, főbbjeinek s a vizsgálatra megjelent vendég-közönségnek ? jövőre ezt megvárjuk. Julius 6-ikán az egyházkerületi gyűlés egybeült, s főtiszt, szuperintendens ur rövid buzgó imában Isten segedelmét esdvén köztanácskozásunkra, a gyűlést megnyitottnak nyilvánította. A világi elnökséget közkívánat folytán, de a fennálló szabályok értelmében is a jelenlévő legidősebb segédgondnok, jelenben Lovász Miklós ur helyettesité. A gyűlés tárgyait — mint minden ily alkalommal, ugy most is a főiskola, legsürgősebb elintézést igénylő ügyei képezék. Egy átalános tanügyi reformterv terjesztetett föl mindenek előtt az erre megbízott egyházkerületi küldöttség által a gyűlés asztalára; mely reformterv magában foglalja főtanintézetünk minden ágaiban az egyes szakok hiányaira, azokban a szükséges tanerők emelésére, a tápintézet célszerű berendezésére, tantermek építésére, az ezekre szükségelt költségek kiállítására, s általában minden, — ezekkel kapcsolatos ügyekre vonatkozó reformjavaslatot. — A valóban nagyszerű s a cél magasztosságához képest az illető szaktanárok s küldöttség által — mélyen átgondolva kiállított, — s közgyűlésünk által egész terjedelmében, ahhoz illő komolysággal és érdekeltséggel áthallgatott munkálat sokkal fontosabbnak tünt fel a közgyűlés előtt, mint, hogy annak részletes tárgyalásába belebocsátkozni, — annyival inkább annak rögtöni életbeleptetésében, véglegesen meg-