Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1868-08-02 / 31. szám
feles számmal jelentek meg mindig az isteni tiszteleletre. Annexiókra ugyan nem gondolt senki, mert hiszen, az alapitónak világos akarata, miszerint az egész kizárólag az ő müve legyen, azonban mégis első pillanatra átlátja mindenki, miszerint a környékbeli hívekre egy habár nem saját egyház községükbeli istentiszteletnek vasárnaponkinti látogatás és sürgős esetekben egy szomszéd lelkésznek közelléte, valamint gyermekeik számára egy jól berendezett és bőkezűen felszerelt, a magyar nyelv tanítására különös gondot fordító iskola igen fontos és nagy horderejű dolog A kegyeletes eszme, Isten ha ugy akarja, még ez év folytán testté leszen. Aludd tehát őseid sírboltjában szelíden szendergő halotti álmodat, te, kinek hamvaiból e dicső mű felfakadt, kedves, feledhetlen ifjú ! feledhetlen gyöngéden szerető szüleidnek, kik benned minden örömüket, minden reményüket elvesztették, — feledhetlen nekem, ki téged mint gyermeket látálak reményteljesen gondozó kezeim alatt, ki fejedet annyiszor pihente,tém keblemen, mig bizalomteljesen reám emelt szemeidben a szeretet ragaszkodás édes jutalmát kifejezve olvasára; — feledhetlen mindazoknak, kik benned a komoly törekvésű, nemes gondolkozású, érdemteljes és kitüntetett állásod sikamló veszélyei dacára is mindig szerény ifjút szereték, beesülék ; — feledhetlen azon egyház közönségének, mely a neveddel örökre elválhatlanul egybeforrt áldásokat nemzedékről nemzedékre élvezendi. Ti pedig, mélyen megkeseredett szülők, fogadjatak a mély részvétet, melyet ily súlyos csapásnak, ily valódi keresztényi érzelmekkel való elviselése a legszélesb körökben ébreszt irántatok. Az Ur vezérlé szívetek érzelmeit, — jól választottatok : a vallásos kegyelet és nemes jótékonyság a leghathatósabb ir lelkünk fájdalmára; ha valami, ugy ez, s az csalhatlanul enyhitendi szivetek bánatát, és ha most, a nagyszerű emléknél, melyet fiatok számára emelétek, az elhunytra visszagondoltok, valami csendes, szelid, megnyugtató érzelem, kell, hogy megszállja lelketeket s szivetek első viharos görcsös fájdalma édes-bús merengéssé olvad fel. A remény, nemde, arany szálakkal szövé ki fiatok jövőjét képzeletetekben, kit egykor tisztelve, szeretve, s egy hosszú életen át az emberiség érdekében szerzett érdemeiért áldva képzelétek magatoknak ? S meghiusult-e hát végkép e r remény ? Nem ! Ifjanta szállt ugyan Árpádotok sírjába, de élete nem volt áldástalan, mert a műben, melyet nevére emeltetek, oly áldásteljes nyomokat hagyand maga után hátra, melyekkel nem egy hosszú élet fárasztó munkája föl nem ér; — ifjanta szállt ugyan sírjába, de nem nyomtalanul, mert e helyt, hol élte rövid szakát tölté, szeretve áldva élni fog mind örökké, mert az emlék, melyet nékie emelétek, est monumentum aere pere n n i us. p—y «/-—/** p—esi lelkész. Az általános zsinatról a „Libertének" a követ- * kező levelet írják Florencből : „Ferrari ur azt hitte, hogy Ollivier Emilt kell utánoznia s felhívni az olasz kormány figyelmét a legközelebbi zsinatra. De interpellatióját közmegegyezéssel elnapolták ad calendas graecas. Olaszországban, hol a klérusnak nincs semmi befolyása, hol a papok tömege az anyagi élet szükségeivel küzd, hol a plébánosok szegények és alig tudnak élni, a eonciliumot nevetséges szörnynek tekintik ; nem is vette Ferrari iníerpellalióját komolyan senki. Mert nem tudja-e mindenki, hogy azon perctől fogva, midőn Olaszországban a polgári hatalom a helyett, hogy a elerus felhasználásával igyekezett volna kormányozni, kötelességének tartotta azt az elbukott dynastiák iránti gyűlöletből üldözés tárgyává tenni, — a katholicismus egyenesen a szabadkőművesség állapotába sülyedt, s elvesztette a közönség előtt minden dicsfényét ? A közzsinat egybeülése, ugylátszik, teljessé fogja tenni az egyház elválasztását az államtól. De vájjon a kedélyek el vannak-e készülve e nagyfontosságú eseményre ? Olaszországban még nem fáradtak el a klérus üldözésében ; bármily gyönge is ez, a parlament politikusai félnek, nehogy a szabadság tiszta lége a szükséggel küzdő plébánosokat apostolokká, vértanukká tegye. Franciaországban a klérus fegyelme ijesztőleg hat az Ollivier-forma bátorságú és tekintélyű férfiakra! Bármily szabad elvii legyen is különben a törvényhozó testület nagy szónoka, a concordatumok embere maradt mégis. Ollivier a helyett, hogy a clerus kénye és kedve szerint engedné szervezkedni a kormányt, egy vallási reformtörekvés élére óhajtaná állitni, és Baroche minisztert zászlótartóul véve maga mellé, a főpapságot a papság általános szavazatának üdvös hullámaiban szeretné megfüröszteni. Am emancipálják magokat a papok a vállaikra nehezedő püspöki tekintély alól önerejükből, mint ezt Lamennais, a vallási szabadságnak ez a nagyT és szigorú alakja tevé. De ne foglalkozzunk többet a klérus dolgaival, mint a szabadkőművességgel. A császári kormány amúgy is szereti mindenütt érvényesíteni hatalmát a püspökségben, consistoriumban és zsinagógában : őrizkedjünk neki még lépcsőül szolgálni ehez. Midőn oly kitűnő férfiú, mint Ollivier, avatja fel magát egy hasonló rendszer apostolává, azt kell következtetnünk, hogy az egyház teljes elválasztásának eszméje az államtól nem igen tett nagy előhaladást Franciaországban. Olaszországban e nagy elv, melyet Cavour gróf oly őszintén kimondott, most már csak üres jelszó, melyet törpe utódai csak szélmalom politikájuk fedezésére használnak fel." (F. L.)
