Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1868-07-19 / 29. szám

duxi, dtco, dixi, súgó, suxi, Jigo, fixi stb.; traho azért vesz föl a participiumi tőben to képzőt, mert a torokhangon (hova a h, v («)-n végződő igék is tartoznak) végződő igék participiumi tőjüket ío-val, ellenben a foghangon végződök so-val képzik, azért é-so-, e h. ed-to-, ettől edere stb. — Szerző eljárásának öntudatlanságát leginkább elárulja azon körülmény, miszerint ő a hangokról annyit beszél nyelvtanában, a mennyit egyetlen egy más tankönyvben sem találunk, s mégis sem a declinationál — mint fentebb láttak — sem itt legkevesebb hasznot sem húz belőle, pedig a hangtan különösen az igék osztályozásánál, annyira fontos szerepet játszik, hogy annak mellőzésével semmi okszerű osztályozás nem is képzelhető. Ilyen osztályozás található más magyar latin nyelvtanunkban is; ámde azt szerző figyelmére sem méltatta (hogy épen ne ismerné, azt mint latin nyelvtan iróról föl nem tehetjük), mert ö eredetit akart adni s uj módszert feltalálni. Hogy azonban annak, ki uj módszert akar alapítani, mennyire szükséges nemcsak a megvoltakat, hanem a meglevőket is ismerni, mutatja ezen semmiféle határozott jellemmel nem biró, ide oda kapkodó, tudákosságban elmélyedő eléadás. De lássuk, nem lehetne e egyszerűbben s mégis alaposan ezen igeragozást eléadni. -Mint a tárgyszóknál látók" — tanítja szerző a 18. lapon — íjhogy ötféle az ejtegetés : hasonlólag van a dolog, ha nem is oly mértékben, az igék változataival is." Igenis, hasonlólag van a dolog az igeragozásnál is, csak hogy nem szerző tanításához, hanem a mi előadásunkhoz. Va= lamint a nominák csak egyféleképen declináltatnak, ugy a verbák is csak egyféleképen conjugálhatók; a tőhangok itt is, mint a declinatioban lehetnek különfélék, t. i. a, e, u. i és mássalhangzók, p. o. ama, dele-, statu-, audi, leg. A mássalhangzón végződő tök a jelenidői tőben megnövekedés által mindig az önhangzói tők közé mennek át, tehát: legi vagy lege. Ha valamely igét ragozni akarunk, akkor annak tőalakjait kell ismernünk; tőalak rendesen minden igében három van : jelenidői, multidői és részesülői. A declinatioban — mint látjuk — szorosan véve, csak egy tőalakra volt szükség, az igéknél, mint látjuk, háromra; amott csak ragok voltak szükségesek, itt a ragokon kivül képzők is vannak. Az egyes tőalakoktól azon idők származnak, melyeket szerző a 46. lapon előszámlál, csak hogy távolról sem ugy mint ő gondolja. Jelenidői tő s a tőle származott idők : ama-o, összevonva amő (tehát o nem személyrag, mint szerző hiszi, hanem képzöelem, a személyrag m, mely ebben: su-m, inqua-m még megvan); dele-o, statu-o, audí-o, legi-o (azaz legjo) összevonva legő; 2. sz. ama-s, dele-s, statu-is (a személyképző önhangzójára azért van szükség, mert igy ejtették: statujis). audi-s, legi-s ; 3. sz. ama-t, del-at, statu-it (statujit), audi-t, legi-t. Plur. 1. sz. ama-mus, dele-mus, statu-i-mus (statu-ji mus. a ji ered. ya, itt képző), áudi-mus, legi-mus; 2. sz. ama-tis, dele-tis. statu-i-tis (statu-ji-tis), audí-tis, legi-tis; 3. sz. ama-nt, dele-nt, statu-unt (statujunt), audi unt (mert igy ejtették : audjunt, azért maradt meg itt is a személyrag önhangzója mellett.). ímhol csak a személyragok. Vegyünk már most oly alakokat föl, melyekben képző is van. Imperf. ind. amá-ba-m, delé-ba-m, statue-ba-m (stalvjebam), audié-ba-m (audjebam•), lege-ba-rn ; conj. ama-re-m, delere-m, statu ere-m (statujerem), audi-re-m, lege-re-m; futurum : ama-bo (a személyrag ra itt is leesett), dele-bo, statu-a-m, audi-a-m, lega-m. Praes. conj. ame m (azaz: ama-i-m, összevonva amém), dele a-m (itt a conjunctivust jelző ja képzőből az önhangzó megmaradt, mig amem-ben épen az önhangzó veszett ki a j—i megmaradt s miután a tőönhangzóba beleolvadt azt é-vé fokozta), statu-a-m, audi-a-m, leg a-m stb. Multidői tőalakok s a tőlök származott idők: amavi (tehát nem amav mint szerző 46. 1. tanitja), delevi, statui, audivi, legi; 1. sz. sing. amavi (e h. amavi-m), épen igy a többi is; 2. sz. amavi-sti stb.; plur. 3. sz. amaverunt (azaz: amavi-sunt), deleve-runt stb. Perf. conj. amave-rim (azaz: amavi-sim), lege-rím (azaz : legi-sim) stb.; plusquamperf. ind. audive-ram (azaz: audivi-eram, audivi-vam és ugy audive ram). Részesülői tőalak : amato, deleto, statuto, lecto, audito; part. fut. act. ama-tu-ru-s (a többi önhangzó sziszegőhang előtt, épen ugy mint az o-névragozásnál láttuk, u-ba ment át), deletu-ru-s stb. Ha már mostan azon tanítványtól, aki ilyen formán tanult azt kívánjuk, hogy elemezze pl. ezen alakot audircm, hát azt mondja röviden, hogy az egész alak háromféle alkatrészből áll: személyrag m, képző re (mely nem egyéb mint a segitőige gyöke es) és jelenidői tő audi; erre pedig amem igy feíel: személyrag m, töönhangzó és módjelző e—ai és a jelenidői tőnek hátralevő része, t. i. am. Tehát lehet-e ezt igy megszakítani am-em? A világért sem, mert az annyi mintha ezt: szeressek, igy szakitanók meg : szere-ssek, pedig ezt már csak szerző ur sem tűrné el tanítványának. (Vége köv.) B E L F 0 11). A nyitrai ág. hitv. esperességböl. A német lap „Politik- 166. számában megjelent egy cikk bizonyosan Ilurban ur tollából eredő, a nyitrai ág. hitv. esperesség Brezova mezővároskában tartott gyűlését ecsetelő. Ezen cikk az úgynevezett autonomiai pártot, de különösen az esperességi elnökséget undok színben állítja a világ elé, s oly sértőleg jellemezi a gyűlés tagjait, mintha csak karikatúrát akart volna festeni. Epen azért emelünk szót mi jogtalanul rágalmazott s kigúnyolt autonomiai párt, hogy kimutassuk a tiszt, közönségnek a dolog mibenlétét. Esperességünk volt nyilvános é3 krypto pátensféle papjai, szövetkeztek az eddig győzedelmes autonomiai párt és a mostani esperességi elnökség ellen, s feltevék magukban, az autonomiai párt fejét