Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1868-07-19 / 29. szám

vetkezett fejlettségénél s általában a nézeteknek tisztázottabbakká lett alakulásánál fogva: annyi kétségtelen, miszerint abban ki van mondva 1. hogy az állam, már akár a történeti előzmények folytán megalakult tényleges és nem mellőzhető viszonyoknál, akár az állam és egyház viszony elvi méltánylásánál fogva, az egyház anyagi gyámolitását feladatának ismeri — és 2. hogy e tekintetben, minden bevett vallásfelekezet irányában ugyanazon tartozás teljesítésére érzi magát köteleztetve, következőleg hogy a mennyiben volnának egyházak, melyek eddig elé az ő részéről vagy aránytalanul kevés, vagy épen semmi anyagi gyámolitásban sem részesültek: ezen visszás helyzetet megszünteti s e részben is valamennyi egyházzal különbség nélkül egyenlő viszonyba lép. E kettős jelentőségében ragaszkodunk az 1848: XX. t. c. 3. §-ához s azt véljük, hogy ha semmi egyéb érvünk nem volna, csupán arra támaszkodva is, méltó joggal várhatnék s igényelhetnők egyházunknak állam általi javadalmaztatását. Minthogy azonban bármennyire áll is érdekünkben, egyházunk anyagi gyengeségéből származható veszélyeinek elhárítása s épen ennél fogva a törvény által biztosított állami javadalmazás igénybe vétele ; ennél még sokkal fontosabb érdek ránk nézve egyházunk független önállóságának s önhatósági szabadságának továbbra is minden irányban megőrzése : ezen szempontból ugy véljük, nem ok nélkül fogunk tenni különbséget a sorosan egyházi és a szorosan iskolai szükségek között s mig az 1848 : XX. t. c. 3. §-a értelmében amazokra nézve az állam általi javadalmaztatást igényeljük, emezekre nézve készek vagyunk minden közvetlen s egyenes (direct) állami javadal maztatás igényéről lemondani. Kétségtelen ugyanis, hogy az állam viszonya a tisztán egyházi élethez és ügyekhez más szempont alá eshetik, mint az iskolákhoz s általában a tanügyhöz. Az állam, ha csak fentartani vagy tán növelni is nem akarja azon rá nézve is több tekintetben súlyosan nehezült hátrányokat, melyek az állami és egyházi élet különböző szálainak egymással lett ősszebonyolitásából szükségképen kifejlettek; sőt ha függetlenségét teljesen és végleg biztositni kívánja az egyházi befolyás gyámsága ellen : kell, hogy ha még anyagi gyámolitást nyújt is, az egyházi élet belügyeibe magának semmi rendelkezési befolyást ne igényeljen ; hanem miután a szabad állam legbiztosabban szabad egyház mellett állhat fenn, szorosan meghúzván a maga és az egyház közötti elkülönítési határvonalat, hagyja meg az egyházat, vallási s egyházi ügyeinek intézésére nézve, az őt ugy is tagadhatlanul jogosan megillető önhatóság vagy autonomia körében s az egyház irányában csupán a legfőbb felügyelési jog gyakorlására szorítkozzék. — De ettől eltekintve is, az állam vallási dolgokkal, egyházi belügyekkel már csak azért sem foglalkozhatik, mivel az országban többféle hitfelekezetek vannnak. Mert ha azokkal foglalkozni kívánna, akkor az államkormánynak vagy többféle vallásának kellene lennie, azaz többféle vallás elveit kellene követnie, — a mi személyes felelősséggel együttjáró kormányzatnál lehetetlen ; vagy valamelyik előnyösitendő egyház elvei szerint kellene — mint ez a mult időkben nálunk történt — eljárnia, — a mi pedig nagy igazságtalanság ; vagy végre nem vallási, nem egyházi elvek szerint kellene intézkednie, — a mi meg egyházi ügyekben épen képtelenség. Ezek folytán, mivel az állam, ugy saját természeténél, mint az egyházak egyenjogúságánál fogva, vallási s egyházi belügyek intézésével nem is foglalkozhatik : az állam általi javadalmaztatás, melyet egyházunk igényel, tejességgel nem lehet kötve egyházunk autonómiájának bármi nemű megcsonkításához s az államot egyházunk irányában, az 179% : XXVI. t. cikkben megállapított legfőbb felügyelési jognál többre nem is hatalmazhatja. S csak is, mivel igy a sorosan egyházi célokra szolgáló állami javadalmaztatással egyházunk autonómiáját összeegyeztethetőnek tartjuk: érezhetjük magunkat indíttatva, azt az 1848: XX. t. c. 3. §-ának alapján igényelni. Mert önkormányzati szabadságunk árán bármily kecsegtető jólét sem kellene s készebbek lennénk továbbra is önerőnkből a szegénység nyomoraival, mint egyházunknak eddig élvezett s az ország törvénye által is biztosított önkormányzati hatóságából s a politicai hatalom irányában eddig megőrzött jogszerű függetlenségéből egy hajszálnyit is feláldozni. Azonban nézetünk szerint az iskolaügyre adandó javadalmazásnál másként állna vagy állhatna a dolog. Abból, hogy valamely országban többféle hitfelekezet van, nem következik, hogy szükségkép többféle tanulmányi rendszer is legyen. A tapasztalás is több orországban bebizonyította, hogy az államkormány is képes és illetékes a tanügygyei foglalkozni, sőt azt jól rendezni és vezetni: azért sem a dolog természete, sem egyéb tekintetek nem gátolják, hogy az állam, a hol az iskolákra pénzt ad, ott azért a tanügybe rendelkezési jogot is igényeljen. Angliában, hol az oktatás máig is a hitfelekezetek kezében van, mióta az álllam segélyt ad az iskoláknak, az illető egyházaknak tetszésökre van bizva ezen segélynek el- vagy nem fogadása; a segélylyel együtt kötelesek elfogadni iskoláikba az állam rendelkezési jogát is. Es ugy látszik, hogy Angliában az államsegély mintegy előkészítő ut akar lenni a közoktatásnak egészen állami kezeléséhez. Az államnak az egyházi élethez és a közoktatáshoz való ezen különböző viszonyánál fogva, óhajtjuk, hogy a törvényben is ne együtt és ne minden megkülönböztetés nélkül legyen ezek anyagi gyámolitásáról gondoskodva. Sőt egyúttal ismételve kijelentjük, hogy mivel azon esetre, ha iskolai szükségeinket csak részben is az állam fedezné, alig hárithatnók el az államnak iskoláinkba való rendelkezési befolyását s ennélfogva alig óv-