Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1868-06-14 / 24. szám
Az értekezlet, mint rendesen lenni szokott, megvizsgálta a helybeli főtanoda mindennemű gyűjteményeit, hol mindenki gyönyörűséggel győződhetett meg az illető szaktanárok fáradhatlan tevékenységéről; mert a természettani és természetrajzi gyűjtemények ugy vannak beállítva, hogy azokhoz az erdélyi tanodák gyűjteményei közül egyiket sem lehet hasonlítani. Az érdem főként Takácsi Jánost, a természettan volt tanárát, és Kócsi Károlyt illeti; valamint a Kócsi K. érdeme a tanoda kerte egy részének csinos botanicus kertté alakítása; és főként a Jancsó Lajos fáradságának eredménye a tanoda külső udvarának és a lucernás kertnek használhatóvá és széppé tétele. Mulaszthatlan kötelességünknek tartjuk felemlíteni Zilah városnak azon pártolását, melyben a keblében levő tanodát részesiti. Ugyanis, a mult évben Zilahon tartott tanári értekezlet felszólította a város elöljáróságát, hogy ottani ref. tanodánkban szükség volna még egy elemi osztályra, hogy a többi tanodáinkkal egyenlő szervezetű legyen. A város azonnal megajánlotta a szükséges évenkinti költség fedezését, és az illető elemi osztály már a mult septemberben be is állíttatott. Hasonló örömmel vette tudomásul az értekezlet, hogy a méltóságos egyházi főtanács, négy évi halasztás után, végre beleegyezett az irodalmi bizottság felállításába, melynek fő teendője fog lenni a tanodáinkban használt kézikönyvek megvizsgálása, és alkalomszerüleg jobbak ajánlása. Óhajtását fejezte ki az értekezlet, vajha a sepsiszentgyörgyi és szászvárosi tanodáinknál mielőbb nevelni lehetne a tanárok számát, mert az mégis csak igen ritkán előforduló tünemény, hogy egy tanodánál, melyben négy elemi és nyolc gymnasialis osztály van, és a melyben épen azért érettségi vizsgát lehet lenni, egyetlen állandó rendes tanár legyen !, mint pl. Szászvároson. És végül meg kell emlitenem, hogy a kolozsvári tanári kar azon kellemes meglepetésben részesített bennünket, hogy az eddigi gyakorlattól eltérőleg, némely magyarországi ref. tanodák tanári karát is meghívta az értekezletre, minek következtében a sárospataki és mármarosszigeti tanodák képviselve is voltak. A jövendőben tartandó értekezlet helyéül Sepsiszentgyörgy van kijelölve. KÖNYVISMERTETÉS. Prima grammaticae latinae palaestra adolescentibus Hangaris literarum studiosís exercenda. — Latin nyelvtan magyar tanitó- és tanuló-növendékek számára, mely amellett, hogy tanít e nyelvre egyszersmind általában gondolkodni serkent és szoktat. Irta M ihályí Károly r. tanár a nagy-eny edi ref. collegíumnál; a magyar tud. akad, 1. tagja. Első könyv 1 ós 2-ik füzete. Pest, 1868. Ára a két füzetnek 1 forint 20 krajcár. (Folytatás.) A negyedik declinatio tanításában feltűnő az ilyen magyarázat: E declinatio valószínűleg a harmadikból vált ugy, hogy némely casusokban, a törzshöz tartozó u elnyelte az illető caausi vég e-jét, vagy »-jét; egyedül csak a sing. dat.-ban, plur. dat. és abl.-ban s ott sem minden szóban, engedvén helyet ezen í-nek Néhány szó, a plur. dat. és abl.-sát nem íótts-ba, hanem ubns ba végzi. — Különös tanítás : A tőbeli « elnyelte a casusi vég e-jét és t-jét, de a plur. dat. és abl.-ban megmaradt ez az i. E szerint roszul van a mintában így : fruct-ibus, mert ha igaz, hogy a sing. dat. és plur. dat. és abl.-ban engedett helyet az « az i nek, akkor valamint a singularisban fructui van, ugy a pluralisban frutu-ibus-nak kellene lenni. De a dolog nem igy áll, hanem ugy, hogy a plur. dat. és abl.-ban a tőbeli v gyengült többnyire i be, hogy tehát ez az t a világért sem Végzeti i, hanem tőönhangzó, mit legvilágosabban mutat azon körülmény, hogy még — ha nem is gyakran — eléfordul: specubus, acubus. Szerzőt is ama régi babonahit fogta el, hogy a rag ibus és nem bus, azért van igy elválasztva a mintában: fruct-i'ÖMs, gen-ibus. Legnevezetesebb az ötödik névragozás, mert a mint fentebb láttuk ez a szó res a sing. gen., dat., és plur. acc.-ban igy van megszakítva: r-ei, r-ei, r-em, r-ebus. Most már tudjuk a megelőzőkből, hogy ei, em, ebus ragok, de hát az az r betű micsoda ? Talán csak nem törzs, mert ez még gyöknek is kevés; azt sem értjük, hogy a többi casusokban miért nincs ezen elválasztás, vagy talán azok nagyobb urak, mint ezek, vagy a sajtónak tulajdonítsuk? Akárhogy legyen a dolog, ily érthetetlen, szabálytalan, praxist és ratiót egyaránt megvető tanítás nem „teremhet, még a hivatott elmékben sem, képességet és kedvet a belebb-ható nyelvészetre," hanem igenis kedvetlenséget minden vele foglalkozókban. Ha a későbbi kor jelen latin nyelvtanításunkat jellemezni akarja, nem kell egyebet tudnia, hogy bennünket kérlelhetetlenül elitéljen, mint azt, hogy 1868-ban, a nyelvtudomány félszázados korában, jelent meg Pesten egy latin nyelvtan, mely az első és ötödik declinatio egy és ugyanazon voltáról semmitsem tud. Van ezen nyelvtannak azonban egy érdeme, melyben többi testvéreit messze túlhaladja, t. i. az őszinteség. A többi nyelvtanok ugyanis, habár eléadásaikban semmi rokonságát egyik declinationak a másikhoz el nem ismerik is, de mégsem állhatják meg, hogy róluk ne beszélje • nek, valószínűleg inkább látszatból mint meggyőződés ^ bői. Ezen egybehasonlitva tanitó nyelvtannak érdeme tehát abban áll, hogy a mire nézve a többiek kétségben hagytak, abban megerősített. Halljuk saját szavait: Van azonban egy még sokkal nagyobb különbség a latin- és magyar declinatio közt, melyet észre vesz, a ki figyelmesen megnézi e példákat: hominís corpus = ember(nek) teste, lusciniae cantus = fülemilé(nek) éneke; domintvoluntas, functus sapor, diei hora, — és ezeket: nosco hominem = ismerem az ember-í, ago vitám = töltöm az életei, colo hortMín, audio tonitru. Látni lehet e példákban— folytatja tovább, — hogy más meg más szók ugyan egyféle casusa, a latinban más meg más végzettel — a magyarban pedig mind csak egygyel képződik. A singularis genitivus egyik latin szónál: is — másiknál: ae, —