Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1868-05-10 / 19. szám
nek tekinthetjük, mely által isten lényegét az emberi életben kiábrázolni akarták. A magas helyeken (bamá) való áldozásokban a régibb időkben nem találtak semmi megbotránkoztatót, maga Sámuel is áldozott a barnán Rámában (1. Sám. 9, 12), s még a theokratikus király Dávid is megengedte Absalonnak, hogy fogadását leróvja Gibeonban, hol egy nagy Bamá volt. Ezen szokás, mihelyt a cultusban az egység létrejött, természetesen bálványozásnak tünt fel. Csak Josiásnak sikerült a „magaslatokat" teljesen háttérbe szorítni, de szokásait még akkor sem tartották bálványozásnak, mert még a régi törvény (2. Móz. 20, 24) is megengedi az oltár (Mizbeah) építést faragatlan kövekből, vagy földből. Épen r„ magas helyekről mondott Ítéletekből látszik ki legvilágosabban, mennyire megváltozott idővel a történetírók vallásos nézete, miről már fenebb is tettünk említést. A Bamoth (bamá többese) áldozataihoz csatlakozott természetesen a jövendő mondás, varázslás, amulelszentelés, stb. Igy látjuk, hogy Saul szolgájával Sámuelhez megy (1. Sám. 9, 6), hogy pénzért jövendőt mondasson. Ezen jövendőket Jahve nevében mondották, tehát nem voltak bálványozó természetűek, de nem ritkán fordultak elő a bálványok nevére esküdöző, varázsló csalók is (2. Kir. 23, 24 ; 5. Móz. 13 ; 2. Móz. 22,18), kik üzletökért halállal bűnhődtek. Keleten a legrégibb időben a bálványoknak kőbe metszett képei a leghathatósabb varázsszerek voltak, épen mint ma a Kóránversek, melyek megóvnak az igézéstől, betegségektől, stb. A nők ékszerek gyanánt viselték (1. Móz. 35, 4 ; Ezs. 3, 20) s aramáai nyelven a fülbevaló a m u 1 e t nek — kadasa — neveztetik. Eredeti héber amulet híjában itt (Fig. 3.) egy assiriainak képét adjuk. A fő alak kezét feltartja egy szárnyas kép felé, mely fölött a hét kör a bolygókat ábrázolja, két szárnyas alak zárja be a jelenetet, a felirat pedig igy hangzik: „Az én (a szent kő) segítségem által ovd meg, ovd meg (oh isten) birtokosnőmet." A bálványokat az oszlopokon kivül képekben is ábrázolták, részint öntvényekben (masseká) részint dombormüvekben (pésél), azért néha összetöretésökröl, néha lefaragtatásokról tétetik említés; tisztelték pedig őket kertekben, zöld fák alatt, hegyeken, sík völgyekben, sziklaüregekben, a fedélzeten, még a templomfedélzetén is (5. Móz. 12, 2; Ezs. 57, 5; 65, 3; Jerem. 19, 13.). A müérzék hiányában a képek is igen durvák voltak, az egyszerű oszlopok ugy, mint azon emberhez hasonló alak, melyről előbb tevénk említést, — vagy néha állatok alakjában ábrázolták ki a bálványokat, mint itt (Fig. 4) a Baal bika alakjában (borjú, arany borjú) és az Aschera (Fig. 5) tehén alakjában jelenik meg (a felirat az arab U z z a nevet használja.). Fig. 4. Fig. 3. Később görög befolyás következtében nemesbültek az alakok, és a seleucidák korából, midőn Antiochus Epiphanes 175- 164 a Jupiter Capitolinus tiszteletét igyekezett Júdeába átültetni, egy tarsusi Baal alak (Fig. 6) egészen hasonlít Jupiterhez, a trónra ülve és a sastól kisérve; és Astaroth (Fig. 7) falkoronával ékesített szép nő alakjában jelenik meg. Fig. 6. Fig. 7. Ezen képimádás ostromlásában a próféták egész erejöket kifejtették, s az oly beszédek, mint Ézs. 44, 9 — telve vannak férfias haraggal és csipős iróniával azok ellen, kik az istent felcserélik az emberi kéz csinálmányaival. Ez általános vonásokban a kanaaniták bálványimádása, mely a héberek életébe is átment. Miután lélektanilag lehetetlen, hogy egy ember a monotheismus egyszerű nagyságából visszaessék a fetisimádás valóban nevettséges alakjaiba, tehát — mint fennebb is mondatott — a zsidó nép folytonos bálványozó cultusában (Bir. 2, 6; 3, 11 s köv. egész Jósiásig 2. kir. 24, s még azontúl is; Ez. 8, 7; 16, 15 stb.) mely Jehova tiszteletével küzdött: a még le nem győzött pogányság maradványait kell megismernünk, amit már a nép ős atyja Jákob typicailag előre ábrázolt, midőn az Aramáai Laban házi bálványait (Theraphim) egy ideig sátrában tűrte — (1. Moz. 31. 30 s köv.). Ezen a nép között általánosan elterjedt bálványozás melett, mely egyes vidékeken szilárd alapot nyert, s mindig gazdagabban kifejlett, csekély jelentőséggel bírnak az egyes királyok tényei, kik, mint pl. Salamon is (1. kir. 11, 5) sidoni, ammonita, moabita cultusokat vittek be, vagy mások a csillagok tiszteletét ápolták, és a napnak lovakkal áldoztak (2. kir. 23, 11.)- Igy tet t Ahab és Jezabel is Izrael országában (1. kir. 16, 31) hol Baalt nagy pompával tisztelték, és számos baalpap lakott (1. kir. 19), mig a Jerobeam által ide behozott aranyborjú tisztelete (1. kir. 12, 28) sajátlag nem volt bálványozás, hanem Jehovának tökélytelen és meg nem tisztult imá. 38*
