Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1868-05-03 / 18. szám
terjedt nyelv és irodalmi ismeretére, mint theologiai álláspontjára. II. Külön iránynak tartható a Van der Palm-féle, mint a mult korszaki transigáló theologia maradványa. Maga V. d. Palm még a régi kor gyermeke (1763 —1838); álláspontja a mérsékelt supranaturalisinus, mely fontos engedményeket tesz az ujabb eszméknek is; elfogadja ugyan kegyesen a bibliában elbeszélt csodákat, de igyekszik elsimitni kirívóbb oldalukat, többnyire nagyon is önkényes módon s rendesen eredeti naiv szépségök feláldozásával. Főműve: Salamon (Gr. K.) inkább épitö, kegyesen moralizáló olvasmány. Nem a tudósok számára irt, finom nyelvészetet, kritikai izlést hasztalan keresnénk nála. Nagyobb szónok volt, mint exegeta. Fő érdeme a holland nép előtt az állam bibliafordítás átdolgozása, s itt is nem az alapszöveggel szemben, hanem azon különös báj és Ízlésben, melylyel anyanyelvét kezeié „Hányan tanulták Jób szépségeit, a példabeszédek mély értelmét, s hogy többet ne említsünk a prófétai iratok fenségét e fordításból ismerni először 1" (Spijker. 1851). E maradványhoz számithatók még: Overdorp, Laan, Le Roy, Folkens; kik azonban koránt sem bírnak V. d. Paim aesthetikai ízlésével. Minthogy müveik többnyire nem is tudományos jellemüek, nem terjeszkedem ki rájok ; annyival inkább, mert célom Hofst. de Groot egy müvéről később bővebben szólani, mely már ujabb szellemű, de hasonlólag e mérsékelt supernaturalismus álláspontján áll. III. Miként a mult században a leidai (v. Schultensek) iskoláját nevezhettük tulajdonkép hollandnak, ugy most is ez iskola utódaiban találhatjuk fel nemcsak a sajátságos nemzeti szellemet, hanem mind azon tudósokat is, kiknek műveik kiválóan megérdemlik figyelmünket. Csakhogy, mig a mult században, á parte potiori jilologiai — most teljes joggal kritikai nevet érdemel. Kritikai, nem azon értelemben, mint p. azon irány, melyet Németországon Vatke képviselt, s mely örökös monda, mythus és Tendenz, hajhászatában soha positiv eredményekre nem juthatott, s a tanulni vágyót csak kételyekkel tölti el, anélkül, hogy aztán a [történeti valódiságra megtudná tanítani; mely nem vonakodik az ó-t. egész történeti előadását költöttnek nyilvánítani valamely ismeretlen tudósító sokkal gyanúsabb eredetű pár szava miatt, mire csaknem nevetséges hiszékenységgel épiti fel merész conjecturái kártyavárát. Nem, az igaz kritika sokkal gyanakodóbb bal felé is, semhogy a hyperkritikát követhetné túlságos hiszékenységében minden iránt, mivel csak rombolni lehet; a hyperkritika elmulasztja a legfőbbet: saját magát kritizálni; a valódi kritika főleg önmaga iránt jár el kérlelhetlen szigorral. — Ugyhiszem azon pár kisebb tanulmány, melyet ez iskola nyomán közölni fogok, legalkalmasabb lesz felmutatni ezen irány elveit s a modort, melyben azokat alkalmazza. Azért most általánosságokba nem is bocsátkozom, követve ez iskola szokását, mely általános nézleteit rendesen összeköttetésben adja elő azon tényekkel, melyekre támaszkodnak; miáltal a vitát, mely általánosságokban tartva örök labyrinth, positiv térre viszi át. Különben is, hist. kritikánál az elvek helyessége nem általánosságban tűnhetik ki, hanem az egyes tényekre való alkalmazásában. A hist. kritika csak kulcs a történelmi ismerethez; hogy helyes-e a kulcs ? ezt csak abból ítélhetjük meg, ha nyit. Elégedjünk hát meg, ismertetésem ezen történeti részében kis névlajstrommal. A keleti nyelvészet, melyet a Schultensek oly dicsőségesen megkezdettek, méltó utódra s fejlesztőre talált H. Hamakerben, ki annak sokkal szélesb alapot (persa, török, pun) s kritikai irányt adott (1815-ben tanár Franekerben, 1817 óta Leidában 1835.). Rövid, de dicsteljes élte alatt mindig ujabb meg ujabb ismeretre törekedvén, egy nyelv vagy tárgy körül hosszasan nem mulathatott; sajtó alá került művei is nagyon különböző tárgyúak, — de azért oly becsesek, mintha egész éltét csak azon tárgygyal töltötte volna. „Evei számát, koszorúi után számithatá" (Bouman.). Valóban kár, hogy szorosan az ó-t.-ra tartozó dolgozatai közül majd mi sem került sajtó alá. Működése szellemét és sikerét láthatni a doctori dissertatiókból, melyeket tanítványai az ő felügyelete alatt irtak, s az egész ujabb irányból, melynek ő volt mestere: Megható olvasni azon elragadtatást, melylyel tanítványai rajzolják bánásmódját, előadását, főleg a kisebb körű estéli kollégiumokat. — Buzgalma tanítványai iránt nem is maradt siker nélkül. Nemsokára Holland felső iskoláiban Hamaker tanítványai foglalák el a keleti nyelvek tanszékét, s ezek közül is mindenik dicsekedhetik kitűnő tanítványokkal^ Hamaker megszázszorozta magát Hollandban. Hogy csak a főbbeket említsem: F. W. F. Juynboll („De Amoso") 1828) franekeri, később leidai tanár; Vostman (Cornm. in Psalm. XVI. 1829); Weyers (De 1. Apokalypseos argumento, auctore et sententia;" melyből látszik H. szabad felfogása a profetismusról, egyszersmind az Apok. apostoli eredete is megtámadtatik, mi nem kis zajt ütött. 1830) Th. A. Clarisse, (a tanár fia; „Psalmi 15 Hammaáloth" philologice et critice illustrati" 1819; mely külföldön is nagy elismerésben részesült), — gröningai tanár. Roorda, (Grrammatica Hebraea. Tom. 2. 183 1 /3 3 . Ewald nyelvtanával versenyezik; az egyetemi tanításnál általánosan bevett vezérkönyv,*) nem kevésbé becsesek nyelvtani s kritikai megjegyzései a Zsoltárokra és Jesaiásra (Orientalia I. II.), amsterdami tanársága alatt kitűnő tanitványokat képzett, köztük a korán elhalt Gilse „Cap. XVII. Ezech." s ennek tanítványa Hoekstra, jelenleg amst. tanár, (Verkl. van Hoogelied" „Jobeide" stb.), Lóman amst. tanár (Izr. története.). — A korán elhalt Hamaker korán elhalt utóda Weyers, kiről irják, hogy a studens, ki azon szándékkal lépett be hozzá, hogy kinyi*) Nem kevésbé kitűnő s általánosaa kézikönyvül használtatik Eoordátói í „Gram. Arabica" csatolva melléje : „selecta ex Thaálebii libro Facetiarum, in usam studiosorum e MS. Codice Leidensi edita et adjuncto Lexico explanata" tanítványától Cool tói.
