Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1868-05-03 / 18. szám

könyv szerzőjével ugy vélekednek, hogy a vallást a magasabb képzettségüeknél a morális törvények tökéletesen fölöslegessé teszik, s igy vallásra csak a tudatlan tömegeknek van szüksége s ezeknek is csak azért, hogy az állam részére jó polgárokká képeztessenek. (Lásd Tolcly István: „Egyház reform"). Mi azonban — tehát nem azok, kiknek kedveért ez apologia Íratott — minden esetre belátjuk a vallás önmagáérti rendkívüli fontosságát, s mellékes célok nélkül, maga magáérti szükségességét. — S ezen absolut fontosság csak erősebben hat reánk, ha meggondoljuk, mint magyar o k, hogy a vallás kérdése egyszersmind nemzeti kérdéssé is tehető nálunk. — Képzeljetek egy vallásos, s ennélfogva minden jóra, nemesre lelkesedett buzgalommal törekvő, céljait tisztán fölismerő s valósitni igyekvő tagokból álló magyar nemzetet! Képzeljétek hozzá azt a jólétet , boldogságot, virágzást, erőt, melylyel ily nemzet fogna megáldatni!! S ha a vallás ily nagyszerű fontosságát beláttuk: csak magunk iránt lennénk igaztalanok, ha annak érdekeit elhanyagolnók; ha a köztünk megindulni kezdő mozgalmas, tevékeny élet napjaiban elmulasztanók e térre is fordítani figyelmünket, hogy helyre hozzuk, vagy legalább javítani törekedjünk azon hibákat s bajokat, melyek akár a körülmények nyomása, akár saját magunkban keresendő okok miatt egyházi s vallásos életünk terén előállottak. A legnagyobb örömmel kell azért fogadnunk minden jóakaró kezdeményezést e téren. Nagy lelki örömmel olvastam én is azon fölszólalásokat, melyek egyházi s vallásos életünk bajainak or-^ voslatát illetőleg, mostanában e lapokban közöltettek. — E fölszólalások s eszmecserék mindegyike (1., Felméry L. úré a házi isteni tiszteletről, 2., Könyves Tóth K. úré a bibliai m a g y a r á z a t o k r ól, 3., Nagy S. úré az iskoláztatás javításáról, melyek mind a múlt év folytán jelentek meg e lapokban, — s végre 4., e lapok nagy érdemű szerkesztőjét a p a p i c o n f e r e n t i á k r ó 1) megegyezik abban, hogy egyházi bajaink legfőbbjének a közöttünk nagyon elharapódzott vallástalanságot, vallásos indifferentismust, hidegséget tekinti. Maga már e nyilt beismerés nagy jelentőségű, ha igaz, hogy a hibának beismerése már fél javulás. Meglehet, én a valódinál tán nagyobb fontosságot tulajdonitok e nyilatkozatoknak, ha azokat egyházi életünkben egy uj kor jelzője gyanánt veszem. De engedjék meg nekem e boldogító hitet. Mert én azt olvasom ki e nyilatkozatokból, hogy mi, kik eddig egyházi s vallásos bajaink okait egyre csak rajtunk kivül eső tényezőkben, mint pl. a felekezetünkre gyakorolt nyomás és üldöztetésekben kerestük: kezdünk végre saját kebelünkbe tekinteni, s keresni ott is elmaradásunk okait; hogy mi, kik eddig inkább mellékes útakon jártunk a bajok orvoslatát illetőleg; kezdünk a dolog bibéjére tapintani, s egyházi életünk javítását a vallásos közöny megszüntetésében s a vallásos buzgalom fölelevenitésében célozván, — az egyedüli helyes irányban indítjuk meg a reform-mozgalmakat. Adja Isten! hogy e kisszerűnek látszó kezdeményezés mustármagjából nagyszerű lombos fa fejlődjék ki, — hogy e kevesek által megkezdett mozgalom minél átalánosabbá legyen közöttünk. Az emiitettem fölszólalások, mint mondom, — a bajt egyezőleg, ugyanazon dologban látják; de különböznek az ajánlott orvosszereket illetőleg.— A három előbbi cikk — kivált a Felméry L. és K. Tóth K. uraké —jó helyen kereskedik ugyan, csakhogy az által ok ajánlott orvosszerekkel nem lehet kezdeni, miután az ott ajánlottak már csak következményei lehetnének azon állapotnak, mely a nt. B a 11 a g i lír által ajánlott papi conferentiák üdvös hatása által eszközöltetnék. — A ,,Min kezdjük?" és ,,Nincs veszteni való idő" cimü cikkek tehát már jobban jelzik működéseink kiinduló pontját, midőn a nép vallásos vezetőin, a papságon sürgetik megkezdeni a reformot, azt a kölcsönös érintkezés, buzditás kifejtette szellemben kívánván működtetni a vallásos közöny kiirtásában. Mert ha valahol, ugy itt áll az, hogy e téren sikeres reform fölülről, a nép vezetőin kezdendő meg. — Hogyan lehetne a nép vallásos, ha e téreni vezetője, maga a vallás szolgája s hirdetője nem az ?; hogyan lenne behozható a házi isteni tisztelet ily felfordult körülmények között? Igen uraim! az előbbi nyilt beismeréshez csatoljuk még e második beismerést, s igy még közelebb jutunk a javuláshoz.