Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1868-04-26 / 17. szám

a legmagasabb katonai képeztetést is megszerezni, állítsunk egyetemünknél speciális katonai tanfolyamot, mint van speciális hittudományi, orvosi, jogtani tanfolyam, de ne különözzük el sehol a katonát a polgártól." Mélyen emlékezetembe vésve maradtak ez arany szavak. S ha meggondolom, hogy mennyi mindenféle áldás fekszik a honvédelmi institutionak a közoktatási ügygyei ily benső kapcsolatba hozatalában, s következetes keresztülvitelében s miként izmosodnék általa nemzetünk testileg-lelkileg, mennyi munkaerőt nyerne, mely most elvész gyümölcstelenül, mennyi milliókat takaríthatna meg évenkint, a közjólét, az anyagi gyarapodás, a szellemi emelkedés számára — milliókat, melyek elszívják a nép véres verejtékét, mint szivja a vért a telhetetlen pióca, és mégis minő biztonsággal nézhetne nemzetünk egy ily rendszer mellett, minden külveszélynek elébe, biztonsággal, minőt a nemzet csontvelőjét kiszárasztó állandó nagy hadsereg tartásában sohasem fog találhatni; valóban mélyen elszomorodik az ember lelke, ha meggondolja, hogy a magyar nemzet saját nemzeti ügyeit, saját érdekei, saját jólétének követelményei szerint nem intézheti, s csak annyiban úr saját házánál — amennyiben az osztrák birodalom egységének és nagyhatalmi állásának — mindent háttérbe szorító tekintete megengedi — mely tekintet (a mint tudjuk) még csak az ártatlan nemzetőrségi institutiót sem tűrte meg, — ellenben a quotát és adósság-részesülést követelte. Ennyiből áll, a mit Ön szives megemlékezése viszonzásául Önnel azon eszmesorozatból közölni akartam, melyet az Ön becses és tanulságos munkáinak olvasása agyamban felelevenített. — — — Végezetül Önhöz — kivel oly sokban egyetértek, azon kérésem van, hogy ne tegyen fel a municipalis institutiók s a parlamentaris rendszer között közoktatásügyi tekintetben sem merev ellentétet. Nincs azok között ellentét, sőt az alkotmányos életet valósággá csak együtt, egymást kölcsönösen kiegészítve tehetik. A mit az állam a municipiumok útján eszközöl és teszen, az is állami cselekvény. Nemzetünknek pedig a municipalis institutiókra mindenben reflectálni kell, mert ezen institutiók képezik nemzeti fenmaradásunk reményének utolsó horgonyát. Fogadja ön köszönetem megujjitása mellett szives baráti üdvözletemet. Turin, március 3. 1868. Kossuth Lajos. Ne várja senki tőlem, hogy én ily hatalmas felszólalás után gyönge szavamat is hallassam e nagy fontosságú ügyben, melynek részleteihez hozzá szólani csak akkor lesz idején és helyén, midőn cultusminiszterünk a maga előterjesztését megtette. De nem szabad elhallgatnom, hogy a levél közlése minden mellékgondolat nélkül egyesegyedül a nevelési ügy érdekében történt, és hogy semmi sem volt távolabb gondolatomtól, mint a cél, hogy azzal a most fenforgó, sajnálatos pártviszályban tán Kossuth mellett demonstráljak ; erre Kossuth nem szorult, én meg, mint a prot. egyházi és iskolai lap szerkesztője, hivatva nem vagyok. Hogy mi inditott engem e nyilatkozat tételére, elmondom röviden, ugy, amint Isten tudnom adta. Mióta Kossuth első levele megjelent, hazánk convulsiv izgatottságba jőve, elkeseredett párttusák szinhelyévé lőn; s három század óta, még a legvéresebb polgárháborúk alatt is, alig nyilatkozott a magyarnak magyar elleni gyűlölete oly nagy mértékben, mint jelenleg. Ily viszonyok között a nép szellemi vezéreinek, a papoknak és tanítóknak volna legszentebb kötelességök, csillapítani az igazgatottságot, kibékitni az egymás ellen gyülölködőket. De, fájdalom ! sok helyt ezen, a papi és tanitói hivatásnak oly megfelelő, magasztos működés helyett ennek épen ellenkezője történik. Naponkint szaporodnak a leverő hirek, hogy a prot. papok és tanítók nemcsak hogy ez eléggé nem kárhoztatható viszálykodásokban a kormány mellett vagy ellen a legélsebben nyilatkoznak, hanem, hogy hol .az egyik, hol a másik párt élére is állanak és vezérszerepet visznek. Hitem és meggyőződésem, hogy bármily társas viszonyok között vannak életkörök, melyek munkásainak, hogy üdvös hatásuk a közönségre ne veszélyeztessék, a párttusák minden esélyeitől érintetlenül kell okvetlen maradniok. Ily életkörök elsősorban az egyház és iskola. A szent ige hirdetőjének és a néptanítónak hatása nagy mértékben attól függ, hogy mekkora ragaszkodással vannak személye iránt az ő hallgatói. Gyűlölt egyéniség, verdessék bár szavai az egeket, legyen a legszentebb akarata, legyen látnoki tűzbuzgaloia, hívei részéről nem fog meghallgattatásban részesülni; mert szívok nem vonz feléje, s lelkök elhajlott személyétől. Ezeket tekintve, a papnak politikai párttusákba való avatkozása semmi szin alatt, semmi körülmények között nem helyeselhető. Vegyük csak szemügyre a dolgot ugy, amint az életben menni szokott. Hogy valaki ma-