Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1868-04-19 / 16. szám

prot. egyházat, mely a ref. egyh. elveivel, a mindég előbbre haladó józan felvilágosodás eszmélyével teljességgel össze nem fér. — Azelőtte szólókat pártolja, Papp István lelkészre kért büntetést helytelennek itéli. Ezen nyilatkozat után, ugylátszott, hogy a vitatkozás már befejeztetett, s csak az egyházmegyei consistorium szavazata hiányzik; midőn Kulin Imre megyetörvényszéki s egyszersmind egyházmegyei ülnök szót emel, s megtámadja az előtte szólókat, kik a lelkészben csak kötelességöket hidegen teljesítő papot, nem pedig érző szívvel bíró emberbarátot is néznek, s ha már egy halálra itélt rabtól sem tagadtatik meg az utolsó vigasztalás, lehet-e oly emberi érzelmet levetkező lelkészt menteni, ki egy mivelt hallgatójától ismételt kérelemre, utolsó percében megtagadja azt ? Mondatott itt — folytatja szóló, — hogy a 60-ik canon azon lelkészt, ki az egész gyülekezetnek is a canonicus napon az Urvacsorát ki nem szolgáltatja, első izben csak meginteni rendeli; de ő azt kérdi, ha vájjon nagyobb bün-e ez, mint az Úrvacsora megtagadása a haldoklótól? — hiszen, ha valamelyik lelkész ezt ma elmulasztotta, a jövő vasárnap utánpótolhatja ; de a haldoklónak nem lehet azt mondani: várj, ne halj meg, rá érsz még a jövő héten is. Azt is felemlíti védiratában vádlott lelkész, hogy / Csomós Aron nem is volt református, mert az egyházi adót mindég karhatalommal kellett bevenni rajta. Ha nem volt reform, akkor joga sem volt az egyházi adót rajta az egyháznak követelni, sőt az illetéktelenül bevett adót vissza fizetni köteles. — Szóló, mint ember, az erkölcsi érzést mélyen sértve találja vádlott lelkész eljárása miatt, őt bűnösnek itéli, s megdorgáltatni kéri. Ugyan ily szellemben beszélt Balogh Ferenc törvényszéki s e.megyei ülnök, megtámadván A. Gy. azon állítását, mintha Csomós Áron egyedül az Űrvacsorája feladását követelte volna és nem a könyörgéssel egybekötött vigasztalást is, mert hiszen az Úrvacsora feladásától a könyörgés és vigasztalás, — úgymond elválhatatlan, Csanády János beszédére azt a megjegyzést teszi, hogy beteg nejéhez, igaz hogy nem vitte el a munkácsi lelkész az Úrvacsorát, de igenis elment és megjelent beteg ágya mellett, s mint lelkész, könyörögvén s vigasztalván a beteget, teljesítette ebbeli kötelességét. — Emberi érzelmet felháborító brutális eljárásnak tartja vádlott lelkész eljárását; következőleg Csanády János indítványa szerint ezért meg nem dicsérheti, sőt megdorgálandónak itéli. Szilágyi Antal, megyei főügyész és e.megyei ülnök, arra a körülményre hívta fel a közfigyelmet, hogy néhai Csomós Áront neje egész élete folytán mindig téríteni igyekezett, mutatja az hogy saját egyházát meg/etve, nejével folytonosan a r. kath. templomba járt; s most midőn férje utolsó percében körölte a térítési munkát bevégezte, nagyon természetes, csak örvendeni lehetett neki lelkében, midőn elérte férje áttérésével, a mire mindig törekedett : s ily körülmények közt teheti panaszban Csomós Áronnő, hogy az ő férje, ki vallásához utolsó pillanatig oly híven ragaszkodott, meggyónt b a r. kath. szertartás szerint, el is temettetett, meg nem foghatja. — Nem foghatja meg annyival inkább, mert Csomós Aron neje, már férje halála előtt egy hónappal a keresztes koporsót — köztudomásilag — el is vitette, honnan világos, hogy itt Pap István bárminő gyöngéd eljárást követ, a meggyónás és áttérés kikerülhetlen leendett volna. Szóló azt tartja, hogy mindenkit saját hite és meggyőződése boldogít; Csomós Aron egész életében a rom. kath. templomba járt, s igy ő lelke nyugodalmát a r. kath. egyházban kereste; s midőn végpillanatában azon vallásra áttért, e lelki nyugalmat teljesen megtalálta ; nincs tehát sem nejének, s nem lehet oka senkinek arra, hogy őt boldogtalannak tartsa azért, hogy ő a rom. kath. vallásra tért át; mert itt az akarat szabadság korlátolva nem volt; amit tett független lélekből, teljes szabadsággal cselekedte. Vádlott lelkész eljárásában hibát nem talál, felmentendőnek véleményezi. Ily értelemben nyilatkoztak még Szilágyi Lajos megyei főjegyző, ki a jegyzőkönyv felvételét Pap István ellenében részrehajlónak s általában nem történethünek találta, továbbá Dienes Balázs, Pap Lajos, Nagy Gáspár e.megyei tanácsbirák; a másik részről pedig Domahidy István szolgabíró, Elek Dániel lelkész és Joka Sámuel megyei pénztárnok és e.megyei tanácsbiró. Szólottak e szerint a tárgyhoz tizenhármán nevezetesen: Csanády János, Asztalos György, gr. Vay Mihály, Szilágyi Lajos, Szilágyi Antal, Dienes Balázs, Pap Lajos, Nagy Gáspár, Kósa Dániel, és igy 9-en kérvén vádlott lelkész felmentését Kulin Imre, Balogh Ferenc, Joka Sámuel, Domahidy István, Elek Dániel és igy öten, kik vádlott lelkész megdorgálását sürgették; — s bár a szólók magában a consistoriumban is Pap István mellett többségben voltak : nev. Szilágyi Antal, Nagy Gáspár Pap Lajos és Dienes Balázs mellette; s ellene csak hárman u. m. Joka Sámuel, Kulin Imre és Balogh Ferenc voltak; s mégis az elnökség a határozatot, a dorgálást, a kisebbség értelmében mondotta ki, a mi hihetőleg azon tévedésen alapulhatott, mivel Pap Lajos tanácsbiró oly formán nyilatkozott, hogy ő Pap Istvánt nem hogy bűnösnek, de hibásnak sem tartja: mindazáltal jövőre figyelmeztessék, hogy az ily eljárást amennyire lehet kerülje ki. Látni való azonban hogy e figyelmeztetésben a dorgálás ben nem foglaltatván, a határozat kimondása épen nem a többség nyilatkozata folytán történt, mit Pap István lelkész azonnal a helyszínén fellebbezett is. Mi, kik ez ügyet ez e.megyében rég feszült figyelemmel kisérjük : várjuk figyelő csendességben a főtiszteletü sup. határozatát, annyival is inkább, mert — mint A. Gy. lelkész által érintve volt — ezen határozat, járatlanabb lelkésztársainknak irányadóul fog szolgálni* — Mi azt hisszük, hogy a főtiszt, sup. is abban a puritán meggyőződésben van, hogy az úrvacsorávali élés nem lévén mulhatlan feltétele az idvességnek, nem lehet ok reá.