Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1868-04-12 / 15. szám

Tizenegyedik évfolyam. Pest, apr. 12. 1868. PROTESTÁNS LAP SZERKESZTŐ- ÉS KIADÓ­HIVATAL : A lipót és szerb-utca szögletén földszint. KLÓFIZETÉSI DIJ : Helyben házhozhordással és Vidékre'postai küldés­sel félévre 4 frt., egész évre 8 frt. Előfizethetni minden kir. postahivatalnál; helyben a kiadóhivatalban. HIRDETESEK DIJA : 4 hasábos petit sor többszöri beikta­tásánál 5 ujkr., egyszeriért 7 ujkr. sorja. Bélyegdij külön 30 ujkr. Kik negyedévre fizettek elö, előfizetésük megújítására ké­retnek fel. Szerk A lelkészek állása, fizetése, s az egyházi terhek viselésének módja a skót presby­teri egyházakban, A lelkipásztorok fizetésének rendezése égető kér­dés egyházunkban. Az eddigi gyakorlat sem célszerű, sem igazságos. Egyházi nyomoruságaink egy tetemes részét azon bajok, súrlódások, panaszok, s nem ritkán egész a hivatal gyülöléseig menő kölcsönös elhidegülés képezik, melyek a fizetés kérdése körül állanak elö. S a baj nem találván egyebütt orvoslást, egy secta megalkotásában tört utat magának, amely hova tovább annál jobban ter­jedni fog mindaddig, mig gyökeres orvoslás (de a mely, mitől sincs oly távol mint az üldözéstől) e terjedést le­hetlenné nem teszi. Mikor hozzá kezdtem a skót egyházi élet ez oldalának megvizsgálásához, azt azon hiszemben tevém, hogy találni fogok némi olyas eszközöket, melyek a mi viszonyaink közé is bele illenek, s ott sikeresen al­kalmazhatók. A teljes átvizsgálás a mig egyfelől meg­győzött ennek lehetetlenségéről, másfelől ugyanaz csak erősebben össztönzött, hogy kutatgatásom rövid eredmé­nyét elmondjam, s a miértről számot adjak. — Hogy ezt tehessem, múlhatatlanul szükséges párszót szólanom a skót papokról. „Ha van hely a világon, hol a papi osztály igazi őszinte becsülésben és tiszteletben részesül, mely szinte megközelíti az ó testamentom papságaét, ugy Skótia bi­zonynyal az első ezen helyek között, s ha van tesület a világon, mely e tiszteletet valóban megérdemli, bizony­nyal ilyen a skót protestáns papság. Az egyszerű minisz­ter név (szolgája az igének, a kötelességnek, vagy igen sok tekintetben az egész gyülekezetnek) elég arra hogy a legelőkelőbb társaságban megkülönböztetéssel fogadtassék, s e név viselője, jól ismert nyájas egyszerű modorával, ép ugy otthon van a fényes társalgó termek­ben, mint az alsóbb osztályok szegényes, sokszor elszo­moritóan nyomorult hajlékaiban. Velők találkozunk minden téren, hol munkára vagy áldozatra van szükség. A legtöbb szem ö rajtok függ bizalommal, tisztelettel, sokszor a csodálatig menő elragadtatással; ők a társa­dalom vezetői, irányadói. A gyülekezetek tagjai nem hogy papjaiknak gyengeségeit kutatnák, vagy általában megengednék e gyengeségek létezését, hanem abban ve­télkednek egymással, hogy amidőn egymás lelkészének minden jó tulajdonait elismerik, mégis mindenik csak an­nál marad meg, hogy az ő papja mindezeknek dacára kü­lönb valamivel a másikénál. Kivált az idegeneken, való­ságos csábítást visznek véghez lelkészük részére, hogy csak azt halgassák. Nemrég egy uri emberrel beszélget­vén Edinburgh előnyeiről, tanulni vágyó fiatalemberre nézve, melyek a gazdag könyvtárakban s a még gazda­gabb eleven társadalmi életben kínálkoznak, Ő mindezeket megengedve, mégis a legnagyobb fontosság odahelyező -sével s egész büszkeséggel tevé hozzá: hát még hallani a mi nagy papjainkat! Valóban fáj ez emberek közül haza gondolnom, hogy minő bánásmódban részesülnek otthon még jelesebb — a többiekhez képest kitűnő papjaink is, épen azok ré­széről, a kikért történnék egész életüknek fáradsága, munkálkodása, s akikre egyedül támaszkodhatnak; s még jobban fáj, hogy az okok után vizsgálódván, a vád nagy részét ö rájuk látom visszahullani. Meg van a maga része itt is a sokszor emlegett 19 éves absolut kormány­nak, amelynek iszonyatos bűneit és rombolásait a társa­dalom minden terén, évszázadokon át ráhányt fátyol sem lesz képes elfedezni, hanem a felelősség egy része alól én részemről nem tudom jó lélekkel felmenteni papjainkat sem. Nem mintha ők a sötét napokban általán véve rosz­szabbak lettek volna a többi közönséges embernél, de mert igen kevés kivétellel jobbak sem voltak, s egy megle­hetős számban csakugyan roszabbak. Nem akarok én a magam parányiságában vádat emelni bárki, vagy épen egy oly testület ellen, amelynek minden fogyatkozásai mellett is oly sokat köszönhet folyvást a társadalom; an­nyira nem, hogy a midőn az ok és okozati láncolat vjzs-

Next

/
Oldalképek
Tartalom