Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1868-03-29 / 13. szám

kait e mellett tanuskodóknak találja: ugy Scholten íteszeti vizsgálódásainak teljes és összes eredménye ez : A 200 ik év előtt még semmi uj szövetségi kanon nem volt. Mint szentirat 170 előtt egy uj szövetségi könyv sem emlittetik ; de ezen időtől fogva már emlittetnek ilyenekül egyrészt oly könyvek, melyek most a mi kánonunkban nincsenek meg, másrészt nem említtetnek olyanok, melyek abban most helyet foglalnak. — 170-ig szerző nem emlittetik, kivéve Pál néhány levelét és az apokalypsist. Még Papias idejében is a szájhagyomány sokkal nagyobb tekintélyben állt az irott okmányoknál. A mi synopticus evangyéliomainkról Justin ideje előtt semmi hiteles bizonyság nem található. Pál iratait 150-ig nevezetes egyházi tanítók emlitetlenül hagyják. A negyedik evangéliumnak 170-ig sem az egyházi atyáknál, sem a gnosticusoknál, sem a montanistáknál semmi nyoma nem található; a későbbi gnosticusok már használták ugyan, de nem mint János által Írottat. Csak a második század végén szólnak róla egyházitanitók, kanonok és elbeszélések mint János apostol iratáról. Egy szóval, Scholten vizsgálódásai annak kiderítését célozzák, hogy külső bizonyítékok alapján egy uj szövetségi irat hitelességét sem lehet bebizonyítani. Ez a resultatuma egy a legnagyobb higgadtsággal és pártatlansággal, s mindenek felett tekintet nélküli igazságszeretettel és tudományossággal irt munkának. — Távol vagyunk attól, hogy ezt feltétlen igazságnak kiáltsuk ki, mert ugy Tischendorf hibájába esnénk ; inkább a kritikai tudomány csendes folyamára bizzuk ennek igazolását, megállapítását és eldöntését. Amit egyedül követelünk, az ennek méltatása s jogosultságának elismerése. Mert ez az, amit mi Tischendorfnál minden szóvirágos, hü önmegtagadása dacára is az igaz tudományosság iránt, nem találunk. — Ahol Tischendorf oly nézetek fejtegetését, oly következtetések húzását látja, mint a kezünk alatti könyvben, hol az itészet a félelmes Baurral kissé szorosabban kezd érintkezni, ott szerinte csak hitetlenség, vállástalanság és tudatlanság létezik, akkor hüvelybe dugja kritikai kardját, s á la Hengstenberg épületes predikálásban tör ki a hitetlenség ellen, mely már nem akarja engedni az isteni szellemtől kormányoztatni magát; ott ő „rövidlátó tudálékosnak, hypothesis-maniában szenvedőnek s alakoskodónak" szidalmaz; ott ő csak „durvaságot, képmutató frivolitást s hazugságot lát, mely egyházat és tudományt lábbal tapos." — Igy Scholten sem számithat egyébre— dacára éleselmü s nagyjelentőségű munkájának — ezen oldalról, annyival inkább, minthogy Tischendorf nagyon szereti hangsúlyozni, hogy ö semmit se irt, melynek védelmére minden pillanatban készen ne állana; csakhogy piszkolódással nem igen lehet jó ügyet védeni. S vájjon bogy alkalmazta Scholten resultatumait ? „Természetesen — halljuk minden felől — az evangéliumok, vagy általában a vallás megtámadására, mint minden más negatív irányúak." Hát csak hadd maradjanak meg ezek boldog hitökben, kik a betű elleni küzdelmet mindjárt a keresztyénség elleni harcnak tekintik. — Scholten maga igy nyilatkozik erről: „Vájjon megszűnik* e ezáltal az újszövetségnek olyanul elismerése, hogy az az eredeti, s az apostolok tanításai nyomán kifejlett első keresztyénség ismerésének történeti kútforrása? Semmiképen sem. A mi vizsgálódásaink csak azt bizonyítják, hogy minden törekvés ez eredeti keresztyénségnek külső bizonságok nyomán jutni ismeretére, gyümölcstelen fáradozás. S mi ebből a tanulság? Az, hogy lássuk be már egyszer, hogy a mindeddig oly sokak által követett ut téves és sikertelen. Hagyjuk el tehát a régi idétlenkedést, s tekintsük az uj szövetség minden könyvét saját kora jellemző szüleményének, s tegyük fel ezen kérdést : melyik hypothesis valószínűbb, az-e hogy a kérdéses iratok ugyazon szerzőtől, kinek nevét viselik — vagy annak neve alatt valamely későbbi áls^Jrzőtöl Írattak? Ami munkájának berendezését illeti, teljesen chronologiai rendszert követ, s a szerint osztja be az egészet. Az első rész (4 — 62 lap) az egyházi irók bizonyítékait tárgyalja 170-ig; követik második részben (63 —100 1.) az eretnekek, ugyanazon korszakból; a harmadikban (100—138) a 170 —200 ig terjedő évbeli kanonok, forditások és egyházi Írókról szól; a negyedikben (139 — 151) azon kételyek nyomait fürkészi, melyek a negyedik evangelium apostoli eredetét illetőleg még a második száza d vége felé is érvényben voltak, az ötödik végre (152— 1 78) az aprokryph evangéliumokat s az acta Pilatit veszi vizsgálat alá. (Vége köv.) v i g v e s. — Néhai ifj. Petrics György 1865. dec. 10. Velencén kelt végintézetében a fehér komáromi ev. egyházmegyebeli templomokra 100 frtot hagyott, s ezen összeget özvegye, szül. Karczag Jozéfa assz. 12 frt. két évi kamattal főt. Székács sup. ur által alulirotnál lefizette. Wenczel János szalonoki hivünk a soproni főtanodára 10 frtot hagyott. — Néhai Thiring Lajos soproni vasárus özvegye szül. Schwarz Luiza assz. (a jeles Schwarz V. eperjesi lk. leánya) bold. férjének emlékére a soproni főtanodánál 1000 frt dijpénz alapítványt tett. — Stinner József, győri buzgó egyháztag a győr-szabadhegyi iskolaalaphoz 1000 frt alapitványnyal járult. A kegyelet és hála érzetével Közli: Karsay Sándor, dunántúli ev. superintendens. KÜLFÖLDI EGYHÁZ és ISKOLA. Rómában még mindig bíznak a Chassepot-féle fegyverekben és Mihály arkangyalban ; de már mégis kezdik belátni, hogy a sajtó is érdemel egy kis figyelmet, ami eddig csak abban nyilatkozott, hogy ő szentsége az „istentelen sajtót" becses átkozódására méltatta; most azonban már az „istenes" hirlapok is részesültek a szent collegium és O szentsége — áldásaiban. Az áldás, melyet IX. Pius az uitramontan lapoknak kiosztott, következőleg hangzik: „Die. 10 Dec. 1867.Dominus vos benedicat et dirigat corda et verba vestra ad majorem Dei glóriám et bonum animarum. P. P. IX." Leginkább német lapok részesültek e kegyteli kitüntetésben. A mi uitramontan lapjaink közöl azonban egy sem részesült ezen „isteni" áldásban, talán azért; mert Rómában még mindig keveslik azon péterfilléreket, melyekkel az „Idők tanuja" ad majorem Dei Glóriám ő szentsége financiájának tátongó ürességét betömni ügyekszik. — Különben a politikai helyzet olyan, hogy sem ö szentsége és a sz. collegium, sem pedig az európai ultramontanismus nem lehetnek elégedetlenek. A francia gyámnokság még mindig folyton tart, és a mentanai hősök nem is igen fogják egyhamar lábaikat Péter örökségéből kihúzni. A nápolyi exkirály is uralkodónak kezdi magát érezni. A római reactio ma ismét erősnek érzi magát, nem ugy, mint a mult octoberi napok alatt. Akkor a Rómában lakó nápolyi király még a Farnese palotában sem mert meghálni, a Vaticanba fu-