Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1868-03-29 / 13. szám

mely az üdvösségre vezet. Áin legyen nekik az ő hitök szerint, ha ugyan mai nap ily hit lehető! De vessünk vizsgáló pillanatot ama sötét korra következett utolsó századok szellemi fejleményeire. Már a XV. században a tudományok újjászületésével, egyes nagy szellemek ki merték nyilvánítani kételyeiket az egyház által istenieknek állított némely oly képzelmek, melyek a természet tapasztalható törvényeivel homlokegyenest ellenkeztek. Lassankint nagyszerű fölfedezések mind nagyobb rést ütöttek az emberi szellem köré húzott cliinai falba; később egymást érő halhatatlan találmányok roppant csodái, melyek a társadalom egész rendét megváltoztatták, ama falat vég-ledöntéssel fenyegetni kezdék, és az emberi ész alkotta reális csodákkal homályba boriták a természetfölöttinek címzett gyermekes játékokat. Hogy korunkban napsugarakkal festünk, villám-anyaggal irunk és beszélünk, gondolatainkat villámsebességgel közölve egyik világrészből a másikba; hogy vizet égetünk, léggel világítunk, hogy vízgőz segítségével nyilsebességgel utazunk, s legnehezebb munkáinkat végeztetjük — ezek nemcsak közhasznubb, hanem sokszorta nagyobb csodák mindazoknál, melyeket a kalendárium minden szentei, állítólag, valaha véghezvittek. S valóban nagy erkölcsi okok is szólnak a mellett, hogy az emberiség az ész és szorgalomszülte csodákban inkább bizzék, mint az egyháznak amaz állítólagos természetfölötti csodáiban. A világnézet, mely az egyház természetfölötti csodáit eredményezte, a szellem lebilincselését, a tömegek elbutitását és elaljasodását s az emberi kedély elvadulását eszközölte. Soha a szellemi szolgaság teljesebb, a legdurvább zsarnokság kérlelhetlenebb nem volt, mint ama korokban, midőn az egyház csodái napirenden voltak, s azokban nem hinni, bűnnek tekintetett. Az isten haragja, a pokol kinjai s az ördög félelmes hatalma szakadatlanul rémitgették az embereket, s a papság hallatlan vallási terrorismust gyakorolt, hogy uralmát a megriasztott lelkek fölött fentartsa. Vérszomjas lévén, mint minden hatalom, mely igazságtalanságon alapszik, kegyetlenségeiben határt nem ismert. Százmeg százezerek ártatlan vérétől pirosló nyomokon jár a történetbuvár, midőn az emberiség e sötét szakát kutatja. Hajmeresztő torturák-fakasztotta jajok hangzanak fülébe, s ezek nyomán ama máglyáknak ártatlan embereket emésztő lángjai vakítják szemeit, melyeket hizott papok s baromi butaságra nevelt nép ezrei állnak körül. Ilyenek voltak gyümölcsei az egyházi hitnek, melynek enyésztét mai nap annyian siratják. S jegyezzük meg jól, hogy ama csodák kora, mely sz. Antonius dicsőítésére azt költötte felőle, hogy a tenger halai a parthoz tódultak prédikációját meghallgatni, a telegraph feltalálóját minden bizonynyal megégette volna, mint ördöngöst, és művét nem engedte volna teljes kifejlődésre jutni. Az egyházi kegyességnek emberei, kik annyi istencsodát láttak és a sok szentek, kik az ég lakosaival csak ugy pajtáskodtak, az emberiséget egyetlen egy közhasznú találmánynyal sem ajándékozták meg, ha csak a különbféle tortúrákhoz megkívántató eszközök választékosságát nem rójjuk fel nekik feltalálói érdemül. Mennyire más jelenségek azok, melyeket az egyházi kegyesség által istentelennek mondott ész uralma szült! A természetben uralkodó ama változhatatlan törvények észlelése, melyeket az erök kölcsönhatása, a természeti lényeknek átalakulás utján történő folytonos és fokozatos fejlődése állit előnkbe, az embereket rávezette arra, hogy az erkölcsi világnak is örök érvényű szellemi törvényeit felkutassák, s azokat tegyék az emberi cselekvés irányadóivá. Azon mértékben, amint az ember mind jobban uralkodni tanult a természeten, melytől testi léte függ, szabályozta mindinkább a társadalmi szervezetet, melynek hibás arányaiból erkölcsi bajainak legnagyobb része foly; s valóban, ha van mód és eszköz, a társadalmi nagy bajokon segíteni, az kétségkívül abban áll, hogy a törvényt tegyük az emberek helyébe, s hogy a közakaratot oly hatalommal ruházzuk föl, mely az egyes ember túlkapásait korlátozni, szenvedélyeit féken tartani képes legyen. Azóta az erkölcsiség ereje nemzedékről nemzedékre mindinkább növekedőben van, s bármilyen legyen is az egyesnek magán élete, annyi bizonyos, hogy a nyilvános intézkedéseket mai