Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1868-03-08 / 10. szám

let és ennek alakjai; a gondolkodás alakainak üressége ; minden ismeretnek érzéki kezdete; a bölcsészeti és mathematikai igazságoknak mint az ismeret feltételeinek kimutatása; az analytikai és synthetikai Ítéletek különbsége ; az ítéletek megjegyzésének fontossága; az észletek egyes nemének különös célja és alkalmazása a különféle tudományban; a tudományok származtatása elvekből ; az elvek feltalálása s több ilyféle, melynek legkisebb számát más isk. könyvekben még csak megérintve sem találtam, és melyek az én vezérfonalamban határozattan és világosan adatnak elő. A saját szellem tanúsítja magát végre az előadásban. A ki nem bir saját gondolattal az, midőn másnak gondolatait más alakban adni törekszik, vagy elferdíti azokat, vagy oly munkát állit elő, mely senkitől meg nem érthető. Pedig a bölcsészetben rövidség világossággal párosítva nem a legkisebb nehézség. Ez gyakran a gondolatoknak más összeköttetését, néha az előadás rendjének megváltoztatását teszi szükségessé. De a rendnek ilyetén megváltoztatása, természetesen oly valami cél elérése által légyen indokolva, mely a tudomány, világosság vagy oktatás érdekében van ; az oknélküli rendbontás csak ronthat. Azért a renden csak ott változtattam, hol azt a rövidség vagy világosság érdekében szükségesnek tartottam; kivált a két tudomány elején, hol a hosszadalmas előkészítést nem használhattam, és a tudománynak mindjárt határozott fogalmát adni igyekeztem. Én Fries lélektanát és logikáját e nemben legjobbnak tartom. Mert bár mennyire felkaroltatott a lélektan ujabb időben, mégsem volt képes az övén túlmenni; és logikája még ellenségeitől is remek műnek ismertetett el : de nyelvének megértése bizonyos nehézséggel jár. A ki tehát nem ismerkedett meg egész rendszerével, az egyes tételeket vagy nem fogja megérteni, vagy azoknak jelentősegét nem fogja felfogni. Midőn tehát láttam, hogy Fries munkái tankönyveink számára még nincsenek kellően kizsákmányolva, azon tudományok előadásával foglalkozván, azokat jobban felhasználni szándékoztam. Mennyire sikerült, ezt megítélni nem engem illet; de hogy nem oly hiábavaló munkát készítettem mint jellemző ur állítja, ki Vandrák ur mellett Reclameot csinálni látszik, ámbár babérjait az én könyvem sem fogja megritkítani, e mellett boldogult Erdélyi János méltánylása szól, kinek annyira megtetszett, hogy, bár személyes ismeretségben nem voltam vele, mégis önkényt annak megismertetésére ajánlkozott. Fájdalom a halál meghiúsította szándokát! De van más tanúbizonyság is, t. i. tanítványaim, kik kivált a logikát könnyen fogják fel, és a •lélektant is szívesen hallgatják, miből csak szabad lesz következtetni, hogy könyvem mint isk. tankönyv — és csak ilyet irni volt szándékom — nem oly felesleges, hogy a többiek mellett meg nem férhetne, kivált miután ismételt felszólítások történtek a tanárokhoz, hogy tanitási füzeteiket nyomassák ki, vagy a tankönyvek kiadására alakított bizottmánynak adják át. Hogy a mostaniaknál jobb tankönyvekre szert tehessünk, nem elég, hogy egyik vagy másik bizonyos rendszer után irt legyen isk. könyvet, hanem tekintetbe kell venni, miként használta fel, azon rendszernek tanulmányait, és milyen a modor, melyben azokat előadja. Véleményem szerint itt is az eredetiség utáni vadászat sokat ront. Mert hogy az eredetiség színét öltsék magokra, valamely tárgyról vagy megnevezésről különféle előforduló nézeteket és használatát hoznak fel, és azok birálgatásával foglalkoznak. Ezen modor a szóbeli előadásnál helyén lehet ugyan, de nincs helyén egy isk. kézikönyvben. Itt az előadás határozott légyen ; az összefüggés félbe ne szakittassék mindenféle tépelődés vagy elmosó körülírás által, hanem értelmezésekben és haladó előadásban ismertesse meg a tárgyakat. Mennyire felel meg munkám ezen követeléseknek, ezt kelletett volna jellemzésére megmondani. Én nem követelek elnézést, sőt a helyes, értelmes észrevételeket meg fogom köszönni, ha ezek a tárgy fogalmából eredtek, és a tanitási ügyet elősegitik. Mert nem képzelem magamnak hogy tökéletes kifogástalan munkát irtam volna; hanem azt tudom, hogy a meglevők mellet megállhat, sőt némi hézagot pótol. Ha jellemző ur az előszóban előforduló egy két tételre helyre utasító észrevételeket tesz, ugy csak oly tárgyat érint, melyet én, a sok javítani való mellett, mint kevésbé lényegest, nem vettem tekintetbe; mert az előszó is felette megröviditetett, és a tételek más összeköttetésbe jöttek. De ha a „nem közönséges ösztön" kifejezés ellen tesz kifogást, és azt mondja hogy „Erős" épen a közönséges tudatszomj : ugy erre csak azt lehet megjegyezni, hogy az Erős közönséges is lehet, nem is 5 és hogy a tudatszomj fájdalom, ifjúságunknál nem épen közönséges ösztön. Ha pedig azt állítja „hogy egy hatvan kis nyolcadrét lapnyi tapasztalati lélektanocska nem szolgálhat nemcsak hogy biztos, de körülbelül majd nem semmi kalauzul sem;" akkor kérdem: nem tapasztalta vagy nem hallotta soha, hogy egy eleven gondolat, egy hatályos szó, egy eszmének felderítése, fiatal embert más gondolatra vitt, élet-irányát jobbra fordította, sőt öt oly lelkesedésre gerjesztette, melyhez egész életében hű maradt? De ugylátszik, hogy csak lélektanom csekély terjedelmét akarta szememre lobbantani, és azon állitmányt per amphiboliam magára a munkára átvinni. Pedig már 1852-ik évben háromszor is terjedelmesebb dolgozatot német nyelven, küldtem az akkori osztrák k'ultusminiszterhez jóváhagyás végett, és eleget gyötrődtem, mig munkámat annyira összeszorítottam, mennyire a tanitási idő kívánja. En is Kölcseyvel egyet értek, hogy a fiu az iskolában mindenekelőtt dolgozni, tudományt szerezni tanuljon : de e mellett nincsen kizárva, sőt az oktatásnak nélkülözhetlen kelléke, hogy a sziv is képeztessék, kivált a középtanodákban és különösen a bölcsészetben, mert a szívnek nemesítése minden míveltségnek alapja, első feltétele. Hogy végre azon, a jellemző által „furcsa esetnek" mondott körülményről, mely utólagosan oly számos észrevételeket tett sükségessé szóljak; azt akarom kiemelni,