Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1868-03-01 / 9. szám

zók többnyire egyetemi tanárok voltak vagy legalább a nyertesség lépcső rá: a célunkra tartozó fontosb müveket megemlíthetjük*) szólva az egyetemi tanításról, hol „viros immortales, Literarum Orientalium fundatores, vindices, instauratores protulit Belgium-Belgium autem V Imo (haec ipsa.)." Academia Leydensis, quae magnis ab omni tempore in quovis doctrinae genere illustrata, lucet etiam in hoc genere omnemque, quae Batavis debetur, glóriám suo sibi jure imprimis vindicat." A jeles Scheidius e dicséretét koránt sem tarthatjuk túlzottnak, ha meggondoljuk , hogy az egyetemen működött Scaliger az arab nyelv tanulmány alapitója, Erpenius, ki rövid (40 év) élte alatt e tanulmányt azon alapon „eduxit, ornavit, perfecitque, ut quidquid Belgae et alii gentes in his literis deinde profecerunt, illud omne Erpenio, earum vindici, statori ac velut parenti, acceptum referri oporteats ki képes volt oly buzgalmat kelteni a raíveltebb körökben, hogy csak nem oly könnyűséggel s kedvvel olvasák az arab irókat mint nálunk 50 év előtt Horatiusi;. — Itt működött Grolius, Warner, Reland stb. kik saját költségeiken nyomdát állitának s fáradságos költséges utakat tettek keleten, hogy a ieydai könyvtárt kéziratokkal gazdagíthassák. Kovács Ödön. (Folytatjuk.) IS K 0 L \ 0 fi Y. Vélemény a köznevelés s tanítás terén különösen a gyiiinasiuiui négy alsó osztályra vonatkozólag. (Vége.) Továbbá a mi szinte igen lényeges, régebben nem volt a gyermek annyira kivéve a tanár keze alól, nem futhatott mindjárt a szülői oltalom alá, s ha futott a tanár ellenében nem nyert oly könnyen igazságot vagy jobban mondva helytelen pártolást. Régebben az apa elvitte gyermekét valami idegen helyre, az édes anya akkor is megsiratta s sokszor könnyezve gondolt gyermekére, de még is elbocsátotta ; megelégedett, ha egy évben egyszer látta, reá bizták a tanárra, az vitte a szülök szerepét, ma inkább elmennek vele a szülők s merje csak valaki az ő egyetlen gyermeküket a kihágásért megfenyíteni, tudják mit cselekedjenek! Régebben nem tartották azt, hogy a gyermekkel minden tekintetben ugy kell bánni, mint a felnőtt emberrel, nem tartották azt, hogy a gyermeket nem kell az iskolában minél gyakrabban kérdezni, mert ez *) Mindkét társulat fenáll ma is s évenként több igen érdekes pályakérdést tüz ki, melyekre egyformán lehet felelni 1 atin, német, francia, angol vagy holland nyelven. A hirdetést s az Ítéletet rendesen a német theol. folyóiratok is közölni szokták, s ezekből az érdeklett olvasó könnyen megítélheti, mily terjedelemben s szellemben folytatja működését jelenleg e két társulat; ezért jelen alkalommal felmentem magam a különös ismertetéstől, bár a tárgy érdekességeit illetőleg akár külön értekez ésre is méltó volna. által bizalmatlanságot tanúsít a tanár iránta s boszantja kérdezésgetésével, nem kérdezték meg, ha valami bünt tett, ugy e édes fiam megérdemled, hogy megbüntesselek ? hanem megbüntették; nem kérdezgették a szülök a gyermeket mikor még olvasni is alig tudott, mi szeretnél lenni édes fiam ? s nem fogták rá, hogy ez papnak, ügyvédnek vagy doktornak való, hanem előbb iskolába küldték s mikor tanult, önkényt választott magának pályát ; régebben nem tartotta azt minden ember, hogy ő épen annyit ért a neveléshez, mint értenek azok, kik évek óta azzal foglalkoznak, nem dicsekedett a szülő azzal, hogy ő maga nem fenyíti meg soha az ő kedves gyermekét, tehát másnak sem engedi meg, nem mondta, sőt ha szükség volt rá megfenyítette maga is, még pedig sokszor keményebben mint a tanár; s ez bizonynyal inkább megtermette a maga gyümölcsét mint — csak mondjuk ki — azon majom szeretet, melylyel némely szülő viseltetik gyermekei iránt. Szóval régebben az iskolák szabad ég alatt nyitottak voltak, melyekben a gyermek sokszor ázott és fázott, de ember lett belőle, ma üvegházak melyekben a gyermekek védve vannak minden kis széltől, nem csoda ha külszinre szépek s az élet minden szele árt nekik, ha onnan kikerültek. Mennyit is szenvedhettek akkor szegény kis gyermekek, valóban szolgák voltak! És csodálatos, hogy ama szolgalelkek lettek a szabadságnak legerősebb bajnokaivá! Vagy szóljatok, hol tanultátok ti a szabadság utáni oly forró szerelmet, mikor már gyermek éveteikben tanáraitok szigorúsága meghajtotta derekaitokat? Hogy nem veszítettétek erőtöket, kedveteket a küzdéshez ? hogy van, hogy annyi egymásután következő nyomasztó évek súlya alatt is mindig hívebben tudtok küzdeni, holott már gyermekségetekben ezer gátokat vetettek ellenetek, ezerszer megtörték akaratotokat, akadályoztak játékaitokban ? miért nem tépitek szét teljesen ama kinzó kötelékeket? miért nem hagytatok föl a szorgalmas továbbhaladással, mikor azt annyiszor kényszerítve kellett tenni ? miért emlékeztek annyi szeretettel vissza ama korra, hol sokszor sírva ettétek a száraz kenyeret ? Miért viseltettek ti annyi kegyelet s tisztelettel ama zsarnokok iránt, kik igy bántak veletek? Feleljetek! feleljetek! a ti szavaitokat talán könnyebben megértik ma, s talán lesznek, kik ama korból még vissza óhajtanak s vissza is hoznak valamit, mit ma is célszerűen lehetne alkalmazni! Haladni kell, de nem ugy, hogy a régit teljesen elvessük s helyébe egészen ujat teremtsünk, mert ez nem haladás, hanem ugrás lesz, ez pedig rendes fejlődési folyamban lehetetlen, természetellenes. Eme fejtegetéseimmel nem azt akarom én, hogy mint regebben sokszor megtörtént — egy könyvből vagy épen egy tudományt tanuljon a gyermek, tanuljon többfélét, de ne legyen azért túl terhelve, ne akarjunk vele egyszerre mindent megtaníttatni; nem azt akarom mondani, hogy ma is, mint régebben, egy tanár vezessen négy osztályt, de viszont azt sem, hogy egyet vezessen négy tanár; nem azt akarom mondani, hogy ne fejlesz-