Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1868-03-01 / 9. szám
lenek vagyunk ezt tenni politikai tekintetből, ha nem szólunk is mint protestánsok, felszólal bennünk a hazafi. Régen tudtuk mi azt, hogy valahányszor a jóhiszemű nagylelkűség az önző okossággal transigál, mindig az első húzz'a a rövidebbet; de soha e tapasztalati igazság oly kiáltó alakban nem tünt elénk, mint a cultusminiszter ő excellentiája által indítványozott katholikus egyházi autonomia ügyének a püspökök részéről történt formulázása elolvasásakor. A miniszter, amint azt az ez ügyben a prímáshoz menesztett levelében oly szépen kifejtette, ezen intézkedés által uj valláserkölcsi életet kivánt az egyházba bevinni, a püspöki kar pedig a tervezett autonomiát csak arra akarja felhasználni, hogy megtartván az állam háztartásában középkori privilegiált állásának minden előnyeit, ezekhez még az államtól való teljes függetlenséget is csatolja. A miniszter ő excellentiája, midőn a kath. egyház autonómiáját indítványozta, a hierarchiának nemzet- és szabadságellenes befolyását az által ohajtotta ellensúlyozni, hogy az egyházi kormányzat szervezetébe a világi elemet is, még pedig az ezt megillető arányban, fölvétetni kivánta. A világiaknak az egyházalkotmány sáncai közé való fölvétele természetesen abban állana: 1. hogy ők választanák meg papjaikat és a papokkal együttesen espereseiket és püspökeiket; 2. hogy a papságból és aü egyháziakból álló egyház maga intézkednék mind arról, ami a dogmák körébe szorosan nem tartozik, tehát az egyház kormányzatáról, a fegyelemről és a vagyonról. Mind erről a püspökök munkálatában szó sincsen, hanem van egy csomó paragraphus négyes fokozatú tanácskozmányokról, melyekben a világi elemnek nem volna egyéb szerepe, mint, hogy amit eddig a püspökök önkényileg cselekedtek, az ezentúl a nép nevében is történjék. Elemezzük csak kissé részletesebben a kérdéses okmányt. Nem akarunk az egyházközségi tanácskozmányról és az esperesi választó gyűlésről szólani, miután az előbbi hatásköre oly csekély, hogy emlitést nem érdemel, az utóbbi pedig nem gyül egyébért össze, mint hogy az e.megyei tanácskozmányba tagokat váíaszszon. Szóljunk tehát magáról ezen e.megyei tanácskozmány belszervezetéről. Ezen tanácskozmány a püspökök javaslata szerint oly szerkezetű, hogy abban a kath. nép akarata egyetlen oly tárgyban sem emelkedhetnék érvényre, mely a hierarchia ellenzésével találkoznék. Minden esperességi választó gyűlés ugyanis az e.megyei tanácskozmányba 3 képviselőt küldene, kik azonban nem általános, nem együttes szavazattal, hanem curiatim, kasztok szerint választatnának, még pedig a papok magok részéről egyet, a kegyurak saját részükről és a községek küldöttjei is ugyanennyit. Már ha csak ezekből állana is az e.megyei tanácskozmány, a községek, tehát a nép képviselői ugy állanának a többiekhez mint 1 a 2-höz , miután sem a kegyurakat, sem a papokat, akik nem a nép választása által birják lelkészi állomásukat, nem tekinthetjük a nép képviselőinek. De ezen aránytalanság még nagyobbá válik, ha az e.megyei tanácskozmány választás alá nem eső tagjainak számát tekintjük; mivel ily tagok lennének a székes káptalanok valóságos kanonokjai, a társas káptalanok egyes követei, a birtokos apátok és prépostok, a szerzetes rendek provinciálisai s az egyházmegyei tanfelügyelő. Képzelhetni már most, mily nyomorult szerepe lenne egy ily tanácskozmányban a községi képviselők néhány küldöttének; és mégis e testület venné át a dioecesis kebelében levő elemi iskolák körüli intézkedést, kizárván abból a legközelebb érdekelteknek, a szülőknek minden jogos befolyását. De az u. n. egyházi főtanács szerkezetén is ugyan ezen hierarchicus szellem vonul át. E testület tagjai ugyanis: 22 kegyúr, 22 püspök, 22 káptalani tag, a pannonhegyi apát, 4 szerzetes főnök (összesen 49 főpap), ezekhez számitva még 50 olyan tagot, akik semmi tekintetben sem tarthatók a katholikus nép küldötteinek, a hierarchia képviselői az egyházi főtanácsban 99-en lennének, s mindezek ellenében az összes magyar katholikus nép csak 45 küldött által volna imigy-amugy képviselve. Imigy-amúgy — mondjuk-, miután a választás hármas rostáján keresztül az egyházi főtanácsba hullott világi küldötteket sem tekinthetni a kath. nép valódi képviselőinek, mivel minden