Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1868-02-23 / 8. szám
nyaid s szorgalmad eddig tanúsított jó eredményét, szóval, én kellőleg ismerlek. Az, aki nem ismer, rád sütheti a „sancta simplicitas" bélyegét, — de én nem. Egy szót sem szóltam ellened, mely sérthetne. Félre értettél. Viszonválaszod alapja hibás feltevés. De azért jól tetted, hogy írtál az én igénytelen czikkemre. Kár lett volna, ha nem írod ,,még egy pár Őszinte szó" ezimü czikkedet. De ezt tehetted volna ugy is, hogy nevemet czikkemet elő se hozd. Hogy ez igaz; meggyőzlek, ha meg- és nem félre értesz. Nem azt irtam én, amit te zokon veszesz, mintha t. i. te azt állítottad volna, hogy nem kell a népet iroí s olvasni megtanítani; hanem azt, amit te is leirtál jelen czikkedben, hogy t. i. a népet meg kell irni s olvasni t ani tanunk. Nem taníttatni, hanem tanítanunk kell a népet irni s olvasni, mi papok is tanítsuk a népet irni s olvasni. Én igy értettem s igy is irtam, miért irtam igy, azt is elmondom. Tapasztalván, hogy Ágyán, hol 1500 protestáns lakos van, igen sok ember sem irni, sem olvasni nem tud, — nem tud pedig azért, mert iskolába vagy éppen nem, vagy alig néhány hónapig járt; tapasztalván továbbá, hogy egy ember, ha mindjárt a legszorgalmatosabb s legjobb készültségü is, nem taníthat 160 -180 gyermeket sikerrel, azaz ugy, hogy mindenik tudjon irni s olvasni, még felnőtt korában is; tapasztalván végre, hogy az egyház, jelen körülmények közt, nem tarthat még egy tanítót, nem veheted tőlem rosz néven, ha azt állítom, hogy nekem is tanítanom kell az írást s olvasást, és pedig elébb, mint bibliát magyaráznék. Minthogy pedig az emiitett dolgokat más falusi pap is, azaz sok falusi pap is tapasztalhatta s naponta tapasztalja: nem veheted rosz néven, ha ezt irtam: meg kell elébb a népet olvasni s irni tanítanunk s csak azután magyarázhatjuk a bibliát, — nem hiheted el, hogy a „sancta simplicitas" bélyegét akartam rád sütni akkor, mikor ezt irtam: b o 1-dog emberek sat. Valóban nagyon boldogok vagytok ti, városi papok, ha magyarázhatjátok a bibliát. Nekünk, falusi papoknak irni s olvasni kell elébb tanítanunk s csak azután lehet bibliát magyaráznunk. Ez meggyőződésem, de amit senkire nem erőszakolok. Már, édes barátom ! ha a falusi nép nagy része nem tud sem irni, sem olvasni, — ha nem jár sem iskolába, sem templomba: nem tudtam megfogni, mikép lesz a falusi nép egyháziassá az által, hogy egy héten egyszer bibliát magyarázunk, hogy mi buzgólkodunk s jó példával megyünk elől, hogy a nép érzelmét hasznos könyvek által fejlesztjük, — miként lesz, mondom, egyháziassá a falusi nép, ha mi papok nem tanítjuk irni s olvasni ? Természeten felteszem a mivelt közönségről, hogy a nép alatt csak akis népet érti s felteszem az államról, hogy egy gyermeket sem enged iskolázatlanul nőoi fel. Ha ez a két dolog meglesz, azaz, ha a falusi papok irni s olvasni tanítanak, vagy a mi mindegy, a tanerőt magokkal szaporítják s emelik a legszükségesebb fokig, — ha az állam behozza a kényszer oskoláztatást: akkor, néhány év múlva mi is magyarázhatunk bibliát s mi is oly boldogok leszünk, mint a milyen most te vagy, azaz, ha „boldog emberekének mondanak bennünket, mi is megharagszunk s igy nyilatkozunk : fölhiva érezzük magunkat a viszonválaszolásra, mert a „sancta simplicitas" bélyegét akarja ránk sütni az, aki„boldog emberekének mondand bennünket Vajha mi hamarább rám süthetnéd a ,,sancta simplicitas" bélyegét a „boldog — közönyösséggel" féle nyilatkozat által. De látod, miért magyaráztam volna én ma, épen szerdán, bibliát, mikor egyetlen siket öreg asszony volt a templomban csak, s mikor átalában hétköznap soha nem jön templomba több három öreg asszonynál ? Sőt, miért magyarázom én ra é g most a kátét is vasárnap délután, mikor a rnult vasárnap délután csak négy hallgatóm volt s mikor soha nincs több 10 — 20 hallgatómnál vasárnap délután ? Es ez nem csak most és nem csak itt van igy: igy volt ez ezeknek előtte is, s igy van ez igensok faluban. Te, barátom! soha nem irtad, sem nem mondtad azt, amit én írtam, hogy t. i. a papok is tanítsák a népet irni s olvasni. Ezt az sokakra nézve igen keserű orvosszert, ezt az egészen uj elméletet csakugyan én találtam fel. Ha ez sikerülne: csakugyan derekas vivmány lenne ez a népre nézve, szellemi téren. Ezért nem érdemeltem meg, hogy gúnyolódjál, annyival inkább, mert másra nem erőltetem ezen elméletet, de magam követem. Na de ez a gúnyolódás és félreértés miatt történt. Hiszem, hogy jövőre, gúnyolódás helyett, azt fogod kimutatni s bebizonyítani, hogy nem szükség s nem is lehet, nem is szabad a falusi papoknak irni s olvasni tanítani a népet. Ez nem vezet célhoz. Pedig célunk egy és ugyanaz, a legszentebb cél: a nép értelmességének s miveltségének emelése. Csak az eszközök mások e cél elérésére nézve. Minthogy pedig az általam ajánlott s általam már működésbe is helyezett eszköz nem gúnyolható: a feltaláló is megérdemli a kíméletet. Erről azért írtam ennyit, mert nem szeretném, ha collegáim, veled együtt, elhallgatnák cikkem azon hatásra szánt passusát, mely azt ajánlja, hogy mi is tanítsuk a népet irni s olvasni, — nem szeretném, ha collegáim mindnyájan igy nyilatkoznának: „hát állította e valaki és valaha az ellenkezőt ?f t — mert, bizony, az ellenkezőt, ha nem állították is eddig collegáim, de mindenesetre cselekedték azt 100 közöli 99 en. A népmivelődés elébe a legközelebbi évtizedek (én tovább megyek ám 49 nél, sőt tovább megyek 19-nél is) alatt emelkedett nehéz gátak elmozdítása végett nem szükség elfogadni az én uj elméletemet, fitt már ugylátszik, legalább az „uj elmélet" kifejezés arra mutat, hogy csakugyan nem azt irtam én, szerzeted is; hogy tanittassék meg a nép irni s olvasni, mert ez csakugyan nem uj elmélet, —- hanem ezt: mi is tanítsuk a népet irni s olvasni, mert ez már csakugyan u j elmélet). Épen nem szükséges ez, t. i. uj elméletem elfogadása, ha módjában van az egyháznak a tanerőt legalább is olyan tanítókkal növelni, mint amilyenek a falusi papok lehetnek. De, ha ezt
