Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1868-02-23 / 8. szám
sunkra, csakis az isteni kegyelem. A kegyelem szövetségében három periódust vett fel: a) törvény előtt, b) törvény alatt, és c) törvény után vagy az evangelium alatt; a törvény előtt és alatt a bűnöknek csak tökéletlen elengedése, {jzapzotb* apaprccov) az evangelium alatt teljes bűnbocsánat ((Mpeois) várható. — Ez alapvázba foglalta be a ref. egyházi hitcikkeket, de sokat von le müve becséből az, hogy a bibliai kijelentés történetébe az egyházi tanfogalmakat önté bele. Ha e szövetség alapján a vallás történetét irja meg, ugy megtörte volna az útat a bibliai vallástan történeti tárgyalására, mi később oly kitűnő szolgálatot tett a theologiának ! De Coc. ,,király pártibb volt, mint maga a király;" a ref. egyház jellemző hitcikkeit nemcsak elfogadta, de inkább előtérbe állitá, mint kortársai közül bármelyik, s mégis csendes nyugalmát 1658 óta mindenféle eretnekitési vádak zavarták meg, ami nem csoda azon korban, midőn a Dogmatikának nemcsak tartalmát, hanem scholastiscus alakját is szentnek, megmásithatlannak, az üdvesség nélkülözhetlen feltételének tartották, s midőn a hágai nagy gyűlés (1651) meghatározta, hogy „az igaz ker. ref. vallást, mint az az országban prédikáltatik s a Dordti zsinaton megállitatott, fen kell tartani ez ország hatalmával, anélkül, hogy abban valaha, valaki változtathatna." Az első támadások nem közvetlen az ő műveit, hanem tanítványainak az ő felügyelete alatt irt dolgozatait illették; s nem is egész szövetségi rendszerét, hanem ennek csak a szombatra alkalmazását, mely szerint csak zsidó betüimádás magyarázhatja a szombatot oly érzékileg, mintha annak jelentősége a munkától való megszűnésben állana. Nekünk idealiter kell felfogni, mivel ez jelkép, a bevégzett isteni mű jegye, s szombatot ünnepelni annyi, mint belátni, hogy a szolgaság ideje lejárt, óvakodni minden önmegigazulási gondolattól s hálásan elfogadni Krisztus teljes kegyelmét és békéjét. Komolyabb irányt vett a vita, midőn Maresius gröningai tanár, Coccejus egy más tanítványa — Momma ' — munkájában 83 eretnekséget fedezett fel. Ekkor lépett ki a sikra Voetius utrechti tanár is, ki mint leydai tanuló is buzgó híve volt Gomarusnak, fontos szerepet játszott a Dordti zsinaton, s 43 évi utrechti tanársága alatt mint a scholastica theologia első hőse szerepelt, kihez közelről és távolról tódult az ifjúság harcra fegyverkezni a papismus, arminianismus, socianismus, cartezianismus, coccejanismüs, — szóval mindenféle eretnekismus ellen. Megtámadta Coccejusnak azon helyes megkülönböztetését, melyet a Ttápzoie, apLopztcoV és acpeoiq ápaprcőjv között tett (1. Rom. 3 25 v. ö Hebr. 10.1 8 .). Mindkét kifejezést addig egyformán a ,,bűnök megbocsátása" értelmében vették. Coc. szerint pedig az első csak tökéletlen megengedést (transmissio) jelent, az utóbbi pedig a teljes megbocsátást (remissio), mi csak az evangelium alatt élőknek jut, mig a kegyelem szövetsége két első periódusában, a törvény előtt és alatt élők csak az elsőre, a transmisiora számithatnak, E támadások alkalmat adtak Coc.-nak, hogy ellenfeleinél sokkal nagyobb tudománynyal, de komoly méltósággal s azon kor polemikus szellemét tekintetbe véve elég keresztyén türelemmel és szeretettel védelmezze elveit. A küzdelem csakhamar megtörte erejét, s még annak első hevében meghalt. Tudományát korunk túlhaladta; de az uttörést e haladásra nagy mértékben neki köszönheti. 0 küzdé le először a scholasticismust, mely a protestantismus szellemét vég elnyomással fenyegette, ö ébreszté fel újra a biblia tanulmány iránti vágyat abban a szabad, önálló vizsgálódás jogát vindikálta, s ámbár maga teljes meggyőződéssel osztá a ref. egyház hitcikkeit, mégis elismerte, s igyekezett érvényre is emelni azon eszmét, hogy a reformatio szelleme a folytonos előhaladás, tökéletesedés szelleme, a tökéletesedés pedig lehetetlen, ha minden ujjitást, csak azért, mert uj, kizárunk ; komoly méltatlankodással veti szemére ellenfeleinek, hogy azokat, kik óhajtják s remélik, hogy isten beszédéből tanulhatnak, mindjárt újítóknak nevezik. De minden újnak üldözése lehetetlen, hogy a Sátán müve ne legyen. Mert minden tökéletesedés uj. Ha az újításnak egyszerűen ellenállunk, a tökélesedésnek állunk ellent. Az evangéliumnak ellene állottak a zsidók és pogányok, mert előttök uj volt. A reformatiót mint ujat üldözték az Antikrisztus satellesei. Aranylecke bizonyára, annál inkább, mert oly embertől jő, ki maga inkább meg volt győződve a confessiobeli hitcikkek igazságáról, mint azok, kik ma is „a hitcikkek" nevében állnak ellene minden újításnak. *) Coccejus halála korántsem adá vissza az egyház nyugalmát, sőt még inkább felzavará. Már öt is vádolták sokan, mintha a Cartesius philosophiáját követné, e vád azonban őt csak annyiban illeti, mennyiben az addig általában divatozó aristotelesi philosophiát elesni engedé, melynek helyébe azonban a Cartesiusét csak tanítványai fogadták el. Heidanus nyíltan bevallott követője volt, s Wittichius tanár a synodus előtt is védte. Hasonlót tett a hires Bekker. Amint a küzdelem hevesbült, s a pártok szerveződtek, a tekintély-tan harcosai, elvökhez híven, azonnal a hatalomnál kerestek segélyt, mig Coc. követőit azon természetes kapocs, mely a szabad gondolkozás vágyával a polgári szabadság elveit is összeköti, a néppel és rendekkel egyesité. 1672-ben III. Vilmos trónra emeltetvén Coc. követői elnyomattak, theologiai rendszerökből 20 tételt olyanoknak nyilvánítottak, melyekhez aki ragaszkodik, hivatalát veszti, s azokon, kik ez ellen felszólaltak, az Ítélet valóban végre is hajtatott. Voltak ugyan akkor is, kik nemesebb érzelem által vezéreltetve nem engedék át magokat azon nemtelen szenvedélynek, mely a más véleményüeket hatalom szóval igyekszik elnyomni, s ezek között dicséretes említést érdemel 25 amsterdami pap, kik vegyesen mindkét pártból kinyilvá*) Az „egy veszekedő hollandus theologus" cim, mely a „Tudományos kutatás a vallásban" cimü miiben Coccejusra ruháztatik — bizonyára e kor theologusai közül senkit méltatlanabbul nem érhet mint őt, ki vitatkozásaiban igyekezett is megvalósítani óhajtását : ,,Utinam semper primum cogitaremus de modo conciliandi, quam de pugna !"
