Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1868-02-23 / 8. szám
Nem is protestantismus ellenes kényszeritési elv a kötelező elemi tanitás. A protestantismus elve a szabad vizsgálódás; — ennek pedig fáklyája a tudomány, az ismeretek. A népiskola Európában a reformationak köszöni eredetét. Ami végre különösen hazánkat közelebbről illeti, a kötelező elemi oktatás elve mellett még különösen is szól két fontos érv. Az első az, hogy a szülék neveltetési kötelessége fölötti őrködés nem is egészen uj, mert benfoglaltatik az, az 1723: 105. törvénycikkben, mely ezen őrködést a megyékre, s ha azok elmulasztanák a m. kir. helytartótanácsra bizza ; mig az 1765 : 26. t. c. szerint az atyától is elvétethetik az atyai hatalom rosz nevelés miatt. A második, még fontosabb érv pedig az, hogy alkotmányunk az 1848-iki törvények szerint a legszélesebb képviseleti alapon nyugszik • választási törvényünk csaknem a suffrage universel-lel érintkezik. Pedig ki saját, igaz érdekét sem képes felfogni, nem méltó, hogy szava legyen azoknak megválasztásába, kik a közérdek szabályozására befolynak. S ha vagyoni censust szükségesnek találunk felállitani, nem sokkal szükségesebb e felállítanunk az értelmi censust ? S hogy mennyire szükséges volna nálunk ily rendszabály, mutatják a hivatalos és nemhivatalos statistikai adatok. Igaz, hogy a protestáns hitfelekezetek helyzete a többiekéhez képest még irigylendő; de más boldogabb állású országok hasonló viszonyaihoz mérve ez is vajmi sok kívánni valót mutat még. A mi a közép, tudós t a n o d á t — gymnasiumot — illeti. Mig az elemi oktatás terén az állam beavatkozása, gondoskodása s kötelező intézkedése a haladás és nemzeti tömör megszilárdulás feltétele, a másodfokú iskolák a gymnasiumok tovább is maradhatnak felekezeti kezekben, az állam csupán segélyezéssel járulván feltartásukhoz, a hol és a mennyiben szükséges. Mig ugyanis egy részről a népnevelés és oktatás történelmi fejlődése ellenrnondhatlanul igazolja, hogy nincs állam, hol akár egyeseknek, akár egyesületeknek, akár felekezeteknek sikerült volna elegendő számú iskolákat állítani s a népnevelést csak országos erővel lehet virágzóvá tenni: addig a tapasztalás azt mutatja, hogy ahol az elemi oktatás kellő színvonalra emeltetett, s egyetemessé lőn a fölébredt tudományszomj, a közép oktatás terét sem hagyja parlagon. Felmarad azonban ezen felekezeti iskolákra is általában miként az államkormány főfelügyeleti, ugy az országgyűlés azon joga, melyet már az 179% törvényhozás kifejezett, midőn megadta ugyan a protestánsoknak az iskolaállitás s kormányzás jogát és szabadságát, a tanitás módjának és rendének meghatározását, de fentartotta magának egész általánosságban a tanulmányok coordinatióját, sértetlenül hagyván a felekezetek vallásos oktatását. Minthogy azonban az 1848 : XX. t. c. 3-ik §-a azt rendeli, hogy a bevett vallásfelekezetek iskoláiba járhatás valláskülönbség nélkül mindenkinek kölcsönösen megengedtetik : hogy e részben minden aggodalomnak eleje vétessék, az idézett törvény természetes követelményének tartjuk, hogy ugy a hitfelekezeti, miként az állami gymnasiumok tantárgyai közül különittessék el mindaz, ami a vallásra tartozik, s taníttassák az ily tárgyakat külön, az illető egyházi közegek által. Szólanunk kell még az államnak a főiskolák, egyetemek, akadémiák iránti viszonyáról. A tapasztalás azt mutatja, hogy az egyes hitfelekezetek nem bírnak, vagy legalább nem mindenik bír elegendő anyagi erővel arra, hogy felső tanintézeteiket a tudományosság azon európai színvonalára emelhessék, mely a mai kor várakozásának és követelményének megfelel. E bajon segíteni három úton és módon lehetne, — a) vagy ugy, hogy a pesti egyetem megtartván tovább is mostani felekezeti jellemét, a gyöngébb anyagi tehetségű, például protestáns hitfelekezetek eldarabolt erőiket egy hasonló színvonalon álló felső tanintézet létrehozására egyesítenék. De erre sajátságos viszonyainknál s történelmi fejleményeinknél fogva kevés a kilátás. — b) vagy ugy, hogy a magyar törvényhozás megemlékezvén az, 1848 : XIX. törvénycikkről, azzá tenné a pesti egyetemet, aminek ott tervezve van, t. i. magyar egyetemmé, azaz országos, központi felső tanintézetté, melynek aztán nemcsak a róm. katholikusok, hanem a többi hitfelekezetek hittani szakai is kiegészítő részét képeznék. Csakhogy a mi viszonyainkban a magasabb képzettséget és felsőbb tudományosságot terjesztő ilyetén intézeteknek központosítása, mely elébb utóbb a vidéken létező hason célú intézetek összezsugorodását vonná maga után, nem látszik kívánatosnak. — c) vagy végre, meghagyatván a létező akadémiák az illető hitfelekezetek kezeiben, az állam csupán segélyezéssel járulna ahhoz, hogy azok a bennök foglalt szakok teljességére és előadási módjára nézve egyetemi színvonalra emeltessenek. A magasabb szellemi mívelődést terjesztő centrumoknak ilyetén sokszorozása lenne viszonyaink közt a legkívánatosabb; ez lenne a leggyümölcsözőbb beruházás, mely bőven meghozná kamatait a szellemi téren. Az ily felsőbb tanintézetekben — egyébiránt, akár melyik módon történjék az átalakulás, hacsak puszta hivatalnok-idomitó intézetekké nem akarjuk őket aljasitani, az akadémiai szabadság vagy tanszabadság elvének kell uralkodni. A tanszabadság pedig amint tudva van két nagy elvet foglal magában, ugy mint a tanitás szabadságát, mely oda irányul, hogy a tanárok tanitmányaiknak ugy tartalmára, mint előadási modorára nézve saját szabad meggyőződésöket követhessék, és hogy nemcsak a rendes, hanem más törvényesen képesített tudományos egyének, úgynevezett docensek — is tarthassanak előadásokat; — és magába foglalja a tanulás szabadságát, vagyis azt; hogy az akadémiai ifjú önkénytesen, azaz ne osztályzatért tanuljon; továbbá csak azon tantárgyakat hallgassa, me-