Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1868-02-16 / 7. szám
rekvésének ? Tévedsz ! Több kevesebb évi, néha nagyon is hosszú káplánkodás után elnyer valahára valamely szerény papi- vagy tanárállomást, melyen, ha keble nemesebb vonzalmát, ifjúi lelkesültségében festett eszményképét mindekkorig megtartotta, folytatja fokozott mértékben élte elsőbb felének nyomorteljes küzdelmeit. Küzködik alattvalói szivtelenségével, lelketlenségével, küzködik a föld anyagi szükségeivel, fensőbbsége a világ szellemi setétségével, küzd az állam majd az egyház által elévetett akadályokkal, saját hitrokonaival, majd más aklok pásztoraival, — és küzd harcol szakadatlanul, s azon tudattal hogy e küzdelmeknek csak a sir szakaszthatja végét. Nem! még az sem, mert sz. lelkesültségében még gyermekeit is e pályára neveli, és gyermekeiben még holta után is folytatja a harcot. Meghajlok előtted törhetlen lelkesültség!! Sok ilyféle gondolat futotta át lelkemet, midőn a fent címzett, csinosan kiállított, s összesen, az „Okirattárral együtt 345 lapra terjedő munkát átlapoztam. Egy nagyszerű tragoedia az, mely ha nem egy igénytelen kálvinista lelkész, de valamely bíborban született egyén élettörténetére vonatkoznék, megérdemelné, hogy örökítésén valamely ujabb schakespearei toll kisértené meg erejét. A küzdelem — és érdemteljes életnek története igen röviden összefoglalva ez : Középajtai Beukö József született 1740-ben Székelyföld Bardocz nevü falujában. Tanulását kezdte a nagy-baczoni reform, iskolában, folytatta Udvarhelyen, majd N.-Enyeden. Már mint enyedi deák elég világos jeleit adta a tudományok iránti lelkesültségének, hozzá kezdvén már itt „Transsylvania" cimü érdekes történelmi munkájának megírásához, hozzá kezdvén a történelmi adatok s okmányok megszerzéséhez, kutatásához, és pedig oly sikerrel, hogy már ekkor sikerült neki az 1545-iki erdődi első magyar protestáns zsinat határozatait meglelnie. Ez idő óta kiolthatatlan volt nála a tudományok iránti szomjúság, és le nem hűthető az azok iránti lelkesültség, ha bár élte fogytáig folytonosan akadályokba ütközött. Egyik ily akadály voít mindjárt, hogy iskolai pályája bevégezte után, külföld helyett, hova tudományszomjas lelke sovárgott, Közép-Ajtára kelle szekere rúdját fordítania, hogy itt elaggott atyját a lelkészi hivatalban felváltsa. Ez akadályt követte második, harmadik s követte számnélküli. Ha végtelen fáradsággal készen volt egyik másik nagybecsű munkája, nem kapott reá kiadót, midőn tanár akart lenni, nem lehetett, midőn pedig Székely-Udvarhelyen egy oly tanáriszék megürült, melyre sem kedve sem hivatása nem volt, azt körülményeinél fogva csak nem kénytelen lett elfogadni. Tanártársaiban Benkő tudományos érdemei, a helyett hogy a becsülés s elismerés érzetét költötték volna fel, felébreszték az irigység ördögét, mely miatt Benkő kénytelen lett kis nemesi birtokába visszavonulni, majd a családi terhek, 9 gyermekéről való gondoskodás terhei kényszeriték a köpeczi papság elvállalására. Azon intézkedések, melyeket a kormány az orvosi s általában a természettudományok fejlesztésére tett, Benkőnek csak kárára szolgáltak, felfokozák nála a reményeket, hogy fájdalmasabban érezze azok meghiúsultát. Az ekkor tájt alakult „erdélyi philohistoriai társaság'4 a helyett hogy egyengette volna útját Benkőnek, a nagy történésznek, s könnyítette volna tudományos fáradozásait, ugy alakultak a körülmények hogy még ez is inkább akadályára szolgált. Nemcsak de még a természet is, melynek pedig oly lelkes vizsgálója s tanulmányozója volt, még ez is mostohán viselte magát a tudományos világ ez egyik első rendű, de sors üldözte csillagához; a bekövetkezett Ínséges évek folytán alig lett képes számos tagu családját csak a legnyomorultabban is tengetni. Csoda-e ha a lelkes bajnok, ki ifjúsága kora éveitől kezdve erő feszi -tetten munkálkodott hazája, egyháza boldogitásán, hona, egyháza jogainak, történelmének felderítésén, a tudományok felvirágoztatásán, végre meggyengült? Csoda-e ha az, ki kissé kedvezőbb körülmények között korának vezércsillaga lehetett volna, ki a történelem terén századok mulasztásait igyekvék kipótolni, nemcsak, de még a következő század számára is dolgozott s anyagot szolgáltatott, ki egy maga egy tudományos társaság teendőit végezte, ki Erdély egyházi s polgári történelmét talán jobban ismerte ez előtt 80 — 90 évvel, mint ismerjük ma, s kinek mai ismeretinket is egy jó részben köszönhetjük,— csoda-e ha reményeit, terveit, s csak nem emberi erőt haladó munkálkodását késő öregségéig folyvást egymásután meghiusulni, dugába dőlni látva, végre teste megtörtével lelkében is megtört, ha oly gyengeségek vettek erőt rajta, melyek miatt később hivatalából kitétetett, többször hivatalosan megdorgáltatott, s azon csekély évdíjtól is, melyet a róla mindenkor elég nagylelküleg gondoskodó erdélyi föegyházlanács kegyelméből élvezett, csak hogy meg nem fosztatott. Ide jegyzem csak kéziratban maradt müveinek címeit, melyek is e következők; „Filius posthumus;" „Udvarhelyi novitius diák;" Transsylvania speciális;" „Barothi Bethel;" ,,Az 1784-ben támadt oláh zenebonának leirása;" Báthory Kristóf" „Erdélyi históriás szekrény ;" „a Hármas kistükör" erdélyi része; „Székhelyek törvénye;" „az erdélyi főispánok, fő- és szász királybirák catalogusa;" „Közép ajtai készítésű spanyolviasz;" „Mária Christierna fejedelmi méltóságának megalapítása;" az „Erdélyi három nemzet politikai egysége s mindháromnak pecséte ;" „Erdélynek Mária Therésia korabeli története„Naplók és krónikák másolatai „Bod Péter magyar Athenasához irt pótlékok ;"a„Székely lakodalom ;" „Flóra transilvánica ;" a „Székelyek nemzetiségéről;" az „Erdélyi nemesek catalogusa;" Önéletrajza; Báthory István idejebeli levelek gyűjteménye. Kisebb másolatok ... Es mind ezen dolgozataiért, valamint kiadott becses müveiért, temérdek küzdelmiért alig nyert egyéb jutalmat, mint, hogy halála (1814) után 54 évre akadt egy lelkes méltánylója gróf Mik ó Imrében, ki épen oly alaposan, mint lelkesen megírta e munka- s küzdelemteljes élet történetét.
