Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1868-02-16 / 7. szám

felé. Nem hallgathatom még el-a szakrendszer barátainak legerősebb argumentumát, hogy t. i. ez által a tanár is azt tanitja, ami előtte kedves, s igy nagyobb kedvvel s lehetőleg alaposan fogja tanitani. Igaz, de még abból, hogy a tanár szereti, s tudja, nem következik, hogy azt a növendék is meg fogja tanulni; lehet valaki a legnagyobb tudós, előadhatja tudományát a legszebben, de ha nem bir odahatni, hogy azt egyszersmind meg is tanulják tanitványai, elveszett minden .tudománya, minden ékesszólása ; már pedig hogy a szakrendszerrel csakugyan kevesebb alkalma van a tanárnak mind tanítványait megismerni _ minthogy nagyon ritkán egy-egy osztályban hetenkint kétszer, háromszor lép --mind épen ebből folyólag azokra hatni, ezt talán senki sem tagadja. Szerintem gyermekeknél több, ha a tanárnak alkalom adatik növendékeit megismerni, mint minden tudományos képzettsége, s nem is tartom célszerűnek azt kérdezni, mit szeret tanitani a négy alsóosztályban, hanem igenis azt, szeret e tanitani, ha igen, nem fog a tantárgyak között válogatni, hanem szivesebben vállalja el az egész osztályt, hol neki mindenekben joga lesz intézkedni. Azon dolog mellett, ha van valamire a tanárnak kedve, elvégezheti azt is ; mert ha igazán lelkiismeretes akar lenni, sokkal kevesebb lesz a dolga, ha a kiindulási pontot eltalálta. Ez esetben lenne egy biztos próbaköve annak, ki szeret tanitani, ki való tanárnak, e rendszer mellett ugy hiszem sokan oda hagynák a pályát s kevesebb kellemetlenségek fordulnának elő. Ami végre a tantárgyakat s azoknak előadási modorát illeti, itt is a gyermeki ész fejlődése, annak követése mutatja a legbiztosabb útat, s nyújtja egyszersmind a kellő sikert, mig az attóli eltérés szül minden hibát és fogyatkozást. Különben hol és miben keresendők azok, hogy az iskolák szaporodása azoknak annyi ágra oszlása — gymnasium, realtanoda, kereskedelmi iskola, eiemi iskola — a tankönyvek megszaporodása, a tanítási modor megváltozása, a tanárok tetemesen megszaporodása a szakrendszer behozatala mellett is az igazán alaposan képzett — még pedig sok oldalulag képzett egyének száma még mindig nem az ujabb iskolai rendszer növendékeiből tűnnek ki ? En minden egyes okot nem tudhatok, de cmiket tudok, amelyekre eddigi fejtegetéseim önkényt utasítanak, azokat elmondom, a többit mondják el azok, kik ama régi rendszer szerint neveltetve, annyi alapos ismeretre s igazi tudományosságra tettek szert!! En az első s legnyomossabb okot abban látom, hogy régebben több idő volt hagyva a gyermeki ész termtdzetes utoni megérésére, nem volt a gyermeki ész mindjárt kezdetben túlterhelve, nem törekedtek mindjárt kezdetben minden lehető irányban fejleszteni, de a mely irányban a fejlődő ész figyelembe tartásával megindultak, abban a lehető erősen ki is fejtették a növendékek szellemi erejét, nem annyira a részletekig törekedtek mint inkább az általános alapelvek pontos s alapos tudására volt irányozva a figyelem. Régebben nem az ér telem fejlesztése volt mindjárt kezdetben a fődolog, hanem az volt a cél, — nagyon természetesen — hogy az emlékező tehetség fejlesztessék, sokszor megtörtént, hogy az egy tanár, ki sokszor négy osztályt is vezetett, felhagyta aleckét,annélkül hogy hosszasan magyarázta volna s a gyermek bár nehéz volt, de mert tudta, hogy azt meg kell tenni, megtanulta, meg még akkor is, ha nem értette, ma már nem kell megtanulni semmit, mit a gyermek meg nem érthet, ma szabadon szólhat fel: kérem azt nem tudtam megtanulni, mert nem értem, ezzel ma a gyermek fel van oldva a nagy teher alól, de hogy ezzel egyszersmind meg tanul hazudni is, megtanulja annyiszor a mennyiszer csak lehet magát feloldani e kötelesség teljesítése alól s hogy igy magunk szolgáltatunk neki alkalmat a mulasztásra, ezekkel nem sokat kell törődni, tud vagy nem, a fődolog, hogy értse, mintha az, hogy valamit értünk már annak tudása is volna, mintha amit értünk, már azt egyszersmind elő is tudnánk adni, egyszersmind hosszabb időre magunkévá is tettük volna. A szemléltetve s kérdezgetve tanítás nagyon szép és nagyon célszerű; köszönet annak, ki ezt először alkalmazta, és azoknak, kik ennek behozatalát sürgették ott, ahol kell s annyira a mennyire lehetséges ; de nagyot hibáznak, kik azt hiszik, hogy ez • zel már minden meg van, szükséges ez, hogy a tudományok szaporodásával könnyítessék a tanulás, s nagyon célszerűn használtatik arra, hogy a gyermekek meg is értsék azt, amit meg kell tanulniok, s arra hogy a tanár megtudja ítélni hogy a egyermek mennyire tanulta meg s végezte el kötelességét, de ha ezzel nemcsak magyarázni, megértetni akarunk, hanem egyszersmind felteszszük, hogy ezzel a gyermek már meg is tanulta azt, mire neki szüksége van, akkor nagy hibát követünk el, mert nem törekedtünk arra, hogy a gyermek emlékező tehetsége erősbüljön s egyszersmind oda maradandólag legyen felvésve minden, mire neki szüksége van vagy lesz, ezzel csak egyik napról a másikra vagy legfölebb egyik félévről a másikra tanítottuk a gyermeket, s egyszersmind hozzászoktatjuk ahoz, hogy ha már a tanitó ezer meg ezer kérdéseire, melyekben a felelet is ben foglaltatik, többnyire meg tud felelni, akkor azt hiszi, hogy már tudja, szép dolog volna ez, akkor a tudomány tölcsérezhető volna s nem volna könnyebb mesterség mint tudóst nevelni s tudósnak lenni; több kívántatik ehhez, a megmagyarázáson kivül szükség, hogy a gyermek elibe határozott, kiszabott munka is legyen tűzve, mert csak igy szokik a munkához, igy lesz elérve, hogy az emlékező tehetség táblája be lesz írva s azok között az értelem később örömmel jár körül, s kipótolni igyekszik a hézagokat, igy adhat az iskola tudomány szeretetet s biztor alapot, melyre a tovább építés kedvvel s gyönyörrel tölti az ifjú lelkét; elfelejti akkor a szigorúságot, mely őt annak megszerzésére kényszeríti, s örömmel emlékszik vissza az iskolában töltött időre; ellenkezőleg nem hozván az iskolából semmi alapot, kedvét veszti s örül annak, hogy végre lerázhatta az iskolaport s kénytelen lesz megátkozni az időt, mit ott eltöltött. (Ellenkezőleg el lesz érve a cél mit annyian s oly helyesen emlegetnek, hogy