Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1867-03-10 / 10. szám
mentette meg az esperesség özvegy-árva-intézetét. 1855—1860. viselte az alesperesi hivatalt s mint ilyen rendületlen hűséggel állt az autonom egyház terén a pátenssel való küzdelem idején. E hűség és erély elismeréséül 1860. és 1863-ban, két ízben, választatott meg az egy, házmegye főesperesének. Főesperesi nemes törekvései valának : a népképviselet az esperességi gyűlésen, az özvegy-árva-intézet és az esperességi pénztár ügyeinek rendbeszedése és megszilárdítása. S mindez sikerrel lön koronázva. y Múltév tavaszán az eperességi közgyűlés szine előtt megköszönve a bizalmat, halározottan visszalépett diszes hivatalától. A mult év elején kiállott súlyos betegsége, fájdalom! ez év február havában ujolag rohanta meg a még mindig erős testalkatot s 3 hét folyásában bélszélhüdéssel végződött. E hó 16. reggel jelenték az alberti egyház harangjai, hogy teljesedett azon búcsúzás, melylyel az idei vizkereszti népösszeirás alkalmával minden meglátogatott háztól elbúcsúzott, mondván, hogy utolszor teszi vizkereszti látogatását. Iietfön, febr. 18. pedig roppant néptömeg, Szilassy István alkotmányos főszolgabíró és a környéki értelmiség, 14 ev. ieikész gyűlt végtisztességére az egyház és haza e hü fiának. Az udvaron Kemény Sámuel maglódi lelkész végzé a szertartást tótnyelven. Templomban Sárkány János főesperes hüvonásokkal ecseteié az elhunytnak papi pályáját s a veszteség feletti gyászt magyar nyelven. Ugyanazt teve Simon Péter bényei lelkész lelkes tótszónoktatában. A sírnál Zámolyi József, ceglédi lelkész mondott imát. Mélyen sújtja a gyász: az elhunytnak özvegyét Horváth Judit asszonyt, vejét Sárkány Sámuel pilisi lelkészt, gyermekeit Saroltát, Elefánt Mihály pesti lelkész, Júliát, Láng Adolf tápió-sz.-mártoni lelkész, Apolloniát, Volfgang Lajos alberti tanitó, Etelkát, Grau Ernő pesti kereskedő nejeiket és leányát Emiliát, valamint az alberti ev. egyházat és a pestmegyei ev. esperességet. — Legyen emléke áldott közöttünk : Láng Adolf, esp. aljegyző. Bukurest, mart. l-jén 3867. Reményi Ede hegedűművész hazánkfia, a magyar nemzet első hegedűse, hat emlékezetes és dicsőségteljes hetet töltvén R omauia fővárosában, eltávozása előtt a következő levelet intézte az itteni reform, egyház kebli tanácsához, „Bukuresti ev. ref. egyház t. elöljárósága és tiszt, elnök úr! Bukurestben való időzésemet nemzeti mívelődésünk érdekében üdvösebben hasznosítani alig tudnám, mint ha tehetségemtől kitelhetőleg a bukuresti magyar ref, iskola javára ezennel alapítványul 40—negyven cs. k. aranyot a t. elöljáróságnak a tiszteletes elnök úr által átadok. Óhajtásom csak az, hogy ezen tőke melyet később otthon a hazában tőlem kitelhetőleg igyekezni fogok nevelni, — maradjon mindig érintetlenül és viselje ezen nevezetet ; „Reményi Ede" alapítvány. — Kamatját a következőleg kivánom a t. elöljáróság által felhasználtatni: a kamatnak egyharmadával vegyen a t. elöljáróság minden évben a tanulók számára magyar jutalom könyveket; két harmada fordittassék a tanitó fizetésének némi jobbítására, kárpótlásul azon szegény kiván -dorlott magyar szülék javára, kik nem képesek gyermekeikért tandíjt fizetui s ezen kétharmad mindig a közvizsgálatkor adassék által a tanítónak midőn a gyerekek is jutalmukat kapják. Végül adjon Isten ezen idegen földön alapitott magyar iskolának szép jövendőt. Melyek után maradok a t. elöljáróságnak és tiszteletes elnök úrnak Őszinte hívők és honfitársuk Bukurest, febr. 24. 1867, Reményi Ede. Az elöljáróság következő levélben köszönte meg ezen nagybecsű alapítványt. Igentisztelt honfitársunk ! Mai napon tartott előljárósági gyűlésünkben tiszt. Koos Ferenc elnök lelkész úr előterjesztette uraságodnak elöljáróságunkhoz intézett becses levelét és átadta a 40 cs. k. aranyat. Miután megértettük becses leveléből hazafias és emberbaráti nemes szándékát, ezennel tisztelettel tudatjuk/ hogy legszentebb kötelességünknek fogjuk tartani, azt minden időhen híven teljesíteni és utódainkra is hátra hagyni. Felette becses és örök hálára kötelező uraságodnak ezen legnemesebb szívből származott áldozattétele a nemzetiség sz. oltárán, mert ön a legelső magyar művész, a ld, mig egyfelől a romaniai ínségesek részére oly rendkívüli áldozatot hozott, másfelől, jól esik tapasztalnunk, hogy őszintén tisztelő külföldi magyar testvéreit is, hazafias és emberbaráti kebelére ölelni a legédesebb feladatának tartani sietett. Fogadja ezen becses alapítványért egyházunk és ennek kebli tanácsának forró köszönetét. Vezérelje a Mindenható oly dicsőén megkezdett külföldi kőrútjában továbbra is szerencsésen; midőn pedig az ujjá született magyar hazába visszatérend, vigye haza kebelébe a hír és dicsőség koszorúi mellett, azon boldogító öntudatot, hogy ezen külföldi kőrútjában is a szenvedő emberiség és édes nemzetünk hontalan fiai és leányai javára munkálkodni soha egy percig sem szűnt meg. Melyek után hálás tisztelettel maradunk a bukuresti ref. egyház nevében Bukurest, febr. 25, 1867. Koos Ferenc, elnök lelkész. Szöllösi József, fögondnok. Teleki Sámuel3 jegyző. Nt. Ur! Moldva-oláhországi missionárius nagytiszt. Czelder Márton úr a közügyek iránti érdekeltségénél fogva pályaterén, mely küzdelmekkel teljes, a sarkadi leégett templom javára szigorú helyzetében is segélypénzt gyűjtött 2—két cs. aranyat és 2—két db. ezüsthuszast — 10 frt ezüstben ; mely összeget mint ez itt zárt eredeti levél igazolja hozzám elis juttatott. A tűzvész által sújtott sarkadi egyház hatványozva törekszik e jótékonyságot, ha romjaiból felépülend, hálás köszönettel viszonyozni. Addig pedig én alulirt esedezem a nagytiszteletű úrnak, miszerint a buzgó hitbajnok nagytiszt. Czelder Márton úrnak sajátkezüleg irt s itt mellékelt szívélyes levelét közelebbi becses lapjaiban nyilvánosság elébe bocsátani méltóztassék. Sarkadon, febr. 11. 1867, Osváth Imre, ref. esperes.
