Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1867-02-17 / 7. szám

litett lap szerint a cholera, az algíri sáskák, a franciaországi áradások stb. — mind — mind csak előzményei ama rettenetes csapásnak, melyet a gondviselés „Krisztus helytartójáért" Európára, s különösen Franciaországra mérend. A mi kis ,,Monde"-unk, a „Religio" is befujt ultramontán kürtjébe, utolsó ítélettel fenyegeti a világot, Európát a pápáért, s végveszélyt jósol Magyarországnak. De hát miért ennek ? Itt már ugy látszik a „Religio" szerkesztője meg volt akadva; nagyon szerette volna ugyan valahogy kisütni, hogy a mult évi fagy, szárazság, cholera mind csakPio nono kedveért történtek; azonban attól tartott, hogy rnóg elvbarátai is majd azt fogják mondani, hogy Magyarország a pápa világi hatalmának bukásában — ha mégis bekövetkezik a bukás — épen oly ártatlan mint a ma született gyermek, nemcsak, hanem a mennyire tőle — — — nem függött, minden áron azon volt, hogy szent Péter Patrimoniumában a status quo fentartassék s illetőleg visszaállittassék. No de, aki ütni akar, hamar talál botot. Palásthy úr is megtalálta a magáét, s boldogabb végét fogva rá kiált a magyar nemzetre: most már remegj, térj magadba, fontold meg, bűneidet sirasd meg, mert itt az Ítélet napja! De hát ugyan mi lehet az a hallatlan, az a soha senki más által el nem követett bűn, mely miatt nemzetünket még az egyiptomi tiz csapásnál is nagyobb veszély fenyegeti. Ez a rettenetes vétek nem más t. olvasók, mint az 1848-iki törvények vallásra vonatkozó határozmányai. A „R." folyó évi második számának „Haviszemle" cimü rovatában P. úr jóslói lélekkel (?) igy kiált fel: „De hát ha az Isten azon bűnök büntetésére, miket a nemzet három századon, különösen az utolsó 76 éven át a kath. egyház ellen elkövetett, megengedi, hogy a megfogyott nemzet meg is töressék ? Sok ily Ítélet hajtatott már végre az Isten birói székéről Megtörött már szellemileg a nemzet, mivel a 16-ik és 17-ik században csak Mátyás király által kormányozható magyar olygarchák a kath. egyháztól elszakadtak, s jobbágyaikat az elszakadásra kényszeritették: a megtörés 1848-nak vallási intézkedéseiben teljes lett." Szegény, szegény magyar nemzet! Az tehát a te bűnöd, hogy oly nemes lelkű és oly igazán nagy fiaid voltak, a kik érted és protestáns vallásokért életöket ezerszer feláldozni készek valának! Az a te rettenetes vétked az egyedül üdvözítő egyház ellen, hogy a vértörvényszékek és a gályák kora után megmaradott rongyaiddal ügyekeztél kötözgetni protestáns fiaid vérző sebeit! Az a te iszonyatos gonosz tetted, hogy az 179°/i-iki törvényekben hallatlan vakmerőséggel kimerted mondani, hogy protestáns magzataiddal bánjanak legalább ugy mint a mostoha gyermekekkel szokás. Es még mind ennyi nem volt neked elég! Bűneid koronáját 1848-ban tetted fel, midőn kinyilvánitád, hogy protestáns fiaid épen oly édes gyermekeid, mint a katholikusok! Ez már sok! Ez által a pohár csordultig telt! Itt már a jó Isten türelmének fonala is megszakad! Ezért lakolnod, pusztulnod kell! De a megtérés még nem késő, 'még mindig helyre hozhatod ama rettenetes bűnöket, „miket három századon, de különösen az utolsó 76 éven át a kath. egyház ellen elkövettél." Sokáig azonban már nem halasztgathatod bűneid megbánását, mert Palásthy úr, a te Jeremiásod, fellépett látnoki székébe, s ugyancsak teli torokkal kiáltozza: „Jerusalem, Jerusalem convertere ad Dominum Deumtuum." — Bizony csak csodálatos teremtés az ember! Még az Úr Istent is kész saját szenvedélyeinek rabszolgájául kikiáltani. Mi iszonyodunk a pogány ókortól, midőn olvassuk, minő ocsmány tulajdonságokkal ruházta föl isteneit. Hát ugyan másképen volt-e ez a keresztyén középkorban, s nincs-e igy az ultramontan uj és legújabb korban? A rómaiak és görögök szerelmi kalandokban szerepeltették iéteneiket, a középkori keresztyének a végtelen irgalmu és jóságú istent ugy képzelték, mint akinek a máglyákon elhamvadt eretnekek hulláinak füstje jó illatú áldozat; a pogányok istenei loptak és raboltak, az uj és legujabbkori ultramontanok a legszentebb birtok, a lelkiismeret szabadság elrablását sarkalatos erénynek, az ember jogainak, s a lélek szabadságának sértetlen hagyását égbekiáltó bűnnek tartják, mely miatt Isten egész nemzetet, ha ez nem elég, egy egész világrészt kész elpusztitni. Ily féle jajveszéklés egy mesét juttat eszünkbe. — Borig átázva beállít az ürge a házi egerekhez. „A világ bűnei" — kiált fel dideregve — az egekig hatottak, s azért Isten büntető keze özönvizet bocsátott reánk, hogy mindent eltöröljön a föld szinéről. Jaj nekünk, kik e veszett nem-