Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1867-02-10 / 6. szám

ugyan „a vallástanítás szoros értelemben cselekvény, de olyan cselekvény, mely magának az elméletnek tényleges alkalmazásában állván, magát az elméletet is magában foglalja, a kettőt gyakorlatban nem tudom (t. i. nt. G. úr nem tudja) egymástól elkülöníteni, pl. ha azt mondom: szólok a vallástanitásról, okvetlenül szólanam (nom) kell magáról a tárgyról, s annak előterjesztése módjáról, s íme a ,,vallas— tanítás" szó akkor ugy tűnik fel mint elmélet is egyszersmind, a merev rendszeretet nagy fájdalmára." — Ha oly sancta simplicitas nem jellemezné nt. G. úr észrevételeinek egész sorát, azt kellene hinnem, hogy eme szavait: ,,ha azt mondom szólok a vallástanitásról" öntudatosan csúsztatta be, hogy az olvasót tévegezze, mert igaz az, hogy ha azt mondom : szólok a vallástanitásról, akkor okvetlenül szólanom kell (a vallástanítás) tárgyáról és ennek előterjesztési módjáról, — épen a vallástanítás tárgyáról és tanmódjáról elmélkedik a katekhetika is, — és ha könyve címét igy teszi fel: „katekhetika vagy a népszerű vallástanitásról" : akkor e cím helyes, s én legfennebb csak mellékesen jegyeztem volna meg, hogy a katekhetika szót tökélyesebben fordítom magyarra, ha a vallástanítás elmélete kifejezéssel élek. Már most ítélje meg az értelmes olvasó, vájjon mindegy-e szólani a vallástanitásról, azaz tudományos vizsgálódás alá venni, hogy mi képezheti a vallástanitásnál az előterjesztendő tárgyat, s megtanitni a leendő vallástanitót, hogy azon tárgyat vagy tárgyakat mi módon terjessze növendékei elé, hogy a vallástanitásnak végcélját elérhesse: és maga a népszerű vallástanítás, t. i. azon (nemcsak szoros, hanem nem széles értelemben is) cselekvény, midőn azon fiatal theol. diákok, kik előtt nt. G. úr nyitja fel a bölcseség forrását, majd mint papok, 7—15 éves gyerekek előtt beszélni kezdenek a a vallás igazságairól azon modorban, amint a katekhetika őket utasította ? ! Hiszen ha már nt. G. úr egyáltalában nincs ugy disponálva, hogy a fogalmak között a külömbséget észre vegye, legalább az a szemmel látható tény felébreszthette volna figyelmét, hogy az egyiket ö mint nagyon tiszteletes és nagyon tudós tanár adja elő 20—24 éves theol. diákoknak, tehát szaktudomány kell hogy legyen; a másikat pedig csak szegény tiszteletes urak fogják előadni jámbor 7—15 éves falusi gyermekeknek. — Lehetetlen, hogy nt. G. úr ilyen félét soha ne hallott volna, hiszen saját maga is külömbséget tesz hires könyvében a katekhizáció (magyarul: tanítás, különösen vallástanítás) és a katekhetika, mint a vallástanítás elveinek és szabályainak rendszere közt, mondván : „A megállított katekhetikai elvek és kifejtett alapszabályok szerint végrehajtott egyes vallásos oktatást katekhezisnek vagy helyesebben katekhizációnak nevezik" — „a katekhetika (pedig) azon útmutatások, elvek és szabályok rendszerét foglalja magában, melyet (értsd szíves olvasó mégis: mely szabályokat, stb.) minden vallásos oktatásban szem előtt tartanunk, követnünk kell." (2 1.) Ha annyira nem tudja nt. Garda úr a kettőt egymástól elkülöníteni: ugyan miként sikerült mégis mindkettőnek — ama „melyet"-ié\e hiba kivételével — helyes fogalmát adni ? Miért tartotta szükségesnek, és mikép sikerült neki mégis mindkettőnek egymástól nagyon külömböző célját meghatározni e szavakban: „Közvetlen célja (a katekhetikának) : olyan józan, értelmes katekheták, vallástanitók képzése, kik egyházuk serdülő ifjúságának vallásos növelését legsikeresebben és alaposabban eszközölhessék," — a népszerű vallástanítás célját pedig eként jelöli ki: „az ifjúság oktatása, mint eszköz, főképen odahasson, hogy a lelki gyámság alatt levők lelki erejöket helyesen használhassák önálló gondolkozásra és ösméretre" ? Ha két dolog annyira egy, hogy egymástól meg sem lehet külömböztetni, akkor céljoknak is egynek kell lenni, — próbáljuk meg tehát felcserélni: A népszerű vallástanitásnak, — melyben nt. G. úr szerint is a 7—15 éves növendékeket kell részesíteni, — célja, hogy azon jámbor gyerekeket olyan értelmes vallástanitókká képezze, a kik egyházuk serdülő ifjúságának vallásos növelését sikeresen eszközölhessék ! í! Ezen következtetést valószinüleg nem lenne hajlandó nt. G. úr elfogadni, pedig azon állításából, hogy a katekhetika és népszerű vallástanítás annyira egy dolog, hogy valamely könyv címén bátran felcserélhetni, mert az egyik csak magyarra fordítása a másik görög szónak, — önként következeik. Hasonló természetű fogalomzavarból más, valódi tudományos és logikus gondolkozású írónál a zavarok egész hosszú sora szokott okvetlenül következni; de nt. G. úrnál nem igy van. Nála minden egyes hiba vagy helyes fogalom külön áll, melyből nem következik semmi; az egyes részeknek az egészszel és az alap principiummal összefüggését híjában keressük, — ö ugyanazon lapon ellent mond önmagának, amint a fennebbi fejtegetésből — azt hiszem — elég világosan kitűnik. Épen az a különbség a katekhetika és a vallástanítás közt, a mi az egyházi szónoklattan és a prédikálás közt, az egyház jogtan és az egyház igazgatása közt, a perrendtartástan és a perfolytatás közt, az erkölcstan, és az emberi cselekedetek közt, a Lapmértan és egy határ commassálása közt; vagy hogy még szembetűnőbbé tegyük a külömbséget, moodhatjuk azt is: mint az ásványtan és a kövek közt, mint a Horváth Mihály „Magyarok története" cimii munkája és a mohácsi csata, s a magyaroknak több nevezetes viselt dolgai közt, — egy szóval: a mi a tudomány és élet közt. Feltéve, de megnem engedve, hogy a vallástanitást és elméletét a gyakorlatban nem lehet külön választani: a tudományban még akkor is külön kellene róluk szólani. Többször fordul elő azon eset, hogy a gyakorlatban nem lehet valamit szétdarabolni, de a tudományban igen; pl. a gyakorlatban nem választhatjuk szét a lélek tehetségeit, a psychologiában mégis külön tudunk beszélni ismerő, ítélő, emlékező stb. tehetségről. Nt. G. úr „katekhetikája vagy népszerű vallástanitása" talán csak mégsem maga a tényleges népszerű vallástanítás, hanem csak az arról szóló tudomány! Továbbá a 3-ik lapon ez áll: „A katekhetikai alapelvek, szabályok, tanalakok csak lassanként fejlődtek ki és igy katekhetikai rendszerről a keresztyénség elsőbb századaiban nem is szólhatunk. Nagyon későre jutottak a katekheták azon szükségesség öntudatára, hogy az időnként egyesek által fejtegetett növelés- és oktatástani elveket és szabályokat tudományos rendszerbe foglalják." —Eme