Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1867-12-20 / 51. szám

1. a házassági válóperek fölötti bíráskodásban a polgári batóság bir illetékességgel, ha azonben a római katholikusok válópereiben ezután is a szentszékek bíráskodnának ; az 179% törvények megfelelő cikke szerint a reformátusok válópereit ugyan ezen felekezet egyházhatóságai intézzék el; 2. hasonlólag mig a vérrokonsági felmentvényt maga a kath. egyházi hatóság adja, addig a jogegyenlŐ-ségi elvnél fogva a reformátusokra nézve is ily felmentvényt a ref. egyházhatóságnak legyen joga adni; Végre 3. a háromszori kihirdetés alóli felmentés jogát, mindaddig, mig azt a katholikusokra nézve a püspökök gyakorolják, hitfeleinkre nézve egyházi hatóságaink birtokolják. (Vége köv.) llég e^y pár őszinte szó „Nagy Sándor" urnák a Prot. egyh. és Isk. Lapban (47. sz. 1497. 1. f. é.) megjelent cikkére. (Vége.) 3. Ha jó iskolaépület, s alkalmas tanitók vannak a községben, hogy ott taníthassanak, mulhatlanul szükséges, hogy a gyermekek iskoláztassanak. Itt már a legtöbb esetben igazán a szüléket illeti a vád, különösen a földmívelő kisebb községekben. Annyira szánandó vak elfogultságban tévelyegnek, hogy néha az ember hajlandó azt hinni, hogy a kasztok hazájában a chinai hirodalomban él, hol minden újító talpára bambuszozás vár. Velem történt, hogy mint körlelkész egy vizsga alkalmával a gyermekeket Ázsia földrajzából kérdezgettem, többen kárhoztatólag szólaltak föl, hogy ily hiábavalósággal minek gyötrik a gyermekeket. S ez csak egy a száz eset közül; megtörtént, hogy maga a szüle tiltotta le gyermekét, s levélben fenyegette a tanitót, hogy oly haszontalanságokkal, minő a történelem, földleírás, természetrajz stb. ne gyötörje kedvenc gyermekét, s a szegény tanitót felülről és alólról is ütik. Felülről követelik, hogy a tanmódszer minden kívánalmainak eleget tegyen ; a nép tanmódszere a zsoltáron, öreg kátén, irás olvasáson kivül mindent kiküszöbölni akarna. Azok, kik a falusi népiskolák fölügyeletével vannak megbízva : igazolhatják a fentebb elsoroltak ténylegességét. E fonák fogalom elhárítására az írásmagyarázat mellett leghatályosabb gyógymód a nép olvasás kedvelésének fölserkentése, mit „népkönyvtárak" által lehet s kell előmozdítanunk. S csak üdvözölnünk lehet a Molnár Aladár ur szerkesztése alatt megjelenendő népiskolai könyvtárt. — Minden faluban találkozik 100 közül 10 egyén, ki olvasni tud, s olvasni szeret azok előtt, kik írástudatlanok; vagy pedig iskolába járó gyermekek olvasgathatnak a szülék előtt, s duplex libelli dos est; mert a gyermek maga is tanul, s ily hasznos könyvek olvasása után győződnék meg lassankint a szülék, hogy ma már nem elég egy kőzpolgárnak pusztán énekelni, hanem ha boldogulni akar, szükség, hogy elméje más hasznos ismeretek tárháza is legyen. Igy majd elérjük azon időt, midőn nem ijed vissza a szüle, ha fia a történelmet, s földrajzot mondja föl a közvizsgákon, s nem sietteti gyermekét, hogy mielébb kiálljon az iskolából, mert alig hinné az ember, hogy kivált a falusi népiskolákban mily kevés időig járatja sok szüle gyermekeit. A 9 — 10 éves fiúcska már egész nyáron át a gazdaság kisebbszerü teendőivel foglalkozik, mig a leányka otthon a kisebbekkel bíbelődik; s csak hébekorba látogatja meg az iskolát, mert nincsen mindenütt kisdedóvó, hová a munkára menő szülék gyermekeiket betennék. Kisdedóvókról már egyenesen az államnak kell gondoskodnia vagy ugy, hogy ott, hol a község kibírja annak fölállítását, azt kötelezi, s ott, hol nincs módja a szegénység miatt államköltségen állit föl, tekintet nélkül a felekezetességre. Igy aztán nem marad el annyi leányka az iskolából. — Ki tudná pontosan kiszámítni, hogy országunkban hány gyermek marad iskolázatlanul, hány szép tehetség hever parlagon, vagy sodortatik a tudatlanság által és miatt a bün örvényébe. A zsolti ref. e.megyében a mult évben 6029 gyermek járt föl ugy a hogy iskolába, s körülbelül 1000 maradt iskolázatlanul. S ki tudja, hogy másutt szomorúbb arány mutatkozik-e. Nem is lehet az máskép ily rendszer mellett, mert magasztosak lehetnek a papirra letett elvek és nézetek, dicső az egyének joga s szabadsága, de ha gyakorlati hasznuk nincs, eredménytelenül hangzanak el. S az egyház, a népnevelési egyletek csak ugy szerezhetnek elveiknek érvényt, csak ugy adhatnak életet, ha támogattatnak az állam- vagy polgári hatóság által, s ez annyival inkább kötelessége az államnak, mert annak is érdekébe vág, hogy az iskolából békés és vallásos polgárok lépjenek ki az életbe. Ha elismerjük, hogy az állam az iskoláztatás jobbra állításánál illetékes fél: e beismerés által nem áldozzuk föl önkormányzati jogunkat. Az úgynevezett párbér vagy egyházi adó behajtására igénybe vesszük annak végrehajtói hatalmát, s miért ne fogadnók el ennek segédkezését oly tárgyban és alakban, mi nem jár az egyházi jogok sérelmével, s minő sérelem fulánkját érezhetjük akkor, ha a polgári hatóság által serkentetnek a szülék gyermekeik iskoláztatására. A kényszeriskoláztatásnak heves ellenségei vannak, s különösen az egyéni szabadság harcosai vívnak az ellen. De nem gondoljuk e meg, hogy a haza ellen követünk el halálos bünt, ha e tekintetben minden szülének egyéni szabadságára bízzuk gyermekét. Az államtörvény szigorúan bünteti meg, még az anyát is, ha gyermekén káros testi sértést ejt; s nem vonathatik-e kérdőre, ha annak elméjét eltompulni, erkölcsét elkorcsodni engedi? A kényszeriskoláztatás nem töri le az egyéni szabadság jogkörét, sőt inkább emeli azt, mert mivelt ember lehet csak szabad, s az iskoláztatás eszközli az értelmi felvilágosultságot, mivelt ember előtt hódol meg a nyers erő, mivelt polgárok egyesitett ereje töri szét a zsarnok hatalom jogarát. Ott hol törvény van, ott lehet csak a szabadság, ott hol mindenki kényekedve szerint cselekszik, a szabadosság tör és forgat fel minden jót, nemest és szépet.