Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1867-12-20 / 51. szám

Dg más részről T i s z a Kálmán ur az autonomia elvét teljes tisztaságában kivánja minden hitfelekezetekre nézve egyformán kimondatni; de magától értetik, hogy amennyiben némely egyházak irányában az állam mint patrónus az egyház terheit vagy kizárólag vagy részben viseli, azon igazságos elv szerint, hogy jog és kötelesség együtt jár, az állam irányadó befolyása ki nem zárható, mi a dolog természete szerint az autonomia gyakorlatára módositólag hat. Szóltak még többen, kik Tisza K. ur nézetéhez csatlakozva az autonomia minden egyházakra egyformán történendő kiterjesztését sürgették, akik amiatt semmi veszélytől sem féltik hazánk önállóságát, s kik abban a véleményben vannak, hogy, ha netalán félthető volna, majd fog a törvényhozás módot találni, hazánk önállóságának megőrzésére, következőleg akik minden egyházat teljesen az önkormányzati joggal ohajtnak felruháztatni. E két ellentétes nézet kiegyeztetése céljából az értekezlet Révész I. urat bizta meg az érintett tárgyban módosító szerkezet készítésével; s ezzel az ülés feloszlott. Dec. 11-én. Másnap délután 4 órakor a tanácskozmány ujolag összeült. Itt legelőször Révész Imre ur olvasta fel az általa kcszitett módosító szerkezetet, melyet az értekezlet magáévá tevén abban állapodott meg?

hogy, miután hazánkban a jogegyenlőség és viszonosság elve, minden bevett vallásfelekezetre nézve a törvényben határozottan kimondva és megállapitva van : s miután ezen jogegyenlőség és viszonosság a különböző felekezeteknek nemcsak egymás irányában, hanem mindnyájunknak az állammal szemben is közös tulajdonunk: ennélfogva, a dolog természete szerint, önként következik, hogy hazánkban többé egv hitfelekezettel sem lehet az állam oly különleges viszonyban, mely szerint az autonomia feláldozásáért, az azt feláldozóknak, a többi felekezetek sérelmével, bárminemű anyagi előnyök vagy polgári és politikai előjogok biztosittatnának. Ezután a t.tuli egyházkerület memorandumának sorrendje szerint azon előjogok és kiváltságok tárgyalása következett, amelyekkel egyik vagy másik hitfelekezet, annak egyházi hivatalnokai, lelkészei vagy püspökei, mint ilyenek, akár a törvényhozásban, akár törvényszékeken s általában világi hatóságokon birtak és még jelenleg is birnak. Az egész tanácskozmány alatt ezen pont volt egyike azoknak, melyekben a vélemények legjobban elágaztak, s melyek leghosszasabb discussióra szolgáltak alkalmul. Valóban ezen tárgy megoldása sokkal bonyolultabb, hogysem akár a jelen tanácskozmány véleményadásában könnyedén keresztül eshetett volna rajta, akár a törvényhozás azt az egyenjogúságnak megfelelőleg minden nehézség nélkül elintézhetné. A kérdés megoldásának nehézsége különösen a felsőház és legfelsőbb törvénykezés jelen szerkezetében rejlik.,Ha csak rövid pillantást vetünk is felsőházunkra azonnal szembeötlővé leszen, hogy annak tagjai vagy születési előjogaiknál, vagy kormánykinevezés által ülnek ott. A bárók, grófok, hercegek az első, a főispának, némely magasrangu hivatalnokok és a püspökök a második kategóriába esnek. Ebből láthatni, hogy mig a felsőház jelen szerkezetében megmarad, addig a protestáns egyház képviselője, mint ilyen, annak tagja soha nem lehet; mert vagy a mi autonomiánk volna egyik leglényegesebb pontjában megsértve, vagy a mi kedvünkért sértetnék az egyenjogúság; ezek közöl pedig mi egyiket sem akarhatjuk. A törvényhozás ugyanis a felsőház jelen szerkezete mellett, a mi követelésünkre, hogy püspökeink vagy a ref. egyház képviselői, mint ilyenek, a felsőházban és a törvényszékeknél helyet nyernének, csak két féle képen válaszolhatna: vagy azt mondaná, hogy az 1848-iki törvények által megállapított vallásos egyenjogúságnál fogva elismeri ugyan a mi kérelmünk jogosultságát; de egyszersmind, miután a fejedelem miniszteri ellenjegyzés mellett épen annál fogva foly be a katholikus, román és görög keleti püspökök megválasztásába, mivel ezek nemcsak fekvő vagyonnal birnak, hanem a törvényhozás és a legfelsőbb törvénykezés tagjai is, ö (t. i. a törvényhozás) hogy a felekezetek közötti egyenjogúság ne csorbuljon, jogosan követelheti, hogy a magyar protestáns egyház is, ha az emiitett jogokat élvezni akarja, hasonló befolyást engedjen a püspökök vagy az általa kijelölt férfiak megválasztásába. Meg vagyunk győződve, hogy nincs igazi protestáns ember a két magyar hazában, aki autonómiánkat ily lényegesen sértő feltétel alatt óhajtaná egyházunkat a felsőházban és a felső törvényszékeknél képviseltetni. Vagy meglehet, hogy a törvényhozás az előbbinél reánk nezve kedvezőbb választ fogna adni, s azt mondaná: hogy igaz ugyan, miszerint mind a katholikus és görög keleti, mind a román püspökök kinevezésébe befolyást gyakorol a kormány, ezek tehát mind a felsőházban, mind a felső-törvényszékekben némileg kormánykinevezésnél fogva foglalnak helyet, de megengedi, hogy e tekintetben a protestánsokra nézve kivétel történjék, s hogy a protestánsok által, minden kormánybefolyás nélkül megválasztott püspökök vagy más férfiak, már eo ipso mert a protestáns egyház választottai, helyet foglalhassanak mind a felsőházban mind a törvényszékeknél. De mi ezen kivételes, kedvező feltételt épen azért nem fogadhatnók el, mert kivételes és a protestáns egyházat a többi felekezetek felett bizonyos tekintetben kiváltságos helyzetbejuttatná, holott nekünk nem arra kell törekednünk, hogy felekezetünk kiváltságos helyzetet nyerjen, hanem, hogy a modern társadalmi eszméket sértő minden kiváltság és előjog lassanként megszűnjék. Mi teljes egyenjogúságot óhajtunk, s ennek legcsekélyebb megsértését következetlenség nélkül még saját egyházunk előnyére sem akarhatjuk. Sokan a tanácskozmány tagjai közöl azon véleményben voltak, hogy, mivel itt politikai előjogokról van szó, ezeknek megszüntetése és mikénti elrendezése nem