Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1867-12-15 / 50. szám
delieket irt, részint pedig a magyar irodalmi remekekből, melyek még akkor a külföld előtt egyáltalában ismeretlenek vaíának, fordított németre. 1836 —1843-ig nevelői pályán működött, és pedig először Bánffy P. báró családjánál, később pedig, miután az 1838-ki árvíz abbeli szándokát, hogy Pesten nönevelő intézetet, nyisson, meghiúsította, a debreceni egyháztanács által alapitott nönevelő intézet igazgatója vá választatott meg. Azonban nemcsak a német,, hanem a magyar irodalom terén is működött. Két magyar munkát irt, melyek közül az egyiknek cime : ,.E 1 m é 1 e t i és gyakorlati német nyelvtan honunk 1 e á ny nö v e n d é k e i számára" e munka Iieckenast Gusztávnál jelént meg először 1842 ben. s most már a harmadik kiadás forog közkézen. A másik munka cime : ,,T apaszt alások es intések a nőnevelés mezején;" megjelent Geibel Károlynál 1842; ehhez Fáy András irt előszót. 1846-ban a triesti evangelikus közönség lelkészévé Ion., innen azonban 1852-ben a hírhedt Thun Leó gróf által elutasittatott, s végre sok viszontagság után 1857-ben a buttelstedti lelkész-állomást nyerte el, mely hivatalában mai napig megmaradt. Szerző maga bevallja, hogy őt sympathiája Magyarországhoz vonzza, s mint ilyen, méltán megérdemli, hogy absolut. becsesei is biró munkája hazánkban a lehető legnagyobb pártolásban részesüljön. De nemcsak szerzőnek Magyarország iránti rokonszenve ajánlja e munkát, hanem ajánlja még inkább az, hogy e műben oly nevelési rendszer van ismertetve, mely, mint hajdan a, Pestalozzié, hivatva van egész nevelészetiinket átalakitni, s melyet eddigelö hazánkban még a piid.agogok közül is csak nrgyon kevesen ismernek. Fröbol azon alapelvből indul ki nevelészeti rendezerében, hogy a gyermeki kedélynek folytonosan felvidult állapotban tartására szükséges a szabad levegő, és épen azért, ha csak az időjárás megengedi, a gyermekek tanhelyiségeül nem fedett, zárt, helyet, mely gy-akran romlott, fülledt levegővel telik meg, hanem szabad, nyilt tért, kertet í Kinder-Garten) ajánl. Továbbá mivel a gyermek, csaknem kivétel nélkül, komoly dolgokkal foglalkozni nem igen szeret, csendesen hallgatni pedig a komoly előadásokat egyáltalában nem képes, Fröbel az ö nevelési rendszerében alapelvül állította fel, hogy a gyermekkertészek (Kinder-Gártner) a gyermekeket játszva oktassák; e célból saját tervezete szerint játékokat készíttetett, melyek egyrészről mulatságos voltuknál fogva elég alkalmasak arra, hogy a gyermek figyelmét lebilincseljék. másrészről pedig arra valók, hogy a gyermekek eszét fejleszszék, s azokat több tudomány legelső elemeibe könnyű modorral bevezessék. A t. olvasó közönség egy része bizonyosan ismeri az u. n. építészi ládikákat, melyek kocka, v. hasábalaku fapálcácskákat tartalmaznak; ezen fapálcácskákhól a gyermekek különféle épület alakokat szoktak összerakni, melyeknek mintarajza papiroson szinte az építészeti ládikába van téve. E játéknem már magában véve igen alkalmas arra, hogy a gyermeki észt fejlessze, csakhogy az a hibája, miszerint nem haladván fokozatosan, a gyermekeknél bizonyos értelmi fejlődést tételez föl, s vezető nélkül alig használható ; mig elllenkezőieg a Frőbel rendszere szerint készített építészeti minták fokozatosan haladnak, épen ez okból a legzsengébb gyermeki kortól egész 10 — ÍJ éves korig alkalmasak az ész fokozatos fejlesztésére. De nemcsak az építészeti minták, hanem másféle észfejlesztö játékok is szerepelnek Frőbel rendszerében, melyekhez Schmidt és Seidel használati utasításokat is irtak. E munkából Weimarban Böhlau Árminnál eddigelö 10 füzet jelent meg. Azon reményben, hogy7 lesznek szülök, vagy kisdedovók, kik a Frőbelféle rendszert nálunk is meghonosítani szeretnék, közöljük az eddig megjelent 10 füzet cimet árukkal együtt. I. „Das N e t z z e;i c h n e n," első rész (egyenes vonalú alakok) 5 — 8 éves gyermekek számára, 3-ik bővített kiadás, ára 1 frt. II. ,,Das Flechten! í 3—15 éves gyermekek számára 3-ik bővített kiadás. Ara 1 frt. III. .,Das Pappen" (Mintázás) 8 — 14 éves gyermekek számára. Ara 80 kr. (Leginkáb fiúgyermekeknek való foglalkozás.). IV. ,,D a s A u s s t e c h e nu 5 — 9 éves gyermekek számára. Ara 1 frt 20 kr. V. „Das Stábchenlegen" 3 — 8 éves gyermekek számára. Ara 80 kr. VI. „Die E r b a e n a r b e i t e na 4 — 10 éves gyermekek számára. Ara 80 kr. VII. „Das Netzzeichnen," 2-ik rész (görbevonalu alakok) 7 — 12 éves gyermekek számára, Ara 80 kr VIII. ,.D a s Thonmodelliren; t 4 — 14 éves gyermekek számára. Ara 80 kr. IX. ,1) a s V e r s c h r á n k e n" 5 —12 éves gyermekek számára. Ara 80 kr. X. „Das Ausschneid e n," 5—12 éves gyermekek számára. Ara 1 frt. E vállalat tovább fog folytattatni. Azonban az a 1 egsajnosabb, hogy e füzetek igen drágák, ugy — hogy egyszerre mind meghozatni csak kevés család volna képes ; de ez nem is szükséges, miután minden füzet egyszerre nem is használható. A t. olvasók kedvéért itt közöljük azon sorrendet is, melyben szerző a fenebb címzett füzeteket használtatni óhajtja. Legelső volna az V. füzet, melyhez nem kell egyéb, mint gyufa, természetesen a phosphort és ként lefaragva róla. Azután jöne sorba az I. VII; IV. III. füzet, de ugy hogy a gyermek fölváltva egyikkel és másikkal legyen elfoglalva. Ezen rendszer előnye és életrevalósága ezen rövid ismertetésből is kitűnik, és mégis alig hinné az ember, hogy még e rendszernek is van ellensége, még pedig, fájdalom, olyan ember, akit hazánkfiának kellene tartanunk, bizonyos Gruber ur, ha nem csalódunk, ugyanaz. aki pádagogiai irodalmunkat a külföld előtt oly rut szinben festette. Benne levén az ismertetésben a t. szülők és kisdedóvók érdekében nem állhatjuk meg, hogy fel ne említsük még azon nevezetesebb forrásokat, melyekből e rendszer U