Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1867-12-15 / 50. szám
lenségekre és kicsapongásokra vezethetne, s efféle bajoknak alkalmas módon elejét venni törekszik. 185. §. Őrködik a felett, hogy a betegek, élemedettek és nyomorékok iránti kötelességeket, azok, kik az ápolással tartoznak, teljesítsék, s a mulasztókat azok hű teljesítésére serkenti. 186. §. Tisztében áll azokat, kik valami erkölcstelenségben részesek, rendre utasítani és megjavulásra inteni. Ilyen egyének, mint szintén az egyházi rend megszegői is, kik vagy valami törvényszék által utasíttattak az egyházi szék eleibe, vagy a lelkész általi előleges foganatlan megintés után magától az egyházi széktől idéztettek meg rendreutasithatás végett, a pap részérőli meghívás után megjelenni kötelesek. 187. §. Az egyházi szék állítja ki, midőn hatóságoktól felhivatik, jó lelkiismerettel, és ugy a mint tudja, az egyháztagok erkölcsi jelleme és magaviselete felől a bizonyítványokat. 188. §. őt illeti az ifjúság feletti őrködés, a gyermeklecke (Kinderlehre-vasárnap d. u. templomi vallásos oktatás), a tanitás (Unterweisung) és a konfirmátiói oktatás tekintetében. Hozzá folyamodik a pap, midőn a szülék, növelőszülék és munkaadók elmulasztják a gyermekeket a vallási oktatásra és az istenitiszteletre szorgalmasan elküldeni, vagy részben akadályt vetnek. A hibázókat először a pap, aztán az egyházi szék utasítja rendrs, s ha ez foganatlan marad, körülmények szerint a járási, egyházi szék idézi meg vagy a közrend- és policei fegyelem törvényes határozmányai sújtják. A 240. §. batározmányai fentartatnak. 189. §. Az egyházi széknek, mint szegényi hatóságnak, gondja alá eső gyermekekre, a törvénytelen gyermekekre s az elvált házasfelek gyermekeire gondosan felvigyáz, különösen azok célszerű növelésére erkölcsi tekintetben, s e végre szükség esetén az árvaszékkel érintkezésbe lép. 3. Házassági és atyasági ügyek (Paternitáts-sachen.). 190. §. Minden házassági és atyasági ügyet általában az egyházi szék és a papihivatal a magánjogi törvény és a szabályszerű rendeletek ide vonatkozó cikkeinek szem előtt tartásával, köteles az illetékes hatósághoz igazitni és szükség esetén utasitni. Különösen az idézett törvény kővetkező cikkeit kell szem előtt tartani: a) Megtörtént eljegyzések kihirdetésénél vagy felbontását illető nehézségeknél a 62 és 66. §§. b) A templomi kihirdetésnél 87 és köv. §§. a kiskoruakénál 61 és 84. §§. c) A házassági igéret beváltása vagy teljesítése ellen való kifogásoknál 92 és 93. §§. d) összeadásoknál 99 és köv. §§. e) Érvénytelen házasságoknál 115. §. f) Házastársak viszálkodásánál 176 -179. §§. és az 1831. évről való törvényszéki ügy feletti szervező törvény 74. §. a pontja zártételének rendeletét. g) Az egyházi széknek házasságválasztási ügyekben törvényszék előtt képviseltetését illetőleg 205 é« 206. §§. Az atyasági ügyek tárgyalásánál 284 és köv. §§. 4. Gazdászati kormányzás. 191. §. Az egyházi szék felelősség alatt kezeli as egyházi vagyont. A pénznek sajátlagos kezelését az egyházi gondnokra ruházza át, kit a maga kebeléből választ Ennek a kezeléseért személyi é3 vagyoni biztosítékot (Kaution) kell nyújtania, melynek mennyiségét az egyházi szék indítványára a járási tanács határozza meg. A személyi biztosítéknál két vagyonos polgárt kell előállítani, kik kezességi levél beadása által solidariter kötelezik magukat. 192. §. Az egyházi gondnoknak kötelessége az egyház gondja alatt lévő épületek jó karban létére leközelebbről felügyelni, minden idetartozót az egyházi széknek haladéktalanul bejelenteni s ennek utasítását megszerezni, vagy, ha illetékességi körén belől esik, azonnal elintézni. Nagyobb javítások, uj építkezések és lényeges változtatások felett az egyházi kormány alatt lévő fekvőségeknél az egyházi szék tartozik az egyházközségi gyűlés elé indokolt javaslatot terjeszteni s annak beleegyezését bevárni. 193. §. Az egyházi gondnok minden az egyházhoz tartozó készületek, bútorok és készletek felett pontosan és gondosan vezetendő jegyzéket tart, melyet évenkint a gondnoki számadás megtételénél köteles előterjeszteni. 194. §. Az egyházi gondnok évenkint tartozik a reá bizott sáfárságról számadást nyújtani be, melyet az egyházi szék szigorúan megvizsgál és a mellékletekkel Öszszevet. A helybenhagyás esetén a számadási fölmentés kiadatik, az egyházközségnek elfogadás végett elibe terjesztetik és a továbbiakban a községi törvény 48. §§-a követtetik. 5. Az egyházi szék külső helyzete. 195. §. Minden egyházi ügyben a járási egyházi szék alatt áll a községi egyházi szék, oly dolgokban, melyek az egyházi vagyon oekonomiáját illetik, a járási szék alatt, a mennyiben neki vagy illetőleg a papi hivatalnak házassági és atyasági ügyekben van intéznivalója, a törvényszékek alatti rendőrségi esetekben az illető községi tanácshoz, a községi biróhoz vagy annak helyetteséhez kell fordulnia. Az egyházi szék és a községtanács közti nehézségek és illetékességi viták a járási tanács elibe tartoznak. 196. §. Ha valaki az egyházi szék iránt a köteles engedelmességgel nem viseltetik, vagy egyébként sérti meg a hatóság iránti illemet és kötelességet, a törvénynek a közrendi- és polizei fegyelmet illető határozmányait kell alkalmazni.