Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1867-12-08 / 49. szám

nézve a törvényhozásnak külön kell rendelkeznie, ez pedig addig nem történhetik, mig hitel-, veiket formaszerint be nem vallják és magokat mint külön felekezet nem constituálják; mig ellenben, ha Tisza Kálmán módositványa találna többséget nyerni, a Nazarénusok maradnak, amint voltak, s ha polgári kötelességeiket teljesitik, senki hozzájuk még csak nem is szól, akkor pedig prófétai lélek nélkül megjósolhatjuk, hogy pár év alatt nevük is aligha fenmarad. E concret példából tehát világos, hogy itt a kormány és a baloldal vezérférfia között, a gyakorlati életre is kiható, elvkülönbség forog fenn. A mi nézeteink a vallásszabadságra nézve t. olvasóink előtt bizonyosan ismeretesek; e tekintetben csak lapunk eddig megjelent folyamaira utalunk. Teljes önérzettel mondhatjuk el, hogy az összes társadalom terén alig van egyegy vallásos nagy elv, melyet lapunk egyik másik évfolyamában ne fejtegettünk, s kellő világításban feltüntetni ne törekedtünk volna. Nem vagyunk az ismétléseknek nagy kedvelői, s örömest elhagynók vallásszabadsági nézeteinknek újból való fejtegetését, ha azt nem vesszük észre, hogy mindazon lapok, melyek e tárgyról eddigelő szólottak, nem találván még magokat bele ezen, rájok nézve, egészen uj gondolatkörbe, e vallástársadalmi kérdés fejtegetése közben az igazi, a helyes irányt nem tudják megtartani. Igy pl. az „Esti Lap" Tisza Kálmán ellen azt hozza fel, hogy a fenebbi törvényjavaslat formulázása igen helyes, mert hazánkban a politikai jogok gyakorlatától csak a zsidók vannak megfosztva; majd ha valamikor évtizedek múlva lesznek nálunk methodisták, hernhuttiak stb., akkor a törvényhozásnak leszen gondja, hogy ezekre is kiterjeszsze a politikai jogegyenlőséget. Egy másik, katholikus irányú lap pedig, a „Független Lapok," mely célul tüzé ki a kath. papság népszerűsítését, tárgyunkról igy nyilatkozik : „Az államférfiak, kik az 1848-diki törvények alkotásánál tényezők voltak, midőn a politikai jogegyenlőség elvét kimondották, ezen elvnek alkalmazását hitfeletkezeti feltételhez kötötték. Ahhoz t. i. hogy a politikai jogokkal felruházott polgár vallásilag, a „törvényesen bevett vallásfelekezetek" egyikébe tartozó legyen. Törvény által el nem ismert vallásfelekezet tagjai a politikai jogok élvezetéből még az 1848-ik törvények által is kizárattak. Törvényhozóink szabadelvüségétől feltehetjük, hogy fontos állami okok nélkül nem szorithatták meg a szabadság egyik legszebb elvének, a vallásszabadságnak, alkalmazását törvényeinkben. Az állam célja ezer pontban érintkezvén a nép hitfogalmaival, természetes, hogy oly vallás, mely netalán az állami célokkal ellentétes hittételeket ró tagjainak lelkiismeretére az állam existentiáját fenyegeti. A nazarenusokról adott jelentés két nagy érdek veszélyeztetéséről tanúskodik az uj sectában. Az erkölcsi és állami. i Nem keresztelkednek, nem birnak papokkal, s vagyoni és nöközösségben élnek. Továbbá: nem visznek anyakönyvet és tilos nekik a katonáskodás. Keresztény államban, hol a fogalmak, a társadalmi erkölcsök, a keresztény vallás szelleme és tanaiból folyó eredmények az államban és polgárzatban, absurdum, hogy egy keresztény állam és polgárzat fogalmain kivül álló secta jogosult állásra emelkedhessék a nélkül, hogy ez által magának az államnak céljai csorbulást ne szenvedjenek. Vallásszabadság, mint alkotmányos törvény, Amerikában közjogi renddé nőtte ki magát a nélkül, hogy a tömérdek sekta, útjában állott volna az államfejlődésnek. De nálunk az nem menne nagy rázkodások nélkül. Csak egyet emiitünk. A nazarénusok papot nem tartanak és nem katonáskodnak. Hitelveik mindkettőt tiltják. Vájjon nem állhatna-e be az eshetőség, hogy a nép, mely katonát nem szívesen ad s papját anyagi terhek mellett tartja, kényelmesebbnek tartván azon vallást, hol katonát nem adnak, papra nincs szükség, tehát a secta tagjai lényeges anyagi tehertől azabadok — tömegesen térne át az uj vallásra. Ez a fennálló vallásokat fenyegetné feloszlással s azon mértékben okozna azok kebelében nagy rombolásokat, a mely mértékben a nép anyagi ereje vétetik azok fenntartására igénybe, tehát mint a példa mutatja, első sorban a protestáns felekezeteket támadná meg. Az emancipationalis törvényjavaslat midőn a mózes vallásuakat politikai jogegyenlőséggel ruházza fel, nem tesz egyebet, mint implicite a mózes vallást a törvényesen bevett vallásfelekezetek k»özé igtatja. Ez ellen állami célok szempontjából kifogás nem lehet. A héberek erkölcsökben, szokásokban alkalmazkodnak a keresztény állam kívánalmaihoz, és hitfogalmaikban egy sincs, mely akár a közerkölcsiséget, akár a vallásos kegyeletet és érzelmeket sértené. Söt a héber értelmiség túlzó irányait ez mérsékelheti. Végkép pedig tisztába kell jönnünk, mit akarunk. Mi azt hiszszük, hogy az 1848-iki törvény vallásegyenlőséget és szabad vallást akart, de nem vallásszabadságot. T. i.