Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1867-11-24 / 47. szám

nya, vagy azoknak szem elől tévesztése még azon csapást is elöidézendi, hogy az is elbukik, ki magát állni véli. Ez állítást igazolja a közéletből ide följegyzett példa: A. helység N. N. reform, ifjú lakosa nőül jegyzi magának B. községben lakó N. N. római katholika hajadont. A vőlegény nem érezvén magát jogosultnak arra, hogy a még nem létezőről rendelkezzék, Istentől nyerendő magzatait a római katholika egyház tagjaiul fel nem ajánlhatja, — s igy a kivánt téritvény megtagadása miatt szertartásos esküünnepélyre nevezett egyház kebelében nem számolhatott. Hitbuzgó vőlegényünk megborzadva a gondolattól, hogy ö most egyházi szertartás s áldás nélkül kénytelen választott jegyesét a szülői házhoz vinni, B. község reform. lelkészi hivatalához fordult azon kérelemmel, szíveskednék ez polgári szerződésöket vallásos jelentőségs holtiglani érvényre emelni, s házassági frigyökre áldást kérni attól, kitől jő alá minden jó adomány s tökéletes ajándék az egekből. A fölkért lelkész ismerte hivatását, s az egyházi törvényt, mely tiltja, sarlónkat a más vetésébe vágnunk, azon egyetlen föltét szigorú s megmásithatlan kikötése mellett ajánlkozott a jegyesek ünnepélyes összeadására, ha a vőlegény saját lelkésze beleegyezését Írásban elömutatandja, miután neki az összekelendő jegyesek egyike sem hive, s igy irányukban legkisebb kötelezettséggel nem tartozik. Az eskü napja felvirradt, s a vőlegény megérkezett és pedig ama leverő tudósítással, hogy az ő lelkésze fölöslegesnek találja a beleegyezés külön nyilvánítását, miután a hirdetésről általa kiadandó bizonyítvány magában véve is jogot ad az esküvői szertartás teljesítésére; — később azonban az illető tanú által mindkét okirat kellő alakban kiállítva előmutattatott. Ily előzmény után az eskü megtörténvén, ez ünnepélyes cselekvény B. helység reform, egyházának anyakönyvébe az eskető lelkész által bevezettetett, a tiszteletdíj pedig A. község reform, lelkészi hivatalához postailag útnak indíttatott, honnan azonban az rögtön visszaküldetett. Nézetűnk szerint B. helység reform, lelkésze hivatásához híven kezelte az ügyet, midőn ellenben A. község lelkésze hivatalos eljárásában félénkségét, legalább habozást tanúsított. Positiv törvény hát mindenek előtt a protestáns egyház számára, s a minmagunk alkotta törvénynek bárki által s bárki irányában szigorú megtartása, mert a kivétel csalétek egyesekre, s átok a társulatra nézve. lAszkay József \ G Y Á S ZH IEEE. A sok keserves kötelesség közt, melyeket e lapok szerkesztése időről időre ránk ró, a legfájdalmasabbat teljesítjük most, midőn a haza egyik legjelesebb fiának, idősb makfalvi Dósa Klek jogtudornak, a marosvásárhelyi ev. ref. főtanoda jogtanárának, a képviselőház egyik alelnökének, a m. tnd. akadémia tiszteletbeli tagjának, f. hó 19-én déli 12 órakor 65-ik évében történt elhunytát jelentjük. Nagy fájdalom fogja el keblünket, midőn e sorokat leírjuk. Mert ha a boldogult nem lett volna is személyes barátunk, ki ugy is mint ember, ugy is mint rokontörekvésü pályatárs oly drága volt szivünknek, ki oly sokszor bátoritója volt munkásságunknak, édes öröme a családnak, valahányszor házunknál megfordult, ha mind e bensőbb kötelékek nem kapcsoltak volna a dicső boldogulthoz: még akkor is lehetetlen volna meg nem rendülnünk oly férfi sírba hanyatlásán, kinek veszte egyformán kipótolhatlan hézagot hágy a haza politikai terén, ugy mint az egyház és iskola, nem különben az irodalom és tudomány körében is. Egy rövid visszapillantás a boldogultnak munkás életére, legjobban fogja feltárni a veszteség nagyságát. Dózsa Elek született Maros Vásárhelyen 1803-ban oly családból, melyben a vásárhelyi tanárság mintegy családi örökség volt; mert anyai ágon szépapja 1749 —1776 számtan és bölcsészet tanára volt, ugyancsak anyai ágon nagyapja, Basa István 1774—1800 theologia tanára, atyja Dósa Gergely pedig 1794 — 1826 jogtanár volt a vásárhelyi főtanodában. Fiatal koráról csak annyit mondhatunk, hogy nevelése oly gondviselésszerű volt, miszerint benne mind a két magyar haza polgára már akkor egyesült, mikor az unio még csak kilátásban sem létezett. Igy pl. közép iskoláit szülővárosában végezte ugyan, de a jogi tanulmányokból vizsgáit nem csak az erdélyi, hanem (1828) a magyar királyi tábla előtt is kiállotta, s a magyarországi ügyvédek közé fel is esküdött; Pesten nyerte a jogtudori címet, Pesten volt két évig Bárcay Pál, pestmegyei alispánnál gyakornok. Szóval az ő kiképeztetése jó ómen volt a később bekövetkezett magyar-erdélyi unióra nézve. 1830-ik évben külföldre utazott; innen viszszatérvén 1831-ben maros-vásárhelyi jogtanárnak választatott meg, s mint ilyen a hazai köz- és magán jogtant, pertant, büntető törvényt, római magánjogtant és a helvét hitvallás egyházi jogát, oly sikerrel, oly kedves előadással s hallgatói