Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1867-02-03 / 5. szám

én Istenem" majd az igazságérti szent hevülésében feltűnik lelki szemei előtt az igazság bajnokainak világszerinti jutalma, a martyrok véres koronája, s hogy akép kiegészítve legyen, — a koldusbot — de leküzdi magában csakhamar ezen visiot, s elmondja leendő vértanusága előérzete mellett is, mint férfiúhoz illik, „hogy a tanítónak mily hét éles szurony közt kell mozogni, hogy a tanitó csak rabszolga s szabad akaratától egészen megfosztott ember, hogy neki a dékánok az esperest s a szülék kedveért 8 ex áment kell adni, a lelkészért nem is tudja hányat.u

Ha ez mind ugy volna szószerint mint N. S. úr rajzolja, én is azt mondom, hogy a tanitók hivataluknak martyrjai volnának — valente antecendente valeret etiam consequentia, — de miután a dékánok gyakorlat szerint, hirül sem adják az iskola-látogatás idejét, innen önkényt következik, hogy ök nem examentartás végett látogatják az iskolákat, hanem azért, hogy az épen szőnyegen levő pensum magyarázatán, vagy a már megmagyarázottaknak felmondásán egy pár fertályig jelen levén, a tapasztaltak szerint kötelességükből folyólag a népiskolai választmánynak referálhassanak : ha egy vidéki utazó vagy bárki más predikátiótartás ideje alatt betér a templomba, s végig hallgatja a pap tanítását, nem tudom felfogni, mért volna e látogatás bosszantó a papra nézve, midőn prédikátiójára épen ugy készen kell lennie, mint a tanítónak a pensumra, mely következik. De talán nem is annyira az állítólagos öt examentartás miatt van neheztelése N. S. úrnak a dékánokra, mint sokkal inkább azon jogsérelem miatt, hogy a dékánság felállítása a tanitók mellőzésével eszközöltetett; jelen voltam azon közgyűlésen, hol az egyetemes tanügyi bizottmány e részbeni szervezkedése értelmében a dékáni hivatal felállíttatott, s nagyon jól emlékszem rá, de bizonyosan N. S. űr is emlékezhetik, ha t. i. jelen volt, hogy épen a papok részéről hozatott javaslatba, a dékánságbani képviseltetést a tanítókra is kiterjeszteni, s hogy ez mégis másként van, annak oka a világi részről történt azon észrevétel, miszerint az évenkint ötszöri körlátogatás tiszte, a rendes szünidőkön kivül még mintegy 25 napot vévén igénybe, — e mulasztás a tanitók által teljesitendö egyházi s iskolai szolgálatra nézve hátrányos volna: N. S. úr pedig maga is kikel a sok examenek tartása ellen, mely miatt, ha t. i. „a tanítási mikéntre és mikorra nézve is láncok tartják lekötve a tanitó kezeit, nem lehet sikeresen tanítani.'-'- Volt-e azonban e részben igazsága az e.megyei gyűlésnek, s mennyiben, én azt nem vitatom, Ítélje meg az elfogulatlan közvélemény. Tanulságos e rovatban még a dékánság keletkezésének deductiója is, mi egészen másként áll, én legalább más világításban fogtam fel ez ügy állását, haN. S. úr észre nem vette volna, megsúgom négy szem közt, mert hivatalosan bevallani nem merem; ugyanis nem lehetett észre nem venni az e.megyei hatóságoknak, miként a papok részint a tanítókkal, mint jó bizalmas embereikkel, komáikkali collisio kikerülése végett, részint talán — ha ez jobban tetszik — közönyösségből, egy idő óta az iskolák küszöbeit nem nagyon koptatták, s nem mondok példa nélküli dolgot, ha azt mondom, hogy vannak papok, kik az esperesti látogatás kivételével évek óta sem voltak az iskolákban, e baj tovább terjedésének meggátlása végett — május ne veniat malum — kénytelen volt az egyházi kormányzat oly orvosi szerről gondoskodni, mely a meglazult, s megcsüggedt felügyelet folytán pangásnak indult nevelési ügynek ujabb lendületet adjon: igy keletkezett a dékánság, s hogy az e részbeni számítás nem volt elhibázott, s hogy a dékánságból van mégis valami haszna a tanügynek, tessék felütni az egyházlálogatási jegyzökönyveket, aránylag feltünöleg több ma a szellemileg jó karban levő iskolák száma, mint volt a dékánság behozatala előtt. Fáradságot vesz magának N. S. úr szinte e rovatban a szegényebb s gazdagabb sorsú egyházak vallási s tanerőinek rendezésére is, és ezen rendezés végeredménye oda megy ki, „hogy a szegényebb egyházak a lelkészi s tanítói hivatalt öszpontositsák, s tartsanak egy papot, a gazdagabbak pedig, melyek két papot s több tanítót tartanak, ha a tanítóknak tisztességes fizetést nem adhatnak, tartsanak egy papot, s a megboldogult pap fizetéséből javítsák a tanitók fizetésétstb. ez indítvány első részét értem, s részemről helyeslem is, a második rész értelme azonban egy jelentőségű azzal hogy a 10 — 20 ezer lelket számláló egyházakban a szegény pap az iszonyú teher, a temérdek éjjeli s nappali fáradság törődés súlya alatt időnap előtt ellankadva testben lélekben kimerülve s megtörve egy pár évi szolgálat után tegye azt a hivatali terhet erösebb vállakra, hogy azok is hasonló sorsban részesüljenek. Részemről mindkét indítványt a jelen hazai viszonyok közt impracticusnak tartom ; ki ismeri népünk észjárását, s gondolkodásmódját, tudhatja nagyon jól, hogy az, circa sacra is kényelemszeretö, tudhatja, hogy az, a szokás által is szentesitett azon kényelmében, hogy neki papja s tanítója van, nem könnyen engedi magát megzavartatni; s szeretném tudni, hogy öt, mint autonomicus szervet, — ha nem akarja, — melyik canon szerint lehetne az önkormányzati jog alapján berendezett egyházi életszervezéséből kiszorítani: nagyon szép dolog volna, igaz, ha ök annyi fizetést adhatnának, mennyiből egy egyházi hivatalnok minden anyagi gondtól menten tisztességesen megélhetne, szép dolog volna, ha szegényebb egyházaink sorsán radicaliter javíthatnánk, de miután a pénz, ezen ugy a szellemi, mint az anyagi dolgok mozgató ereje, hiányzik, s a feltétel, mely mellett talán kölcsönhöz juthatnánk, azonkívül hogy rajtunk tízszeresen is bevétethetnék, kamat fejében legdrágább kincsünket, önkormányzati szabadságunkat is felemészthetné, — várjunk még egy keveset a rendezéssel s bízzuk azt magunknál körültekintőbb előrelátóbb egyháznagyjaink bölcsességére, kiket nem a szenvedély, nem a gyűlölet, hanem érett megfontolás, hitfelekezetünk s az ál-1 amhatalom közti viszonyok teljes felfogása s átértése, s innen folyólag prot. egyházunk autonómiájának hü megőrzése körül eddig is tanúsított hazafiúi s vallásos kötelesség mély érzete vezérel, ha az ö kormányzói bölcsességüknek s vezényletbeni tapintatuknak sikerült a magyar prot. egyház hajóját annyi kül s belviszályok vészteljes s gyakran elmerüléssel fenyegető hullámai közt néhány század alatt felszí-