Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1867-10-20 / 42. szám
érdekeltségétől függ, hogy a másik által tul ne szárnyaltassék, mig ellenkezőleg, az inditványozó által ajánlott individuális, nem pedig képviselési jogosultságon alapuló befolyás, csakis a viszonyosság elvét zavarhatná meg, minden szükség nélkül, ugy lehet oly elemekkel, melyek az individuális jogosultságnál fogva, nem annyira az egyház közjavát, de saját egyéniségűket törekednének érvényre emelni. Ami az értelmiségrei hivatkozást illeti, ki kell jelentenünk, hogy valamint az inditványozó által nem jelöltetett ki az értelmiség határa, ugy valóban ki sem is jelölhető levén, igen széles kaput tárna fel; de ha ki lehetne is mutatni az értelmiség határát, azt tenni teljesen evangyéliomellenes volna s a prot. egyh. hivatásával, mi nem lehet egyéb, mint az egésznek értelmessé fejlesztése, alapján ellent mondó intézkedést állapitana meg. Az inditvány második részére nézve, — miután az már életbe van léptetve,feleslegessé vált az előterjesztés, — minélfogva csak a közgyűlési és törvénykezési rendszabályok készítésére kéri fel az e.megye a főt. superintendentia figyelmét ? Pozsega megye főispáni hivatalának azon a slavon missio vezetője t. Veres Benő úrhoz menesztett felhívására, hogy, — miután 1859. septemberi pátens által engedélyezve van Horvát- és Slavonországokban is ev. ref. gyülekezetek alakulhatása, — £z alakulandó d a r u v á r i gyülekezet részéről, a kir. báni tábla előtt teendő értekezés végett két képviselő jelennék meg, határoztatott: „addig mig Horvátországnak Magyarországgali viszonya, országgyülésileg rendezve nem lesz, e.megyénk nem kiván ez ügyhöz végzésileg hozzá szólani:" ugy gondolkozván, hogy az egyetemes megoldással e kisebb kérdés önként megoldatik, ellenben mi netáni kisebb mérvű egyezkedésünkkel, ugy lehet, az ez oldalrólinak csak akadályt gördítenénk útjába. Az e.megyei tanügyi bizottmány f. évi j.könyve nyomán: Bokor Sándor e.megyénk egyik legelőre törőbb veterán tanítójának azon táblázata, melyben a szervezet igényei szerinti tantárgyak, a népiskola egész öt évi tartamára beosztva vannak, a tanitók ahoz alkalmazkodása végett elfogadtatott, fenhagyatván azonban a szabad verseny tekintetéből, hogy azon megszabottnál többet is végeztethetnek a tanitók. Szabó József körlelkésznek a „Halmay család" Fáyféle mü nyomán készített népiskolai növénytana köröztetni határoztatott. A bizottmány azon javallata azonban, hogy VI. oszt. gymnasiumot s teljes képezdét végzett iíjak hiányában V. osztályt s I. képezdei tanfolyamot végzett ifjak is fogadtassanak el s.tanítókul, igen helyesen s bizonynyal csak a tanügy érdekében visszavettetett. Ha Pápa, hol ez évben is 2. praeparandista volt, nem képes segédtanítókat adni, hívjon az e.megye más tanintézetből, hol igényeinek s a tanügy érdekének megfelelő egyéneket talál. Ezzel kapcsolatban, a bizottmány azon ajánlata, hogy némely gyülekezetek tanítóságának a rendes tanitók hátrányával közvetlenül képezdéböl hozott bár kitűnő egyének általi betöltése, továbbrai megakadályozása tekintetéből, az ily kilépő ifjak legalább 1. éven át e.megyebeli tanitók mellett segédeskedjenek elébb, oda emeltetett, hogy az ilyenek is csak sorrend szerint alkalmaztassanak. S im nem a méltányosság, de a kivételt nem ismerő igazság alapjáni ilyféle intézkedések dacára is, vannak, kik egyházmegyénket folyvást gyanúsítani szeretik a tanitói kar irányábani méltatlansággal. Beterjesztetett a népiskolák osztályzati kimutatása is, mely szerint, — fájdalom a kimutatás nem levén kezeim közt— a j.könyv nyomán csak annyit emiithetek, hogy 4. iskola találtatott csak egészen rosznak. Tanügyünk egyik legtehetségesb s legbuzgóbb vezérféríiának nt. Sarkady Károly urnák, az öszhangzatos éneklésből legszebb eredményt felmutatni képes tanitó részére évenkint 10 frtnyi ajánlata méltó elismeréssel fogadtatott. Nem tudjuk nem az leszen e sorsa ezen ajánlatnak is, mi a 3. db aranyának, mit már 10 év óta, a rendezetlenség miatt sohasem lehete kiosztani ? A körlelkészek azon panaszára, hogy még közvizsgakor sem kapnak fogatot, határoztatott, hogy ily esetben fogadjanak, s esperes ur megfogja téríttetni az illető gyülekezettel. Azon inditvány is, hogy a leik. s tanitók körönként évről-évrei 1 frttal járassanak szakukba vágó könyveket és lapokat, elfogadtatott, mint elfogadtatott évekknl elébb, hogy e.megyei könyvtárak alakíttassanak, hanem az ugy mint ez, azt hisszük, csak papíron maradand. Valóban könnyebb is határozni, mint kivinni valami olyat, mihez sok ember erszénye kell, s mihez nem elég egy határozat, hanem közszellem s érdekeltség felköltése !... Alólirott és elvtársainak sikerült a mult évben egy vidéki olvasókönyvtárt létrehozni s már eddig is pár száz forint áru legkitűnőbb komoly s tudományos irányú könyvekkel berendezni, járulván gyarapításához e lapok nt. szerkesztője is, saját müvei s a házikincstár egy egy példányával, ugy t. Szabó József leik. társunk s Ráth Mór könyvárus a tőle veendő könyvek 20 frtóli leengedésével, s bár az évdíj csak 3 frt, a tagok közel vannak, a könyvek a legkitűnőbbek, mint: Thiery Attillája stb. Horvát két nagy történelmi müve, Lamartine Girondiakja, Budapesti szemle, Hagenbach Encylop. Reise der Fregatte Novara um die Erde s több hasonirányu, mégis többen évdíjjukat máig sem fizették be, még többen, ha csak a könyvtárnok helyökbe nem visszi, soha sem vitetnek könyvet; s a mit helyökbe vitt, sohasem küldik vissza, sőt egyik s másik könyv elvész az első kézben .... egy szóval olvasásvágy, lelki éhség alig mutatkozik, pedig „boldogok a lelki szegények" tudják, „elvész a tudomány nélküli nép" magyarázzuk. Azonban igy is van ezen könyvtárnak annyi előnye, hogy az irodalmi müvek terjednek ez által is, a komoly irányú olvasó előtt van lehetőség az önképzésre, sőt egyszer s másszor kikülömben soha nem olvasna, igy csak olvas valamit s a jövő előkészítetik. Kivánatos volna tehát, habár hason nehézségekkel kellene is küzdeni, ha e.megyénk könyvtárak felállitásai határozatainak foganatosítására találkoznának egyének, kik nem sajnálnának kényelmökből egy részt áldozatul hozni, a fönnebbí nehézségekkel szemben, közművelődésért