Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1867-10-13 / 41. szám
ticája kihozza — következőleg nem a belügyminiszterhez, hanem ahhoz kelle intéznie e feliratát, a kivel szoros kapcsolatban kell állaniok, a terv szerint, ez egyleteknek t. i. a cultusminiszter úrhoz. De a t. t. Dr. ur, miután tollán egyszer kiszalasztotta a letiltást, sem nem lát, sem nem hall, hanem neki rögeszméje a letiltás. Azt mondja : „mindegy neki: akár a superintendens, akár a közzsinat avatkozik egyéni dolgaiba, mindig az egyéni szabadság adja meg az árát." Nagyon sajátos fogalma lehet a t. t. Dr. urnák az egyéni szabadságról. A t. t. Dr. ur szerint az egyéni szabadság arra jogosit fel, hogy egyesüljünk a más vagyonában a tulajdonos hire tudta és beleegyezése nélküli sáfárkodásra ; de a tulajdonos egyéni szabadsága nem terjedhet oda, hogy e máséban sáfárkodni óhajtókat kellőleg korlátolja. Dicsőséges jogelmélet! nagyban közeledik a communismushoz Vagy tán a „Prot. Lap" kiadója tagadná azt, hogy a prot. iskolák a prot. anyaszentegyház tulajdonai ? Midőn e tulajdonát meg akarja óvni, akkor veti szemökre e vagyon védőinek az egyházi gyámkodást, a hitfelekezeti szükkeblüséget! Nó hisz az ilyen lap lehet keresztes, de bizony nem protestáns! Nem tanulta-e meg a t. t Dr. ur, hogy az elrabolt jogot vissza lehet szerezni ; de az önként feladottat soha sem ? ! Ugy de a 1.1 Dr. ur az angliai szabad egyletekre utal és ezek áldásos hatását mutat ja fel. Azonban feledni látszik, hogy e példa ránk nem alkalmazható; mert az angliai szabad egyletek nem más fészkére járó kakukkok, hanem maguk alapítottak iskolákat és ezeket önerejükön tartják fenn. Ha ilyen egyletek terveztetnek minálunk is, ezekkel semmi köze az egyházi hatóságoknak, az egy vallástanításon kivül; de mig az egyletek működési köréül a felekezeti iskolák lesznek kimutatva, addig nemcsak joga, hanem kötelessége mindegyik egyházi hatóságnak megkívánni, hogy az egyház iskoláiban működni óhajtó egyleteknek az egyházi hatósághoz lehető viszonyai szabatosan körvonaloztassanak. Ez volt célja a t. t. Dr, úrtól megtámadott körlevelemnek, s ha a t. t. Dr. urnák az egyletek iránti buzgó szerelme lélekismeret-szabadság elleni merényt. calvinista sacrum officium magvát láttatta benne, sajnálom, de nem tehetek róla; én azért követem vezércsillagomat, megállok a kötelesség utában, ha szintén még terhesebb gyanúsítások is omlanak rám. Es már most Isten velünk t. t. Dr. ur ! leteszem tollamat, nem hogy a hivatal mankóját venném elő, sőt inkább kijelentem: kisérje válaszomat bármily szerény vagy személyeskedő észrevételeivel: én e tárgyban a t. t. Dr. úrral több szót váltani nem fogok ; a tárgyilagos egyenes vitatkozást kedvellem ; de a róka-hajhászat nem szenvedélyem. Naf/i/ Péler. A római nagy történészszel elmondhatjuk: dedimus profectö grandé, patientiae documentum, midőn a fennebbi, magas paripáról hozzánk intézett piszkolódásoknak lapunkban azért adtunk helyet, hogy a „vihar egy pohár vizben"-féle tragicomődia ne a nagy publicum előtt, hanem magunk közt á la camera játszassék el. Mindenesetre, azt hiszem, hogy oly ellenfél irányában, ki barátságos bizalmas levelem szavait a közönség elibe kivánja hurcoltatni s ellenem szerepeltetni, — oly ellenfél irányában, ki túlságos engedékenységemre épitve velem saját lapomban gorombáskodik és protestáns püspök létére a<„Religió" szerkesztőségével kezet fog va *) bravonak nevez, — oly ellenfél irányában, mondom, én a polémia még oly szigorú törvénye szerint is a legkeményebb visszatorlásra volnék jogósitva és mondhatom, hogy ha az ügy érdemére nézve egyáltalában tévúton volnék, ha irói ügyetlenségem még többre is terjedne, mint, hogy a k i helyett ki-t irok (amit ellenfelem einem mulasztott kiemelni), még akkor is ugy hiszem, nyert ügyemnek kellene lenni, midőn jótékony célú tár*) A „Religio" szerkesztője sept. 25-ik lapjában ezeket irja: Igaza van a Registrura írójának, hogy t. Ballagi M. és irói, mintha saját prot. egyházi és iskolai térükön tárgyat sem találnának, kath. térre ugranak, a jezsuitákról, a concordatumról, Rómáról és az inquisitióról Írogatnak. Ha ezek fölött történelmi tanulmányokat tennének, még talán meg is köszönnék fáradságaikat; de mikor a közöttök hagyományossá vált elferditésekkel csalt utáuirják, ami 50 — 60 évvel előbb hazugon Íratott, és kath. részről meg is cáfoltatott; mikor mindent a leggyülöletesebb szinben festenek, s csak azért kalandoznak kath. téren, hogy amit találnak, gyűlöletes szinben fessenek, minket, — de nem minket hanem kath. egyházunkat, s egyházunk föintézményét, a római szentszéket, vérszomjazónak mutassák be, mintha csak embercsontokon, vérrel öntözött fák között állana, mint a pogá* nyok istene : akkor ilyenekben tudományos célt senki sem tételezhet fel, hanem az igy gazdálkodókat kényszerül b r i g a ntiknak tekinteni a tudományok mezején, s Garibaldin a k az irodalomban, kik ellen más fegyver kell, semmit rendesen szoktunk használni, t. i. oculum pro oculo, dentem pro dente. Akaratunk ellen, de kényszerítve nyúlunk az okmányok után, hogy e különösnemü briganti-írókat mérsékletre kényszeritsük. Türelmünk volt elég, mert 8 hónapon át néztük e briganti-kalandozást; s szelidségiink, kiméletiink is van, mert latin okmá nyokat hozunk elő; hogyha azután a kalandozó a szikláról lezuhan, csak maga merészségének róvja fel esetét." Ha t. Palasthy ur az összes világirodalomban mutat nekem becsületes, elfogulatlan írót, ki a pápasági institutio megítélésében igazságosabban, méltányasabban járt volna el nálam, még azt a gyalázatot (!!!) is elvállalom, hogy az irodalom Garibaldija vagyok. — Minden esetre könnyebben eltűrhetem t. Palasthy úrtól a briganti cimet, mely nála Garibaldival egyértelmű, mint egy protestáns püspöktől a b r a v o-nevet, mely magyarul annyi mint bérgyilkos. Csak az van még hátra, hogy csupa gyalázási viszketegből a protestantismus Kossuthjának nevezzenek. H* ugy haladunk, amint megkezdtük, még ezt is megérhetjük. Palásthy urnák még csak annyit mondok, hogy a kérdéses tárgyra majd akkor fogok viazszatérni, ha Dewich ur, a registrum irója a maga hosszas mondókáját bevégezte. Ballagi.
