Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1867-09-29 / 39. szám
a PliOT. KÉPES-NAPTÁR" ÜGYÉBEN A ,,Prot. képes naptár" XIV. évi folyama az 1868-ik évre meg-jelent. Közel másfélévtizedi működésem, a fencimzett naptár szerkeztése körül, mindinkább megszilárdítja bennem ama meggyőződést, hogy e téren tett fáradozásaimból protestáns népünkre nem csekély szellemi haszon háromlik, Mert egyrészről a protestantismus jelenéből és múltjából vett egyes vonások megismerése, s a most élő és a közelmúltban elhunyt jeleseink rövid de jellemző életrajzának olvasása, legalább az én hitem szerint, minden igaz protestáns kebelében emeli a lelki büszkeséget és önérzetet oly egyházhoz tartozhatni, melynek kivívása és fentartása annyi küzdelembe, annyi vértanúba került, emeli a bizalmat a protestantismus örök fenmaradása iránt: másrészről naptárunkat én egyik szerény eszközül tekintem, mely arra szolgál, hogy népünk lelkében az olvasás-vágyat meggyökereztesse. E tekintetben már eddig-elő is örvendetes lendületet tapasztaltam. Naptárunk olvasóinak száma évrőlévre szaporodik, ngy-hogy a XIÍL évfolyam az ország minden részén oly pártolásra talált, hogy a nyomatott példányok folyó év elejéig mint elkelvén, a későbbi megrendeléseknek legjobb szándékunk mellett sem voltunk képesek megfelelni. A kiadást ismét a régi jó kezekben, H e c k e n a s t Gr u s ztáv urnái hagytam. 0 gondoskodott a külcsinról, én pedig ugy állítottam össze a béltartalmat,hogy az ne csak tanulságos, hanem mulattató is legyen. Az 1868-ik évi ,,Prot. képes-naptár" a szokott naptári részen kivül következő cikkekből áll: 1) Képek a magyarországi protestáns egyház történetéből. 2) Zsiga bátya, költemény, Réthy Lajostól. 3) Dózsa Elek, életrajz (képpel.). 4) Könyvészeti kalauz. 5) Nőmnek, költemény, Tompa Mihálytól. 6) Főt. Karsay Sándor dunántúli ág. ev. superintendens életrajza (képpel.). 7)Trencsény, Zsibó, Koronczó, költemény, Thaly Kálmántól. 8) Bresciai Arnold. 9) Főt. Kun Bertalan tiszáninneni helv. hitv. egyházkerület püspökének életrajza (képpel.). 10) A dicső nap, költemény, Lévay Józseftől. 11) Egy Isten lelke szerint való férfiú, elbeszélés, Boross Mihálytól. 12) Temetőben, költemény, Sántha Károlytól. 13) Vandrák András, életrajz, (képpel.). 14) Emlékkövek. 15) Hogy épített templomot Tegzi bátyám, genre kép. 16) Nevelésügyi irányeszmék, Kanttól. 17) Egy pár adoma. 18) Protestáns egyházi és tanodai tiszti névtár. A külalak a tavalyihoz hasonló, ára egy példánynak, mint a mult évben, 50 kr. BALLAGI JLÖII. II I II B E T É S. Pályázat. A maros-vásárhelyi reformált egyház kebelében fenálló 3-ik és 4-ik osztályú felső-leányiskola mellé egy tanitói állomás betöltése végett pályázat hirdettetik. Évi fizetés 300 frt o. é., 24 véka tiszta- 36 véka elegybuza, 2 öl tűzifa és lak vagy ennek megfelelő lakbér. A pályázók képességüket és erkölcsi magukviseletét tanúsító folyamodásukat f. évi october hó l-ő napjáig h. felügyelő gondnok méltóságos Szentgyörgyi Imre úrhoz intézzék. A választás f. évi october hó első napjaiban történik. A megválasztott 14 nap alatt állomását elfoglalni köteleztetik. A m.-vásárhelyi ev. ref. egyházi képviselő testületnek 1867. sept. 8-ik napján tartott gyűléséből. Farkas Elek, m. p. 3 — 2 egyházi jegyző. TARTALOM : Készüljünk. — Egy pár őszinte szó. — Iskolaügy: A magyar ref. egyház egyetemes tanügyi bizottmányának közgyűlése Pesten. — Belföld: Ahányai ág. ev. egyházkerületi közgyűlése. — Tisszaadon. — Külföldi egyház és iskola: Franciaország közoktatásügyi miniszter. — A francia püspök. — Mexico. — Tárca: Iskolai jelentések. — Utánzásra-méltó jótékonyság. — Könyvészet. —Adakozás. Felelős szerkesztő a kiadó Dr. Ballagi Mór. Gyorssajtó nyomás Bartalits Imre könyvnyomdájából (Lipót-utca 5. szám.)