Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1867-09-22 / 38. szám

dig pedig, tudva, hogy a prot. közönség mily élénken érdeklődik ezen régi és valamennyi közt legtöbbet szenvedett tanintézet iránt, én igyekszem érdeklődésének eleget tenni, ugy, amint tudok. A küldöttségeket Joób Vendel helybeli felügyelő fogadta, nagy ügyességgel tudott a több mint 30 szónoknak azonnal válaszolni, ritkán adott közönyös feleletet, igen gyakran elmést, megragadót. Különösen kiemeljük Dózsa Eleknek, a képviselőház egyik alelnökének beszédét. Ot az eperjesiek minden áron mint az alsóház képviselőjét akarták fogadni, s mint ilyet tisztelték meg fáklyás zenével is, de mindkét alkalommal kijelentette, hogy az alsóháztól evégből semmi megbízatást nem nyert, ö mint erdélyi kálvinista jogtanár van jelen, saját keblének ösztönzéséből jött, senkitől különösen nem küldve, senkit nem képviselve, s e szerint a kitüntetés, melyben részesitik nem illetheti. Elfogadja azonban mint az országgyűlés működése iránt létező bizalomnak jelét, mint a testvérországi ref. egyháznak nyújtott testvéri jobbot. Azután élénken fejezte ki óhajtását, vajha a két prot. egyház egymással szorosan egyesülne! Erre szűnni nem akaró éljenzés szakitá félbe, fövegek röpültek a levegőbe, s tanúi voltunk egy oly örömjelenetnek, mely ritkán fordul elő, s épen azért hatása nagyszerű és örök emlékű! A két prot. egyház egyesülésének eszméje egykorú a szétválás tényével, s az egyesülés fájdalom mégis kevés helyen jött létre, pedig hogy nagy szükségünk volna rá, kivált nekünk magyar protestánsoknak, azt hiszem senki sem vonja kétségbe. Miért nem egyesülünk tehát'? Talán a reformátusok most is az absoluta praedestinationak, a lutheránusok pedig a hypothetica praedestinationak hivésétől függesztik fel az üdvösséget, mint háromszáz év előtt ? Oh nem. Azon dogmák nem élnek már a hívő keblekben sem itt, sem amott, ezt már mindnyájan tudjuk, hogy a protestantismus nem bizonyos számú scholasticus dogmatikai tételt képvisel, hanem a lelkiismeret szabadsága ék a folytonos haladás eszméit, ellentétben a katholicismusnak a lélek szabad röptét leigázó absolutismusával és merev conservativismusával. — Nem hitkülönbség van többé a két prot. egyház hívei közt, — hiszen csak ne hunyjuk be szemeinket, látni fogjuk, mily élénk minden rétegben az egyesülési vágy, miként nyilatkozik minden lehető alkalommal, — a levegőben áradoz szét az eszme, szüntelen szívjuk magunkba, benne élünk, mozgunk, s mégsem tudjuk megtestesíteni, valljuk meg őszintén — egyeseknek féltékenykedése miatt. Különösebb figyelmet ébresztett még a helybeli kathol. apát és Ballagi Mór beszéde. Az első Sáros-vármegye képviselőinek élén jelent meg, s a vallásfelekezetek közötti egyetértést és kölcsönös türelmet hangsúlyozta nagy éljenzések közt; az utóbbi Pest-városa nevében üdvözölte a derék tanintézetet, azon kiváló talentummal, melyet e lapok olvasói jól ismernek, fejtegetve, hogy a vallás örök életet biztosit a vele szövetkező intézeteknek. ,,Az eperjesi collegium épülete már nagyban romladozik, de maga a tanoda áll folytonosan növekvő erőben, s a vallás oltalma alatt tttl éli a számára emelt épületet, — ellenben a világi hatalmasságok előbb elszoktak múlni, mint a számokra emelt monumentumok !u Bevégződvén a vendégek fogadtatása, tiz órakor ünnepélyes menetben vonultunk be az evang. templomba. Itt a Veni sancte eléneklése után főt. Mádai püspök ur tartott megható megnyitó imát, két esperes segédlete mellett. Ezután oly szép karének következett, mely ellen még a legkényesebb műértő füleknek sem lehetett kifogása. Most a derék Bánó József collegiumi kerületi felügyelő lépet a szószékre, melyet ez alkalomra emeltek az oltár közelében. Kitűnő ismerettel és szónoki erővel dolgozott beszédében hosszasan irta le a collegium történetét ; de hogy hosszas volt, csak óráinkon láthattuk, különben rövidnek találtuk volna a tárgy és az előadás kiváló érdekessége miatt. E beszédből meggyőződhettünk, hogy az eperjesi collegium története a magyar protestáns egyház történetének leggyászosabb tényeivel van összenőve. Már 1534-ben gymnasiuma volt az eperjesi prot. községnek, tanárait a városi pénztár fizette, s hogy már akkor jó karban lehetett megítélhetjük onnan, hogy tanárai közt kitűnő külföldi tudósok neveivel találkozunk, minő volt a sileziai Werner György — 1540-ben, niagister Walter Ferenc Boroszlóból, Kari György sileziából 1580-ban, mr. Bocatius János (poéta laureatus) lusitaniából 1592-ben, Biner Ernő apalatinatusból, mgr. Mattheidesz János Morvaországból 1651-ben, stb. 1660 körül oly nagy volt már a tanulóifjúság száma, hogy az iskola régi épületébe nem fért, s ez vitte Bayer nevű tanárt azon gondolatra, hogy célszerű volna nemcsak nagyobb épületet emelni, hanem a felső magyarországi evangélikusok számára egy nagyobbszerü anyaiskolát állitani. E célból 1665 nov. 18-án összegyűltek az ev. rendek Kassán, s elhatározták, hogy Eperjesen főiskolát állítanak, a költségek fedezésére pedig egész országban kéregetnek. 1667. oct. 18-án nyilt meg az intézet uj épületében, mintegy 100,000 frtnyi tőke állván rendelkezése alatt. E naptól számítják az eperjesi főiskolát kétszáz évesnek, holott, mint a fennebbiekből kitűnik, több mint 300 éves. S igy a hazában legrégibb tanintézet. De egyszersmind legtöbbet is szenvedett a bécsi kormánytól és a jezsuitáktól. 1671 május 23-án Eperjesre jő Spantkau császári tábornok, a szomoluoki bánya-ardministratorral, püspökkel, kánonokkal, jezsuitákkal, s a városházán kijelenti, hogy a törvénytelenül épített collegium királyi magtárnak fog elfoglaltatni, a mi meg is történt. A tanitás ugyan tovább folyt a régi gymnasium épületében, de már a következő év juliusában ezt is elfoglalták a jezsuiták. 1673-ban megjelent Volkra cs. tábornok, Szegedi Lénárt egri püspöktől és számos jezsuitától kisérve, márt. 10-én éjjel rohammal foglalják el a prot. templomokat, kisebb iskolákat, leteszik az egészen prot. városi tanácsot, száműzik a papokat, tanítókat. Tökölyi Imre hadai 1682-ben elfoglalták a várost, s az evangélikusokat visszahelyezték jogos birtokaikba; de for-