Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1867-09-15 / 37. szám

KÖNYVISMERTETÉS. Zur Geschichte der neuesten Theologie. Von D. Carl Schwarz, Oberhofprediger zu Gotha, Dritte sehr vermehrte und umgearbeitete Auflage Leipzig. 1864. (Vége.) Ezután elemezi szerző Schleiermacher dogmaticáját, szól közvetlen tanítványairól, kik a mesternek nagy reszt „oly mélyen alatta állottak," a Schleiermacheri iskola különböző árnyalatairól egyes képviselőiben mint Tves­ten, Neander és de Wette, s bezárja e fejezetet a berlini egyetem akkori állásának rajzával. „A modern theologiá­nak concret képét, teljes összeségét találjuk a berlini egyetemen. Hégel és Marheineke, Schleiermacher, Nean­der, De Wette, az uj szellemfejlödés mindezen képviselői itt együtt vannak. Es ha De Wettenek, a porosz kormány­nyal történt összeütközése következtében, melyet a Sand anyjához intézett ismeretes levél idézett elö, már 1820-ban el kelle is hagynia Berlint, s Hégel csak 1818-ban jön ide Heidelbergből, hogy az északinémet szellem föve­nyébe bölcsészetének magvait elhintse, mégis azon fér­fiak többsége évek során át itt együtt működik, s a ber­lini egyetemet Németország szellemi életének, bölcsészeti és theologiai fejlődésének gyúpontjára emeli. Ide özönlött akkor a század második tizedében a harmincas évek közepéig a theologiai ifjúság szine-java hogy elvegye a tudomány utolsó fölszentelését, s az egész életre ihletet nyerjen. S nem csupán kiszabott tanéveiket tanulók, vagy vizsgaszükségben s más aféle theologiai nyomorúságban szenvedő emberek, hanem érett férfiak­nak nagy sokasága, a kik már egyházi fölavatásban részesültek : papok Bádenből, Sveizból, Würtembergből, repetensek és doctorok a tübingai egyetemről; férfiak, kik buzgósággal és érdemmel foglalkoztak tudományuk­ban, s kik tisztelettel hajolva meg Schleirmacher Nean­der, Hégel, Marheineke nevei előtt, Berlinbe utaztak, hogy munkásságuk tűzhelyéhez gazdagabb ismerettel térje­nek vissza. Akkor volt a mi theologiánk virágzási ideje! Minő lelkesült törekvés hatotta át az egyeseket kik az időnek mozgalmait átérzeni képesek voltak; mennyi uj kilátás nyilt mindenfelé, mint törekedtek a gondolatok kifejezés és világosság után, mint nyomult be a szellem az ismeret mélységeibe, s egy kibékitő jövőnek minő sej­telmes reményei tölték be a lelkeket! Bölcsészetünk és theologiánknak nagy, teremtő korszaka volt ez! Egy olyan korszak, a melyben a legjobb és legkitűnőbb lel­kek a theologiai tudományt választották, a legbensőbb igazság utáni törekvésből, a mely sehol másutt nem ta­lált kielégülést! A német szellem idealismusa akkor tetőpont­ján állt! Igaz, hogy még sok ködbe volt az beburkolva, a mely csak később, a romboló itészet korában oszlott szét." Ez a könyv első fejezetének vázlatos tartalma, a mely bevezetésül szolgál a nagy drámához, mely Strauss fölléptével kezdődik. Azonban mielőtt erre átmenne szerző, egy fejezetet szentel az uj orthodoxiának, mely­nek ez idő szerint fő székhelye Berlin, s ez orthodoxia hirre kapott fejének Hengstenbergnek, igyekezvén ki­mutatni helyöket az uj fejlődés történetében. Nem lesz talán érdektelen, ha a lehető rövidséggel közleni fogjuk e szabadelvű tudós nézeteit az „Evangelische Kirchen­zeitung" szerkesztőjéről s annak pártjáról. II. Mielőtt a rombolás korszakának jellemzéséhez hozzá kezdenénk, még egy theologiai irányról kell szól­nunk, a mely bárminő repristináló legyen is, a modern theologiához tartozik. S bár mennyire kedvüuk ellen tör­ténik is, ama nagy theologusok Schleiermacher, Neander, De Wette s Marheineke mellé még egy személyiséget kell állítanunk, a ki csakugyan részesült abban, hogy mellettök állott, bármennyire különbözött is tőlök szel­lemnagyságban és léleknemességben. Alig kell mondanunk, hogy a berlini orthodoxiáról s annak látható fejéről Hengstenbergről van szó. Joggal lehetne kérdeni, hogy tartozik a régi ortho­doxiának ezen visszaállítása a modern theologiába? Hogy érdemli ez meg, mely csak különös anachronismus­ként tűnik föl, hogy tudományunk fejlődési menetébe fel­vétessék ? Hogyan szerepelhet mint szellemi tényező az uj kor történetében, a midőn csak kórtani érdeket költ ? Tagadhatatlan, hogy az elterjedés és gyakorlati je­lentőség,* melyet ezen irány hazánkban nyert, nagy részt külső eszközökre, személyek és viszonyok különös ked­vezésére, s ezen kedvezés igen ügyes s kezdettől fogva kiszámitott felhasználására vihető vissza, azonban a tör­ténet szellemével ellenkező s egyszersmind igazságtalan eljárás volna csupán ezen okoknál megállapodni. A kornak hatalmas áramlásai, ösztönszerű erők mű­ködtek itt együvé, melyek bárminő zavarosak voltak s bármint félremagyaráztattak és félrevezettettek is, a gyakorlati szükségből állottak elő, a mely kielégítést kö­vetelt. Még a theologia ezen kinövésének is van bizonyos nemű történeti szükségessége, még az igazság ezen torz képének és az igazságnak valami paránya szolgál alapúk Bármennyire erőszakolt és mesterségesen csinált jegyen is ez az irány, pusztán hízelgés és mesterkedés szüleméyének, kizárólag a berlini ipar termékének s a politicai visszahatás oltóágának nem tekinthetjük. Még egyszer hivatkoznom kell ama nagy rázkodásokra, melyek a század elején a népek életet mozgásban tárták, a sza­badságharcra, annak halált megvető áldozataival s komoly és mely utóhatásu eredményeivel. Altalok a vallás tüze, mely már csak nem kialudottnak látszik, a német népben újra felszittatott. A népnek ezen vallásos megtérése a nagy veszélyből való szabadulás után, ezen hálaima, a melyhez az egész nemzet fölemelé kezeit, ez volt a föld a melybe az uj igazhitűség magvai elvettetének. Egyete­mes népi s z ü k s é g zsákmányoltatott ki, theologiai korlátotság által • igazi gyakorlati hívőség hittani igazhitüséggé lőn átforgatva. Tagad­hatatlan , hogy nagy hézag volt még az uj, a böl-

Next

/
Oldalképek
Tartalom