Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1867-09-15 / 37. szám

S valljuk meg őszintén, hogy felekezetünk iskolaügye sem áll még a tökély azon fokán, hogy egy kis uj lendület ránk is ne férne. Minden esetre csak nyereményül szolgálna, ha a hivatalos tényezők mellett uj erők is vállalkoznának a nagy fontosságú ügy anyagi és szellemi emelésére. Annyival inkább, miután semmi kétség, hogy a polgári viszonyoknak 1848 óta történt fordulata folytán a tanügyi téren is nem egy feladat merült fel, mely hova tovább, mind sürgetősbé válik és szerencsés megoldása csak a szabad társulás utján előidézhető fokozott erélytol várható. Épen azért szabadjon remélnem, hogy a mi hivatalos közegeink, mint a közönség választottjai, csak is a közönség javát tartván szem előtt, nem fogják követni azok példáját, kik — Guizotval szólva — ha egyszer a csúcsra fölvergődtek, szeretnék elrúgni a lábtót, hogy bizton aludhassanak a magosságokban, melyek csak nekik kínálkoznak. Ballagi Mór. Ev. Autonomia és népnevelési egyletek. Vannak, kik azt tartják, hogy a népnevelési egyletek csak térfoglalási kísérletek, melyeknek a végeredménye ev. Egyházunk autonómiájának az államtóli elnyeletése, jelesül pedig iskoláinknak az egyháztóli végleges elszakadása volna. En azonban ezen nézetet illetőleg aggodalmat ez idő szerént épen nem osztom, részint mivelhogy a népnevelésegyleti programm az autonomiát országszerte biztosítja, részint mivelhogy ugyan azon programm a haladást alulról fölfelé és igy democrat irányban, s a teljes nyilvánosságnak tiszteletben tartása mellett teszi kilátásba, mi ellen nekünk protestánsoknak alapos kifogásunk nem lehet. Részemről csak azt óhajtanám, hogy az aztán tovább is igy legyen, mert senki nekem rosz néven ne vegye, ha őszintén kimondom, hogy elégszer csalatkoztunk már (vonatkozik a múltra). Igenis legyen mindenki, aki csak némi hivatással bir térfoglaló, azaz: foglalkozzék az országos tanitásnövelési ügygyei amint csak legjobban lehet. Ilyen térfoglalás nagyon is óhajtandó a javaslat és segélyezés tisztes korlátai között, mi ellen mi protestánsok, mint a haladás gyermekei, egészben véve sohasem voltunk, hivatásunkat józanon felfogva ezután sem lehetünk. Ellenben hogy bár ki is az iskolai Ügyet az egyházitól elszakítani, s annak a kormányát az egyház körén kivül illetéktelenül magához ragadni, vagy azt másra átruházni kísérelje, nem tanácsolnám, mert ez annyit jelentene, mint a népnevelési egyletekkel egyszermindenkorra véglegesen szakítani, amennyiben mi öngyilkolást senkinek a kedveért sem követhetünk el. Már pedig magyarhoni ev. egyházat iskola, iskolát ismét egyház nélkül gondolni sem lehet, amennyiben e kettő együtt jár s kölcsönösen segíti egymást, ugy, hogy egyiknek az élete mindég a másik fél élete is, vagy pedig egyiknek a halála másiknak a halálát is könnyen maga után vonná. Tehát; ha azt akarjuk, hogy egyletek legyenek, legyen autonomia az eddigi értelemben, s hozzá mielébb országos zsinat, minek úgyis itt már az ideje. Horváth Sámuel. A protestantismus örvénye. Protestáns egyházunkban — a kormányzat anyagi részét illetőleg — valamint minden jog a népé, ugy minden teher is a népet illeti. — Az elsőt — örömmel karolja a nép, keblét büszkeségre hevíti mindenütt és mindenkor önelégülten emlegeti, de fájdalom —jhol a kellő míveltség és vallásosság hiányzik — a legtöbbször szabadosságra is használja. — A terhet — megérteni, vállára venni nem akarja ; ha kötelezettsége van rá, fanyarul teljesiti, — húzza — vonja, hogy eloldaloghasa; ha vele egyházi hivatalnok irányában köteles, azt minden becsületessége és pontossága dacára is kedvetleniti — sőt nem ritkán sértegeti; — ha pedig a teher uj kötelezettséget vonna maga után, azt teljes erejével gátolja, a presbyteriumot gyanúsítja, s nem nyugszik, mig azt hatályon kívülivé nem teszi, habár egyházának virágzása, s boldogsága egyedül attól volna is feltételezve. — S itt van az emésztő féreg, mely egyházunk életén rágódik, s mely ellen orvoslást találni gyűléseinknek — szerintem — a legfőbb feladata. — Gyűléseinknek — mondom — mert az egyházak ugy is megtalálták már az orvos szert, — csak hogy ez nagyon hasonlít egy bizonyos afrikai vadtörzs szokásaihoz, hol az elvénült szüléket agyoncsapják a gyermekek, nehogy teherként nehezedjenek reájuk. — Egyházunk népe is az érdemekben és vallásosságban megőszült presbytereket egyre-másra csapkodja ki, csak azért, mert azok az egyház jövőjére is tekintve — néhanéha egy kis terhet is mernek a nép vállaira tenni. Erre nézve legyen szabad kissé hibáztatnom a dunántúli h. hitv. e.kerület néhai fehérvári gyűlését, hol a presbytereknek 3 évi időre való választása elrendeltetett. — Oh be sok egyházunkban veté el e végzés hoszszu — nagyon hosszú időkre a visszavonás — háborgás magvát; sok egyházunk van, hol azelőtt tartós béke és virágzás honolt, s most örök háborgás fészke. — Nem is csoda; — az előbbi — élethoszszig választott presbyterek — a nép szavazatától többé nem függvén — csupán lelkiismeretök szavára hallgattak, — az egyházat — saját jól felfogott érdekűkből is — a virágzás és rend ösvényén fentartani teljes erejökből törekedtek, — az egyház , és hivatalnokai tekintélyét vas marokkal őrizték, — szóval az egyházat a rend és haladás utján bátor kézzel vezérelték. — S most ? Megválasztatnak 3 évre a presbyterek, s tán épen — mint legtöbb helyen — a rendetlenkedő szájhásök által (a csendet — nyugalmat szerető jó-