Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1867-08-25 / 34. szám

Pár perc múlva visszatért az igazgató ur, Íróasztalához lépett kezében egy ívrétü könyvvel, s mig ebbe egy pár szót belejegyzett, boszusággal mondá mintegy magában: „Itt minden intézetet koldulásra alapítanak." Aztán viszszaadta a könyvet a kivül várakozó egyénnek. A mint ismét magunkban voltunk, mondám, hogy nekem engedelmével némi kérelmeim volnának hozzá. „Kérelmei ?" ismétlé kérdő s kissé megütődött hangon, mintha azon gondolata támadt volna, hogy ismét egy ujabb kéregetővel van dolga, a ki már meg épen egyszerre több kérelemmel áll elé. En mondám; hogy bátor leszek mindazt mit kérek egy pontba összefoglalni S ekkor előadám, hogy adatokat jöttem gyűjteni Berlinbe a porosz népiskolai ügy ismeretéhez, s őt arra kérem, hogy e részben nekem segédkezet nyújtani szíveskedjék. Ekkor azt kérdé tőlem, hogy régóta elhagytam-e már Magyarosszágot ? Nem tudtam elképzelni, hová akar e kitérő válaszszal célozni, mindazáltal megadtam a szükséges feleletet. Némi dologra nem tartozó beszélgetés - után végre mondá: „En tüzetesen ismertettem a porosz népiskolák mostani állását legújabban a Schmidt-féle encyklopaediában, s önnek bátorkodom ezen munkámat figyelmébe ajánlani." Egyszersmint hozzátette, hogy e munka, a kormány akarata folytán önállólag is meg fog jelenni. En a megjelenés idejét és helyét tudakozván, s aztán átvittem a beszédet a képezde ügyére. Kérdém, szokott-e a képezde évenkint programmot kibocsátani? „Minek, és kinek?" úgymond. „A közönség számára" válaszolám. „Minket a közönség" mondá a királyi igazgató „nem érdekel, mi a király akaratából vagyunk itt, s ha a kormány velünk meg van elégedve, többre nincs szükségünk." E nyilatkozat után kifejeztem abbeli ohajtásomat, hogy szeretném a képezdét s a hozzácsatolt gyakorlóiskolát megszemlélni, mire ő inasának az ablakon lekiáltott, s én az inas társaságában nemsokára elhagytam Thilo urat. „Most egy kissé rosz hangulatban vagyok" úgymond, midőn kezet fogott velem, „de remélem, nem utólszor látjuk egymást." En megígértem, hogy itt mulatásom alatt még meg fogom látogatni, a mit azonban nem adott ki az idő. Később egy könyvárusi hirdetésből láttam, hogy Thilo ur a „Preuss. Jahrbuch" I. köttében is irt a porosz népiskolákról, s e munkája 1865. táján Berlinben az Enslin kiadásában külön lenyomatban is megjelent ily cim alatt: „Das Preussische Volksscliulwesen nach Enticinkelung und Gestalt in der Gegenwartu

. Az inas, ki igen értelmes embernek látszik, keresztül vezetett a képezdei helyiségen. A növendékek száma mintegy 60. Tulajdonképeni konviktus nincs, hanem van dolgozó és alvó helyiség az intézetben oly ifjak (mintegy (5) számára, kik vagyontalanok s az intézetben különösen el vannak foglalva. A tanitók termében három tanitót találtam, s ezek között egy fiatal lelkész is volt Seidel nevü, ki néhány osztályban a vallást adja elő. A képezdében egyébiránt összesen hét rendes tanitó működik, ide értve a zene és ének, a rajz és szépírás, úgyszintén a tornászat tanítóit is. Aképezdéhez csatolt gyakorlóiskola 7 osztálya, melynek osztályai, a porosz iskolákban divó általános szokás szerint felülről kezdve számoztatnak. Az osztályokmindenikében szakrendszer van alkalmazva, ugy hogy a legalsó osztályokban is egymás mellett 3 — 4 tanitó működik. A harmadik iskolai évben már megkezdődik a latinnyelvtan tanitása. A tanítványok kezében egyéb kézikönyv nincs, mint az olvasókönyv, s a harmadik isk. évtől kezdve fölfelé számtani példatár, földképek és a latin nyelvtan. Könyvnélkül minél kevesebbet tanulnak, s csupán éneket, rövid imákat és gyermekverseket, a felsöob osztályokban pedig földrajzot és nyelvtani szabályokat, az utóbbiakra nézve azonban kézikönyv nincs a gyermekek kezében. A gyakorlóiskolában rendszerint a képezdei növendékek taníttatnak, oly módon, hogy a mit egy nap maguk megtanultak, azt másnap előadják a gyermekeknek. A növendékek tanítási gyakorlataira azonban a képezdei rendes tanitók ügyelnek fel, kik e végből a tanórákon jelenvannak. A gyermekek tanórái e célból ugy vannak beosztva, hogy ugyanazon egy óra alatt mindenik osztályban, mennyiben lehetséges ugyanazon nemii tantárgy adatik elő természetesen mindenik osztályban a megfelelő lépcsőn és terjedelemben. Én 10 —11-ig a beszéd- és gondolkodási gyakorlatok, 11 — 12-ig pedig a számtan előadását hallgattam végig, kisérve a képezdei tanitó társaságában, ki osztályról-osztályra járt, hallgatva, gyámolitva és oktatva a képezdei növendékeket, kik a kis gyermekek tanításával birkóztak. Az első tanitó, kivel a beszéd- és gondolkodási gya- ' korlatok és a földrajz tanóráján jártam, ötvenes, középtermetű s borotvált állu egyén volt pofaszakállal, arcvonásai legkevésbé sem voltak szabályosak, de sok szív-jóságról tanúskodtak, s a szigor, majd pillanat múlva a derültség érzelmeinek kifejezésére igen alkalmasok voltak. A gyermekek előtt különös respektussal látszék bírni. A gyermekek közé belépve darabig némán hallgatta a képezdei növendék működését s a gyermekek feleleteit. Majd kérdéseket tőn a gyermekeknek s közben-közben a növendék eljárására igen határozott s néha éles hangon tevé meg észrevételeit. „Ah, ezek a gyermekek agyon vannak tanítva." „Ah lássa, ez a túlságos tanitgatástól (von viel doziren) van, engedje csak, hadd dolgozzanak maguk a gyermekek." Mondá egynehány ujonc-tanitónak. Legtöbbször aztán átvette maga az előadás fonalát, és megmutatta hogyan kell jól csinálni azt, a mit hibázta -tott. E közben az iskola figyelme lassanként ismét megerősödött, s nemsokára, mintha uj élet szállta volna meg a gyermeksereget. Hangja gyakran változék, majd alanti majd emelkedő vala, és soha sem vált monotonná, modorossá vagy pedánssá, mi oly sok tanitó hibája. E tanitó sajátságos természet volt. Néha kiáltott, máskor nevetett és tréfált s arcának ilyenkor igen humorisztikus jelleget tudott adni, a nélkül hogy torzképeket vágott volna, sőt legtöbbször alig mozdultak meg vonásai. Egyik iskolában, midőn beléptünk, a figyelem egészen ki volt merítve.