Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1867-01-27 / 4. szám

gyakorlata a király lelkismeretében az egyház javára levén utasitya, kiszabva, rendeltetve. Az 1848-i törvényhozás ezeket polgári tárgy gyanánt vette, s bennök a királylyal osztozkodott, söt ennél is többet tett, mert azon jogoknak gyakorlatát a királytól elvette és a ministeriumba áttette. 3. Az alkotmányok a király és a nemzet közötti kölcsönös egyezmények, szövetségek. Valahányszor szó van az alkotmány változtatásáról, ebben csak kölcsönös egyetértéssel intézkedhetnek, másképen az államcsin és a forradalom biine jön elö. A király és nemzet pedig csak saját állami, társadalmi, vagy is világi ügyeikről intézkedhetnek, s inegosztathatik a király hatalma a nemzettel, mint minden alkotmányban megosztatik, vagy a királyi hatalom gyakorlata egészen a nemzet kezébe tétethetik le, mikint ez a felelős, parlamentaris kormányu alkotmányokban van, — arról van, arról lehet az ily alkotmányozásoknál mindenkor szó, amit a királyi hatalom, mint királyi bir, vagyis ami az állam köréhez tartozik. Erről ök, és csak is ezekről törvényhozók. Amit a korona az egyháztól bir, ami egyházi, abban a király és a nemzet önmaguktól nem osztozkodhatnak, annál kevésbbé, hogy az a nemzet kezébe egészen letétessék, mely alkotmányával az egyházra nézve már nem a régi, hacsak erre a pápa, aki azon jogokat adta, be nem egyez. Amely egyházi jogokat a pápa a királynak, vagy ha ugy tetszik, a királyi koronának adományoz, azt nem adományozza egyszersmind a nemzetnek. A nemzet királyának, a nemzet királyi koronájának adományoztatnak azok, nem pedig az ily ráolvassuk VII. Gergelynek Salamon, magyar királyhoz intézett levelét (1. Fejér cod. dipl. I. 421. s köv. 1.), hol a pápa feddi a királyt, hogy, amint hallja, a német király kezéből fogadta el a koronát, „holott, amint honod nagyjaitól megtudhatod, Magyarország a szent római egyház tulajdona," ha a történelemből kimutatjuk, hogy a pápa császárokat és királyokat tett és buktatott vagy legalább akart tenni és buktatni, szóval politikai jogokat osztogatott, akkor P. úr kénytelen bevallani, hogy, mivel a pápa politikai jogokat nem adhat és mégis adott, midőn ezt tette, jogbitorlást követett el. Ily vallomásért pedig a középkorban máglyára Ítélték, az ujabb korban pedig kiközösítik a r.katholikus embert A történelmi igazság e kérdésben röviden ez : Az investitura vagy azon jelves cselekvény, mely által valamely egyház elöljárója (püspök), hivatalába igtattatott, minthogy rendesen államjavadalmak adományozásával járt, a középkor elején a király által és vagy gyűrűnek vagy a püspöki pálcának ünnepélyes átnyujtásával hajtatott végre. A püspökök az adományokkal együtt a hivatalt is mint valóságos hűbért a fejedelem kezéből vették, és voltak esetek, hogy a fejedelem a hűbéri viszonyt megszüntetvén, püspököt hivatalából kitett. Hogy ily viszony a püspöki hivatal szellemi rendeltetésével nem egyező, világos ; és a pápáknak kétségkívül semmiben sem volt inkább igazuk, mint midőn a világi hatalom által a püspökségek betöltésénél gyakorlott simonia és egyéb visszaélések ellen erélyesen kikeltek. Igen sajnos azonban, hogy a pápák ez esetben sem anynyira az egyház szellemi gyarapodását, mint inkább a hierarchiának öregbítését tartották szem előtt, s azért az e kérdés felett kifejlett véres drámában a tisztán egyházi, lelki érdeket csak ürügyül használták, igen is világos praetensiok érvényesítésére. Istén földi helyettesei, amint magukat címezni kezdték, Istenhez illő hatalmi teljességet is követeltek égen és földön. „Dominus Petro non solum universam ecclesiam, sed totum reliquit saekirályt, ily koronát biró nemzetnek. A király és nemzet, a korona és ország egy erkölcsi személyiség, de két rész, amit az egyik bir, nem birja a másik, ami az egyiknek adatik, nem adatik a másiknak. A szentszéktől adományozott egyházi jogok a korona ékei lesznek, de a korona immanens jogaivá soha nem válnak, tehát a király és nemzet között megosztásnak tárgyai nem lehetnek; a korona, bár mily egyházi jogokkal ruháztassák is fel a pápától, mindig csak saját küldetését tartja meg : kormányozni a polgári társadalmat, gondoskodni a földi jólétről. Erről lehet a királynak és a nemzetnek egyezkedni az alkotmányozásban, nem pedig az egyházi jogokról, mely az alkotmányozásban a politikai hatalomra nézve idegen tárgy, kivált ha eme alkotmány a kath. egyházat, mint egyetlen igazat, tagadja. Nem lehet itt mondani, hogy amit bir a korona, bir a nemzet is, mert a korona és a nemzet, mint kormányzó és kormányzott, hatalom és alattvaló, nem egy. Azé és annak kezében maradnak az egyházi előjogok, akinek adattak ; ha némi részletes, vagy épen egészbeni átruházás lenne azokra nézve kívánatos, kivált ha az, ama jogok gyakorlására lényegesen uj. eddig nem volt befolyással volna, az adományozónak kell megkérdeztetni, beegyez- e eme átruházásba, eme lényeges uj befolyásba ? Lényeges változások, lényegesen, söt egészen uj helyzetek beálltával első a kérdés, átmehet-e az egyházi jog ezekre is ? Hátha a beállott helyzetek nemcsak ujak, hanem egészen ellenkezők, söt bevallottan, mái* a tapasztalás által is bebizonyitotlan ellenségesek? *) culum gubernandum," mondja III. Ince (lib. II. epist. 209) és VIII. Bonifác, az 1302-ben kiadott Unam sanctam bullájában hivatalosan és ünnepélyesen hirdeti: „In ecclesia ejusque potestate duos esse gladios, spirituálém videlicet et temporalem, evangelicis dictis instruimur stb." — Ilyen, ad absurdum csigázott követelésekre csak az absurdum logikájának fegyverével, karddal lehetett felelni és nevezetes, hogy mig Német-, Francia-, Angol-és Spanyolországokban a pápák bitorlásai hosszas harcok után nagyobb részt sikerültek, magyarország magát mindig meg tudta a pápai túlkapások ellen védeni s épen a clerus volt mindig az, mely az ország kormányán elfoglalt kiváltságos állását idegen országi hatalomtól való függés által kockáztatni nem hajlandó, legerélyesebben tiltakozott a római befolyás ellen. Midőn a római sz. szék II. Ferdinándtól a királyi kinevezés jogát el akarta vitatni Pázmán Péter bibornok, ki csak nem volt roszabb katholikus főt. Palásthy úrnál, a király e kegyúri jogát a pápa ellen erélyesen védte s igy nem állíthatta azt a pápától nyert jognak, mint Palásthy úr tartja. Azonban senki se ütközzék meg azon, hogy egy, Palásthy contra Ballagi-féle pörben Pázmán Pétert Ballagi oldalán lenni látja ; ez csak onnan van, hogy a hierarchia a változott helyzet szerint irányát változtatta. Mig a clerus korlátlan úr volt a hazában, nem akarta uralmát a hazán kivül székelő hatalom által megköttetni és azért nem volt hajlandó a pápának a hazai ügyekre befolyást engedni; ellenben mióta emberiebb szellem a rendi kiváltságok megdöntését vévén munkába, a papi hierarchia is kiváltságos befolyását a hazai ügyek vezetésére fenyegetve lenni tapasztalja, megingatott állását az által akarja erősíteni, hogy az egész hierarchiai institutiot minden középkori fendalis fityelékeivel ugy kívánja tekinttetni, mint a mely valami természetfeletti üdvrendhez való tartozásánál fogva egyedül a pápától függ és ennélfogva ahoz, azaz annak kiváltságaihoz, a hazai törvényhozásnak semmi köze. B. M. *) P. úr eddigi journalisticai működésében nem emlékszünk egy-