Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1867-08-11 / 32. szám

zeti átalakulásunk, ugy hazánkra, mint egyházi eletünkre, a legüdvösebb gyümölcsöket teremje meg. Midőn azért, az uj aerának még körvonalai is, némi homályban mosódnak el előttünk, ugy vagyok meggyőződve : hogy a magyar protestáns egyháznak folyvást egy nagy, és határozott elv képviselőjének kell maradnia; a honnan nem lehet, nem szabad a legelső szélcsapásra kibontani vitorláját, hanem szükség, hogy csendes méltósággal, és nyugalommal várjon mind addig, miglen az óra valóban eljövend; — mikor aztán egyházi ügyeinkre nézve, okvetlenül tért kell foglalnunk. Hogy a nemzeti uj alkotmányos helyzettel szemben majd uj állást leszünk kénytelenek venni, az kétséget nem szenved előttem; egyelőre azonban ahoz még csak készülnünk lehet, és kell. ITagy egyh,izünk, mint szabad vallásos társulat, mit várhat, s követelhet az államtól, arra eleve megfelel az 1848-ik 20-ik t. cikkben kimondott egyenjogúság — s viszonosság elve, mely más vallásfelekezetekkel ugyanazon jogi álláspontra emelte egyházunkat. Nekünk, ez általános törvény létrejötte után, többé nincs szükségünk speciális protestáns, hanem egyetemes vallásügyi törvényre, mely minden irányban biztosítsa azon jogot: hogy magát mindenik vallásfelekezet saját elvei, szelleme szerint szervezze, és kormányozza, s a közös törvény oltalma alatt szabadon fejlődjék ; egy szóval, hogy mindenik hitfelekezet, különbség nélkül, édes gyermeke legyen a hazának, tiszteletben tartván az állam léttalapzatát s a hitfelekezeteknek a viszonosság alapján körvonalozott érülközését, ugy egymással mint az államkormánynyal. Ez elvhez ragaszkodott ujabb időkben e.kerületünk is, és nem elégedett meg azok tervezeteivel, kik még jelenleg is, mondhatni, hogy csak az 179%-ik. vallásügyi törvények foldozásával bíbelődnek, s félnek, a nemzet igazságszeretete által megszavazott egyenjogúságnak áldásaihoz nyúlni. — Ugyanis: Van az 1848-iki vallásügyi törvénynek egy lényeges, teljes positivitásu része, mely általánosságban azt fejezi ki: hogy minden hitfelekezet egyházi, és iskolai költségét az állam fedezze, a minthogy ez ama törvénynek egyik legnagyobb horderejű cikkje. E törvényes intézménynek nincs sem polgári törvénykönyvünkben, sem egyházunkban praecedense, vagy genealógiája ; ez, nem a jogfolytonosság corollariuma, hanem az 1848-iki nagyszerű nemzeti föllángolásnak s igazságérzetnek újszülötte; melynek azonban életet adni, — melyet részletezni, az akkor bekövetkezett nagyszerű válság miatt, nem volt idő, nem volt alkalom. Ha a magyar reformált egyház, az esemény magaslatain áll, s önkormányzata sarkelveivel számot vet, azt kell mondania: „m int szabad vallásos társulat, egyedül saját erőmre támaszkodom és senki másra nem szorulok;" ámde, ezen elv keresztülviteléhez ugy a hívek szivében, mint a concrét egyházban meggyökeredzett hitélet , áldozatkészség, még anyagi jólét is szükséges, hogy a magasztos elvminden oldalról védve legyen, s az egyház a protestantismus föladatának megfelelő eszközökkel rendelkezhessék ; s pedig meg kell vallanunk , hogy ha ebbeli fontos föladatunkkal szemben, egyebeket mellőzve, már csak anyagi erőnket vesszük is számba, gondolkodóba kell esnünk az iránt: ha vájjon, képesek vagyunk-e magunktól mindazokra, s nem tanácsosabb-e megragadni a kínálkozó alkalmat anyagi erőnk nevelésére? hiszen az egyház, midőn erkölcsi vallásos nagy munkája körül fáradozik, s ennek szolgái az állam közigazgatásával mellőzhetlenül összefüggő számtalan dolgokat végeznek; ugyan akkor az államnak is szolgálnak, s azért nemcsak méltán tarthatnak igényt az államsegélyre, hanem azt jogosan követelhetik is. Ime e két út áll, most másodízben, előttünk, — főtiszteletü e.kerületi közgyűlés ! Melyikére lépj ünk ez iránt már az 1848-iki évben, a vallás és közoktatási miniszter által Pestre egybehívott magyarhoni helv. hitv. egyházkerületek képviselőinek értekezleti jegyzökönyve ad tájékozást, — ha ugyan azóta nézeteink e részben meg nem változtak. — Ez világosan kimondja: hogy „ha az egyik felekezet az álladalom által segittetik; népesség arányában, a másik is hasonlóan segittessék. — Megjegyzendő azonban, hogy ugyanazon értekezlet egyelőre azt is kimondotta, — miszerint az államsegélyezést ugy kívánja értetni: hogy ennek kedvéért, jelen törvényes önkormányzatunk — s autonómiánkat, mint protestáns létünk, mellözhetlen feltételét fel nem áldozhatjuk. — De nem kevésbé fontos a mondott 1848-iki törvénynek a nevelés, és oktatásügyére vonatkozó része is. — Hogy a nevelés és oktatás ügye nem monopoliuma az egyházfelekezeteknek : ez napfényü igazság. Erezte ezt az 179%-iki törvényhozás is — midőn megadta ugyan a protestáns felekezeteknek az iskolaállitás jogát, — de feltartotta magának a nevelés és oktatásügy coordinatioját, sértetlenül hagyva a hitfelekezetek vallásos oktatását; s kétségtelenül érezte ezt a fentebb érintett 1848-iki értekezlet is, — midőn oda nyilatkozott, hogy a minisztérium által az iskolákra nézve kívánt reformokat, — miután az álladalom anyagilag a mi iskoláinkat is felkarolta, — most már kívihetőknek tekintvén, örömmel üdvözli e téren a nyújtott alkalmat, — örömmel fogadja, — és használja fel az álladalomnak is törvényadta, ískolakormányzati, jogainkkal összeférhető befolyását; — a minthogy mind ezek nyilván bizonyítják, — hogy a nevelés, és tanítás ügyre — kivévén a vallásoktatást, amazok természetéir'l s a status fönség föladatánál fogva befolyást méltán követelhet magának az állam ; ámde csak is valláselveinkkel összeegyeztethető befolyást, a honnan tanintézeteink, saját erőnkbőli föltartását, innentúl is szent kötelességünknek tartandjuk, és segélyt csak azokra nézve, s ott követelünk hová legnagyobb áldozatkészségünk mellett sem elegendő magunk ereje.