Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1867-07-21 / 29. szám

A közügy, névszerint az irodalom, a pályázó és a pályabirák érdekében komolyan sajnáljuk, hogy egynél többen nem pályáztak, e sajnálkozásunkat azonban enyhíti az, hogy a bírálat szerint a pályázó „f ö 1 ü 1 e m e 1-kedvéna megyei szűkebb határon, munkája első részében országos nézpontból fogta fel a magyar nyelv-kérdését, s azt kitűnő nyelvészeti avatottsággal és helyes történei mi meg politikai igazságok beszövésével valóban érdekessé tette..Pedig a p ál y a k é r d é s m i n d e n esetre a nehezebbek közé tartozik, s a felelet, mint jól irott könyv, a jutalom nem egyszeres de kétszeres összegére is érdemes." Ilyen megnyugtató bírálatot keveset olvastunk ujabb irodalmunkban, s valamint ezt, ugy örömmel olvastuk azt is, hogy az annyiszor nevezett gazd. egyes, közgyűlése, melyen az akadémia ikerbirálatát felolvasták, midőn az iró nevét rejtő jeligés levél felbontása után kitűnt, hogy a koszorús mü szerzője barsmegyei születés, ezen való örömének azáltal ada kifejezést, hogy földijét dr. B a r s i Józsefet, ki pályadíjakat már más téreken is nyert, tiszteletbeli tagjává választotta. Dat pira dat poma, qui non habét alia dona, — sed tamen dat! s ez, mint az emberek közti barátságos kapcsok fentartója, mindenkor örvendetes. Ennyi hazafiúi és írói örömünk mellett, melyet minden sükeres pályamű keletkeztén érzünk, legyen szabad e lapoknak házi örömüket is kifejezniük, mely onnan ered, hogy a pályakoszorus iró e lapok egyik buzgó híve, s pesti gymnasiumunknál egy nyelvészeti tanszékről hirdeti meggyőződését a nyelv, kivált magyar nyelvünk magas erkölcsi rendeltetése felöl, mely itt szóban forgott pályairatának minden lapjáról szól, melyek közöl remélljük, egy kettőt jelen folyóiratunk tárcájában be fogunk mutathatni. Sz. e. m. é. SZ. B E L_FÖ L D. Jelentés a dunamelléki reform, egyházkerületnek 1S67 ik évi junius hó 19 a következő napjain tartott közgyűléséről. Fordulnak elő nem ritkán sajátságos satyrák az életben. Egy ilyesféle történt közelebb velünk is. Mig a távol egyházmegyék s kerületek üléseiről siettünk a közönséget mielőbb értesíteni, addig saját egyházkerületünknek, saját jelenlétünkben tartott üléséről hallgatott mind ez ideig krónikánk. Késedelmezésünk legfőbb oka abban rejlett, hogy adni szándéklott tudósításunknak egyik legérdekesebb része nem került elébb, általunk el nem háríthatott okok miatt, kezünk közé. Gyűlésünk ezúttal is főt. Török Pál superintendens, s méltóságos gr. R á d a y Gedeon főgondnok uraknak ismeretes bölcs, tapintatos s buzgó elnöklete alatt tartatott. A gyűlés megalakulása után superintendens ur e következő beszédében adta egyházi életünknek a közelebbi időkre vonatkozó vázlatát: Superinteudensi jelentés a dunamelléki reform, egyházkerület közgyűlésének megnyitásakor, jnn. 19-én 1867. Igen tisztelt közgyűlés. Midőn szokásom s tisztem szerint időszaki jelentést akarok tenni egy lefolyt egyházi év eseményeiről s jelen helyzetünkről: kezdenem kell előadásomat ép azon időponton, melyen a mult évben egyházkerületileg egybegyűlve valánk. Ep akkoron, s az alatt fagylalá el országosan a rideg dér lakföldünk növényzetét és megsemmisítő a dús aratással biztató reményeket. E szokatlan nagy csapás, mely honunk lakóit, a huzamosan mostoha évek után, csaknem véginségre juttatá s az állati élet megmentésének gondjaival túlterhelő, — súlyával reá-nehezedett az egyházra is, kihatott egyenként gyülekezeteinkre is. Elzsibbadt ezeknek önfentartási erejök, tehetetlenekké lőnek a tagok a kellő költségek fedezésére, áldozattételekre, belső hivatalnokainknak szokásos fizetésére. Ezeket is ennélfogva, az egyházi és lelki gond mellett, a családi élet gondjai is terhelők. Emez országos csapásból eredett, hogy az egyházi elkezdetett munkálatok fennakadtak, a pénztárak leapadtak, a közcélokra, egyházi és iskolai szükségletekre nyujtandott és számításba vett segélyek és áldozatok megfogyatkoztak, a mint ezt a kezelésünk s felügyeletünk alatti pénztárak jelen állapota tanúsítja. Innen eredett, hogy több egyházunk nem képes fizetni a nála elhelyezett tőkék után járó évi kamatokat, mások a kegyadományozásoktól magukat fölmentetni kérik (jelesen : Monor, Gödöllő, Aporka, Büssű, Mocsolád, Tur, Bölcske); mások ismét épen segélyt igénylenek (mint Vörösmart, H. Györk,) — vagy kölcsönpénzt keresnek hiába, (mint Uj-Vidék, Daróc.) — Nevelték a rémületet a lefoly t háborúk óriás eseményei , a choleranyavalya pusztításai, általában a halál angyalának sűrű csapásai. A kormányzó személyzet sorából kivágta a halál, az egyháziassága s áldozataiért méltán tisztelt Magyari Kossá Sámuelt, az egyházmegyei gondnokok Nestorát, — nt. Fördős Dávidot, a szép s élénk lelkeért, egyszersmind irodalmi munkásságáért szeretett és becsült tanácsbirót, — s a tevékeny Aszári Szalay Antal alesperest: életkoruk pedig s más viszonyaik kilépésre inditák Gózon Zsigmond és Gángol János föesperes, Gerenday József, és Parragh János alesperes urakat. A lelkészi karból pedig, FördŐs D. és Szalay A. kivül, meghaltak: Ujlaky Sámuel pacséri, Szakács József matyi, Kádas Pál n. tótfalusi, Burgyán Sámuel csepeli, Dezső András abonyi, Szeremley János váraljai, Salamon István gyúrói, Mészöly András tabajdi volt lelkészek ; hivataláról pedig lemondott Bocsor Péter látrányi lelkész. A hivatali megürült helyeken, rendes választás út- , ján alkalmaztattak: Kontra János ur, a pesti e. megye főespereséül, Vinczi Ferencz ur alsó-Baranyában, Bele-