Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1867-07-14 / 28. szám
Jóllehet 1252-ben kelt bullája szerint a világi ha lóságnak állott kötelességében az inquisitor felszólítására a kinzó szert alkalmazni; de rövididő alatt kifejlett azon gyakorlat, hogy az inquisitorok magok végezték a kinzó vallatást, s már IV-ik Urbán 1263-ban felhatalmazta őket, hogy az ezáltal beálló szabálytalanság alól egymást kölcsönösön feloldhassák. Mihelyt az egyház használatba vette a torturát, azonnal átvándorolt az a világi törvényszékek termeibe is. Egyedül Anglia volt oly szerencsés, hogy mind ettől, mind az inquisitiótól megmenekült. Eymerich idejéig (1376.) már annyira haladtak a megkezdett uton, hogy az inquisitornak jogában állott más nap a kinzást tovább folytatni és erősíteni. Pápai törvény szerint azt, ki másodszor esett az eretnekség bűnébe, okvetetlen halálra kellett ítélni, mi által a kivégeztetések igen megszaporodtak. Visszaesőnek tekintették pedig mindazt, a ki egyszer, habár csak gyanú miatt kénytelen volt a tisztító esküt letenni, s ismét téves lépést tett. — Az elitélteket átadták a világi hatóságnak, és a fejedelem excommunicatio alá esett, ha az egyházi törvényszék Ítélete folytán a bűnöst azonnal meg nem égettette. Igaz, hogy az inquisitor az átadásnál szelíd bánást ajánlott a világi hatóságnak, „mert az egyház senkinek vérét nem szomjúhozza'1 ; de ha a hatóság ezt komolyan találta volna venni, s az illetőnek életét megkíméli, azonnal az eretnekséget pártolók vádja és büntetése alá esett volna. A világi bíróságnak nem volt szabad az elitélt felett ujabb vizsgálatot tartani, részére csak a hóhér szerepe maradt fenn. Még a 17-ik században is azt állította egy Pignatelli nevü igen híres kanonista, hogy ha a világi hatóság a legnagyobb bizonyossággal tudná, hogy az egyházi törvényszék ítélete igazságtalan, s hibás eljárás miatt semmis, mégis kötelessége azonnal végrehajtani. — Egy másik vonás, mely ezen egész institutionak térni észetellenességét feltünteti az, hogy a halálra itéltnek megengedték a gyónást és communicalást; tehát ugyanazon személyt egyik pap bűneitől feloldoztas az isteni kegyelem állapotában lévőnek nyilvánította, — a másik pedig btinei miatt halálra ítélte. A máglyára vezető uton a kegyeseknek szabad volt a bűnös lelke üdvösségeért imádkozni, de nem volt szabad semmi olyast tenni vagy szólani, ami az elitéltnek szenvedéseit rövidebbé vagy könnyebbé tehette volna. Mindazon hivők, kik ezen szomorú drámánál mint nézők megjelentek, az egyház bűnbocsátó kegyelmében részesültek. A halálra vagy örök fogságra ítéléssel mindig össze volt kötve a vagyon elkobzása is, minden tekintet nélkül a gyermekekre, sőt a büntetés kiterjedt a gyermekekre és unokákra is, mert ezeknek apjok biine miatt semmiféle hivatalt viselni vagy beneficiumot élvezni nem volt szabad. — Koldusbotra jutottak tehát az elitéltnek még maradékai is, a kik iránt még szánalmat érezni sem volt szabad, mert a biblia szavai szerint az isten megbünteti az apáknak álnokságát harmad és negyed íziglen. Az elkobzott vagyon felett megosztozott az állam és az inquisitio, elején egyenlőleg, később az inquisitio kétharmadot kapott. Es valóban az inquisitionak oly sok költsége volt a fogházakra, berendezésekre, a hajhászok és bírák nagy számára, hogy kénytelen volt minél élénkebb tevékenységet kifejteni, s mindig ujabb feladásokra, elitélésekre és elkobzott birtokokra szorult. Miután az élők közt nem talált elég eretneket, kiterjesztette figyelmét a rég meghaltakra, kiásatta csontjaikat, megégettette, s főként elconfisealtatta hajdani birtokukat még a harmadik kézből is. Néhány kanonista, mint Royas, Gomez és Felynus felállította azon elvet, hogy az eretnek örökösei csak 40 év eltelte után nem háboríthatok birtokukban, feltéve hogy ezen idő alatt az örökhagyónak igazhitüsége felől jóhiszemben voltak; de ha ezen idő alatt tudomásokra jutott, hogy ősök eretnek volt, többé nem tekintettek jóhiszemű birtokosoknak, s tehát az inquisitionak 40 év eltelte után is jogában állott a vagyont lefoglalni. Ha valamely eretnek teljes önmegadása után az inquisitíotól kegyelmet nyert, — e jótétemény az érintett financialis okokból sohasem terjedett ki vagyonára is. Az inquisitionak ilyen szervezete mellett természetesen gyakran fordult elő azon eset, hogy valakit ártatlanul Ítéltek halálra. Ezeket a pápaság azzal vigasztalja, hogy martiroknak fognak tekinttetni, és sajátlag még örülhetnek, hogy az igazságért halált szenvedhetnek. (Egy katholikus tudós jegyzetei titán) Kovács Albert.
